Lech Wałęsa: Sokat segítettem Orbán Viktornak, és amit most hallok, az nem nagyon tetszik

Lengyelország Nobel-békedíjas volt elnöke, a Szolidaritás egykori vezetője tolvajnak és bűnözőnek nevezte a Magyarországon menedékjogot szerző volt lengyel miniszterhelyettest, és kiállt Ukrajna EU-tagsága mellett. Szerinte kár volt belepiszkítani a két ország jó viszonyába.

Száguld a lengyel gazdaság, van mutató, amelyben jövőre utolérheti Japánt

A vásárlóerő-paritáson mért egy főre jutó GDP közelíti a szigetországét úgy, hogy 2004-ben, az EU-csatlakozás évében még a magyarországi mögött volt.

Külföldi cégek sora jelent meg Lengyelországban. Februárban Donald Tusk kormányfő Sundar Pichaijal, a Google vezérigazgatójával tartott közös sajtótájékoztatót

Urbant imádták gyűlölni

Elkapta a koronavírust Lech Wałęsa

Forognak a sírjukban

Nobel-békedíjra jelöli Putyin leghangosabb bírálóját Lech Walesa

A lengyel rendszerváltás ikonikus alakja egy hősnek tartja az orosz ellenzéki politikust.

Lech Walesa

Belebukhat a szóvivő Orbán hiányzó aláírásába

Fake news terjesztése miatt felajánlotta lemondását Lech Walęsa volt lengyel államfő szóvivője. Miroslaw Szczerba bocsánatot kért azért, amiért azt állította, hogy az uniós vezetők által Walęsa születésnapjára küldött üdvözlőlapon ott volt Orbán Viktor magyar kormányfő aláírását is.

Fotó: AFP/Michael Fludra/Nur Photo

Lech Walesa újra célkeresztben

Fotó: AFP/Michael Fludra/Nur Photo

Forrongó Lengyelország - Duda meglepő döntése

Lengyelország több mint száz városában voltak demonstrációk a hétvégén, miután a parlament felsőháza szombaton hajnali kettőkor elfogadta a bírósági reformról szóló, a Kaczynski-féle kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) érdekét szolgáló törvényt. Andrzej Duda lengyel államfő hétfőn bejelentette, megvétózza az igazságszolgáltatásról szóló törvényt. Ez váratlan fordulat, mert a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) tagjaként államfővé választott politikus eddig minden kényes törvényt aláírt. A kérdés most az, hogyan dolgozza át a parlament az elutasított jogszabályt, amely lényegében teljhatalmat biztosított volna a PiS-nek.

Fotó: AFP/Michal Fludra

A demokrácia védelmét sürgette Lech Walesa

A demokrácia védelmére sürgette a lengyel igazságügyi reform ellen országszerte tüntetőket szombaton a tiltakozásokhoz Gdanskban csatlakozó Lech Walesa volt elnök - írja a 24.hu.

Lech Walesa FOTÓ: Shutterstock

Újkori forradalmárok utóélete

A forradalmakról nem véletlenül mondjuk, hogy felfalják gyermekeiket. Legújabbkori forradalmaink esetében sem történt ez másképpen. E forradalmak arcai idővel elkoptak: vagy ők nem tudtak a békeidőkhöz igazodni, vagy az utókor volt rendkívül hálátlan velük szemben. Talán csak Václav Havel maradt mindvégig szimbólum, de Lech Walesa, Tőkés László, Julija Timosenko, Viktor Juscsenko politikai pályája azonban nem úgy alakult, ahogyan ezekben a forradalmi napokban elképzelhető lett volna.

Lech Walesa

Walesa szerint hamisítványok a titkosszolgálati akták

Lech Walesa, a Szolidaritás szakszervezet egykori vezetője tegnap megtekintette azt az aktát, amely állítólag azt bizonyítja, hogy beszervezte őt a kommunista titkosszolgálat.

Ügynökmúlt - Perelne a volt elnök

Beperelné a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézetét (IPN) Lech Walesa, amiért az intézmény nyilvánosságra hozta a kommunista belbiztonsággal (SB) folytatott együttműködésére utaló iratokat; a be nem vallott ügynökmúlttal gyanúsított Nobel-békedíjas volt munkásvezér, későbbi államfő erről hétfői sajtóértekezletén beszélt.

Lech Walesa egy 1990-es felvételen. FOTÓ:  Georges De Keerle/Getty Images

Walesa nélkül

Lech Walesa beolvasott Jerzy Dudának

A lengyel parlament elfogadta azt a törvényt, melynek révén csökken az alkotmánybíróság befolyása, illetve működésképtelenné teheti az alaptörvény felett őrködő testületet. A PiS 235 képviselője szavazott az előterjesztésre, 181-en voltak ellene. 

Fischer Iván a berlini ünnepségen

Fischer Iván "zenei flashmobjával" zárult a berlini fal leomlásának 25. évfordulója alkalmából tartott központi állami megemlékezés vasárnap este a német fővárosban.

Három év után vette át budapesti díszpolgári címét Walesa

Átvette budapesti díszpolgári címét Lech Walesa volt lengyel államfő Tarlós István főpolgármestertől csütörtökön Budapesten - derül ki a Főpolgármesteri Hivatal honlapján közzétett tájékoztatásból.

Áder köszöntötte az egykori lengyel elnököt

A lengyelek szabadságküzdelmeit, valamint a Lech Walesához fűződő személyes élményeit idézte fel Áder János köztársasági elnök köszöntőjében szerdán azon a díszvacsorán, amelyet a Lengyel Köztársaság egykori elnökének tiszteletére adott a Sándor-palotában.

Áder János köztársasági elnök (j) vendége, Lech Walesa, Lengyelország korábbi elnöke, a visegrádi együttműködés egyik alapítója

Az Euromajdané a Lech Walesa-díj

A kijevi tüntetéseket irányító Euromajdan mozgalom kapja idén a Lech Walesa-díjat - jelentette be csütörtökön a díjat alapító volt lengyel államfő.

Fotó: Wiadomosci.onet.

Meghalt Jaruzelski

Hosszú betegség után, 91 éves korában elhunyt Wojciech Jaruzelski tábornok, Lengyelország volt kormányfője, köztársasági elnöke. Jaruzelski tábornok volt az, aki 1981-ben kihirdette a szükségállapotot, mint utóbb magyarázta, azért, hogy ezzel elkerülje a legrosszabbat, a szovjet hadsereg bevonulását Lengyelországba.

Wojciech Jaruzelski 1981-ben
FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES

Lech Walesa ismét aktív

 Lech Walesa volt lengyel államfő ismét aktív szakszervezeti tevékenységet szeretne folytatni az általa alapított Szolidaritás szakszervezetben - adta hírül a TVN lengyel televízió.

Szerdán mutatják be Andrzej Wajda Walesa-filmjét

Az Uránia Nemzeti Filmszínházban szerdán este tartják Andrzej Wajda Walesa - A remény embere című filmjének díszbemutatóját. A világhírű, Oscar-díjas lengyel rendező alkotását csütörtöktől játsszák a magyar mozikban.

A washingtoni kongresszusban mutatják be Wajda Walesa-filmjét

Lech Walesa volt lengyel elnök és amerikai parlamenti képviselők jelenlétében mutatják be ünnepélyes keretek között szerdán az amerikai kongresszusban Washingtonban Andrzej Wajda világhírű lengyel rendező Walesa - a remény embere című filmjét.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang