Menyasszony bölcsőben – Országát és férjét vesztette Mohácsnál Magyarország királynéja

Portré az országát és férjét vesztett özvegyről, Jagelló vagy másképp Habsburg Mária (1505–1558) királynéról.

Habsburg Mária és II. Lajos. Ahhoz képest, hogy hatalmi érdekek sodorták őket egymás mellé, egybekelésük szerelmi házassággá nemesült

Fabiny Tamás evangélikus püspök párhuzamot vont Luther Márton tanítása és a közmédia keddi bocsánatkérése között

„Senki ne ártson nyelvével felebarátjának, akár barátja, akár ellensége az” – fogalmazott 1520-ban a reformáció atyja.

Báthori Csaba: Az igazság kötelme

Ezt a könyvet és a többi zsidóellenes művet csak nagy-nagy ritkán, futólagosan, henye és kurta sajnálkozással látszik szóba hozni az evangélikus emlékezet.

Luther 1543-as, A zsidókról és hazugságaikról című művében hét pontba foglalta, hogyan kellene megszabadulni a zsidóságtól

Gutenberg Szinpetriben

Könyvmúzeum – hirdeti szerényen az útbaigazító tábla, pedig micsoda látnivaló! A tárlat hódolat Gutenbergnek, a könyvnyomtatás feltalálójának – hiteles rekonstrukciókkal, s túlzás nélkül, páratlan látványosságokkal.

Luther Márton 500 éves öröksége

Luther Márton városában kevés a hívő

Wittenberg évek óta készül az évfordulóra, csak épp látogatóból nincs sok az emlékkiállításon.

1517. október 31-én innen indult útjára a reformáció Fotók: a szerző felvételei

Luther bárányai

A berlini kiállítás Svédország, Tanzánia, Dél-Korea, és az USA példáján keresztül mutatja meg, hogy miként formálták az evangélikus tanok a különböző kultúrákat, és hogyan alakult át maga a vallás is a befogadó népeknek köszönhetően.

A herrnhuti protestánsok keresztelője a XVIII. század közepén készült tusrajzon

Van ilyen?

Luther Márton magánvégrendeletét állítja ki a Levéltár

Luther Márton vagyonára, családjára vonatkozó "magánvégrendeletét" és Julius Ludwig Grimm felfújható földgömbjét állítja ki a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára.

 MTI Fotó: Mohai Balázs (részlet)

"Ez itt az én hazám..." - Luther Márton végrendelete ránk maradt

MTI Fotó: Balogh Zoltán

Luther Mártonra várva

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang