Lando Norrisnál bekattant valami, megint úgy vezet, ahogy egy világbajnokhoz illik

Andrea Stella szerint Lando Norris az elmúlt két futam megnyerésével megmutatta, hogy ismét képes úgy teljesíteni, mint tavaly, amikor megnyerte világbajnokságot. A McLaren csapatfőnöke azt mondta, a brit versenyző futamról futamra fejlődik.

Norris folyamatosan fejlődik, a tavalyi szezon elején valami bekattant nála, egyre erősebb lesz

Forma-1: Lando Norris a Hungaroring után Zandvoortban is nyert

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Holland Nagydíjat vasárnap Zandvoortban, ezzel egymást követő második sikerét aratta az idei szezonban. A hazai közönség előtt versenyző Max Verstappen az első kör végén összetörte az autóját és kiesett.

Lando Norris a trófeával a győzelme után

Forma–1: Lando Norris indulhat az élről a Holland Nagydíjon

Lando Norris, a McLaren címvédő pilótája indulhat az első rajtkockából a vasárnapi Holland Nagydíjon. A brit pilótát a Mercedes duója követi George Russell, Andrea Kimi Antonelli sorrendben.

Forma–1: az idén is Lando Norris nyerte a Magyar Nagydíjat

A címvédő Lando Norris, a McLaren brit pilótája nyerte a Forma–1-es Magyar Nagydíjat. Második a négyszeres világbajnok Max Verstappen (Red Bull) lett. A vb-pontversenyt vezető Andrea Kimi Antonelli (Mercedes) harmadikként zárt, így növelte előnyét közvetlen riválisaival szemben.

Lando Norris

Lando Norrisé lett a pole a Hungaroringen

A 26 éves pilótának 2026-ban ez az első, pályafutása során pedig a 17. pole pozíciója. 

Gulyás Michelle adta át Lando Norrisnak a pole-pozícióért járó díjat.

Lando Norris lett az F1 2025-ös világbajnoka

Max Verstappen, a Red Bull pilótája nyerte az idényzáró Abu-Dzabi Nagydíjat, de végül a McLaren örülhetett, a harmadikként leintett brit versenyzője két pontot megőrzött előnyéből.

Először lett Forma-1-es világbajnok Lando Norris

Két pont előnnyel lett első. 

Verstappen nyert Las Vegasban, Norrist és Piastrit kizárták

A Forma-1 vasárnapi futama az amerikai kaszinóvárosban mindent felborított, papíron újra nyílttá vált a vb-cím, miután autóik előírtnál vékonyabb padlólemeze miatt a McLaren mindkét versenyzőjét kizárták. Így a második és harmadik helyet a Mercedes pilótája, George Russel, illetve Andrea Kimi Antonelli szerezte meg.

A győztes Max Verstappen

Lando Norris mindent megnyert

A 25 éves versenyző tökéletes hétvégét zárt, hiszen a szombati sprintfutamon is győzött, ennek köszönhetően pedig jelentősen növelte előnyét a világbajnoki pontversenyben.

Lando Norrisé a pole pozíció Sao Paulóban

A 25 éves pilótának ez az idei hatodik és pályafutása 15. pole pozíciója.

Az időmérőn Lando Norris volt a leggyorsabb, idén már hatodszor

Autók, sebesség, pilóták - Ilyen volt a 2025-ös Forma-1-es Magyar Nagydíj

A világbajnoki pontversenyben második Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap Mogyoródon. A 25 éves pilóta pályafutásának ez a kilencedik, a 2025-ös évben az ötödik futamgyőzelme, amellyel kilenc pontra csökkentette a hátrányát az összetettben éllovas és a Hungaroringen másodikként célba érő csapattársával, az ausztrál Oscar Piastrival szemben. A Népszava fotóriportere, Huszár Dávid végigkövette a négynapos nagydíj eseményeit. 

Lando Norris nyerte a Magyar Nagydíjat, az időmérőn még győztes Leclerc kiakadt a saját stábjára

A világbajnoki pontversenyben második brit versenyzőnek ez volt pályafutása kilencedik, 2025-ben az ötödik futamgyőzelme.

Lando Norris

Lando Norris biztonsági autó mögött nyerte meg a sprintfutamot Miamiban

A futam előtt jelentős eső esett, így jókora csúszással rajtolhatott csak el a mezőny, és végül csak 16 kört kellett teljesíteniük a pilótáknak.

Kihívó–bajnok: 1-0, Lando Norris nyerte a kaotikus Ausztrál Nagydíjat

Lando Norris, a McLaren brit pilótája nyerte a szélsőséges időjárás miatt kaotikusan alakuló Ausztrál Nagydíjat a címvédő Max Verstappen előtt.

Lando Norris rajt-cél győzelmet aratott a Szingapúri Nagydíjon

A McLaren pilótája a  sikerével faragott hátrányából, ugyanakkor a másodikként célba érkező Max Verstappen előnye még mindig 52 pont.

A harmadik szabadedzésen is Lando Norris volt a leggyorsabb Szingapúrban

A második helyen honfitársa, George Russell végzett, az ausztrál Oscar Piastri pedig a harmadik lett. Egy gyík okozott kisebb felfordulást okozott a pályán.

Lando Norris

Lando Norris nyerte a Holland Nagydíjat

Max Verstappen második lett.

A brit Lando Norrisé a pole pozíció Hollandiában

Mögötte Max Verstappen lett a második.

Lando Norris a pole megszerzése után

Lando Norris indul az élről a holnapi Magyar Nagydíjon

Max Verstappen a harmadik helyről indul.

Norrisé a pole pozíció Barcelonában

A McLaren brit pilótája a háromszoros világbajnok Verstappenre vert rá két század másodpercet a Spanyol Nagydíj időmérő edzésén.

Max Verstappen, Lando Norris és Lewis Hamilton

Max Verstappen hatalmas hajrával nyert Imolában

A 26 éves holland pilótának ez az idei ötödik és pályafutása 59. futamgyőzelme.

Lando Norris a McLaren brit versenyzője űzte, hajtotta Max Verstappent, a Red Bull háromszoros holland világbajnokát, de megelőzni nem tudta

Lando Norris nyerte a Miami Nagydíjat, ez pályafutása első futamgyőzelme

A McLaren brit pilótájánál többször, 15-ször eddig senki nem állt fel a dobogóra úgy, hogy nem sikerült nyernie.

Most a Brazil Nagydíjon aratott rajt-cél győzelmet Max Verstappen

Lando Norris zárt másodikként, a dobogó alsó fokára pedig Fernando Alonso állhatott fel.

Max Verstappen nyerte a vasárnapi Forma-1-es Brazil Nagydíjat
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang