Megint túlzott a nyíregyházi polgármester

Most értünk oda, hogy a tematikus parkról folytassuk a tárgyalásokat – közölte a Nyíregyházára megálmodott Legoland Discovery Centerről Kovács Ferenc, a város fideszes polgármestere a település legutóbbi, csütörtöki közgyűlésen. Kijelentése meglepő: lapunk ugyanis épp a napokban kereste meg a Legoland licencjogainak tulajdonosát, a Merlin Entertainments Groupot, hogy érdeklődjünk, történt-e előrelépés a magyar Legoland ügyében, és a kapott válasz egyáltalán nem erősíti meg a polgármester szavait. Vagyis a cég már másodszor cáfolja a polgármestert az ügyben.

Karácsony Gergely zuglói helyszínt javasol a Legolandnek

A Magyar Közlöny egy hete adta hírül, hogy központi forrásból, 9,5 milliárd forint támogatással Legoland Discovery Center épülhet Nyíregyházán. Ezt a tervet néhány nappal később maga a Legoland kizárólagos üzemeltetője cáfolta. Ezt a cáfolatot hitelesnek tekintve gondolta úgy Zugló polgármestere, hogy egy újabb európai Legolandért még nyitott a verseny, és ebben a versenyben Zugló jobb esélyekkel indulhat, mint Nyíregyháza- írja a zuglo.hu.

Népszava fotó/Tóth Gergő
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang