Magyar Péter és Kulja András beszorult a szolnoki Hetényi Géza Kórház éppen működő liftjébe

A Tisza Párt elnöke hiába várta Takács Pétert, az államtitkár azt üzente, hogy nem tud menni a tihanyi fideszes fesztivál, a Tranzit miatt.

Egyetlen lift sem működik az Országos Mozgásszervi Intézetben, napok óta lépcsőzni kényszerülnek a betegek

Volt, aki orvosai tanácsai ellenére sem feküdt be az intézménybe, más a saját kezelését megszakítva hazamenekült a napi tortúra elől.

A BKV szerint az utasok miatt nem működnek a liftek a felújított 3-as metrónál

Nem kéne utazgatni annyit és akkor tökéletesen működnének.

Nincs pénz új liftekre

Több ezer társasházi liftet kellene lecserélni vagy felújítani a következő öt éven belül egy tavaly módosított kormányrendelet értelmében. Csakhogy az érintett lakóközösségek nagy részének erre egyáltalán nincs pénze, és az sem valószínű, hogy 2020-ig sikerül a liftek cseréjéhez szükséges milliókat előteremteni. Szakemberek a rendelet módosítását kezdeményezték.

Hivatásos liftfigyelők

A lift és a mozgólépcsők is beáznak az 1-es villamos felújított megállóiban, ezért néha leállnak, a BKK munkatársai viszont egész nap a helyszínen strázsálnak, hogy minden rendben működjön. A Kozma utcában is akad tennivaló: ott a trolik áramszedőit kell időnként helyre rakni. Míg a lift- és áramszedő-kezelő személyzet milliós pluszköltséget jelent, a BKV már azt sem tudja, hogyan törlessze hiteleit, a vállalat költségvetésének hiánya már a 7 milliárd forintot is meghaladta. 

A Kossuth tér felújítása miatt a trolik felső vezetéke nem került visszaépítésre – az új végállomáson, a Földművelésügyi Miniszt
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang