Öt kuvasz kiképzésének fizetését jelentette be az Agrárminisztérium miniszteri biztosa

„Remélhetőleg nemsokára a hét törpe neve mellett a magyar kutyafajokat is kívülről fogják tudni az iskolások” – mondta V. Németh Zsolt.

Illusztráció

Kihalhatnak a kuvaszok

A hivatalos adatok alapján az éves szaporulat 150-250 egyed között van.

Illusztráció

Orbánnak épült újjá a Habsburg-major?

A hatvanpusztai ügybe rövid távon biztosan nem fog belebukni az Orbán-kormány, ám a távolabbi jövőben káros lehet, hogy a korrupciós vádak már Orbán Viktort és családját is elérték - vélekedett Juhász Attila. A Political Capital elemzője úgy látja, a kulcskérdés az: a kormányfő-közeli birtok meddig tud a nyilvánosság előtt maradni, és az ellenzék milyen intenzitással foglalkozik az üggyel. Hatvanpuszta egyelőre napirenden van: az Együtt például a fehérvári kormányhivatal előtt tüntet majd a kormányfő vagyonosodása miatt. Sejthető ugyanis, hogy az édesapja tulajdonolta birtokot - amelyet papíron Mészáros Lőrinc bérel - Orbán igényei szerint újították fel - legalábbis az egykori oknyomozó, Ferenczi Krisztina feljegyzései erről árulkodnak.

A majorság bejárata FOTÓ: SZALMÁS PÉTER

Alcsút Brazíliában

Nárcisz, Orbán Viktor és az egykori Habsburg-major

Minden egy titokzatos ebbel kezdődött - vagy folytatódott. Orbán Viktor február 24-én rakta fel a Facebookra azt a képet, amelyen ő maga látható, amint magához öleli Nárciszt, a család kuvaszát - néhány nappal azután, hogy az állatvédelmi törvény szigorításáért tüntetett szokatlanul nagyszámú, több ezer állatvédő a Parlament előtt. A kép alá a kormányfő azt írta: „Nárcisz és én is egyetértünk az állatvédők céljaival”. 

Orbán a nyomravezetővel FORRÁS: ORBÁN VIKTOR FACEBOOK

Kuvaszkiállítás és tenyészszemle Várpalotán

A Magyar Kuvasz Fajtagondozó Egyesület Klubkiállítást és tenyészszemlét tartott Várpalotán, a felújított Thury várnál. Mint a szervezet közleménye hangsúlyozta: az eseményen egyedülálló lehetőség kínálkozott bemutatni a kuvasz, múltját, jelenét, a jövőbeni lehetőségeit, valamint eloszlatni a méltatlanul e kutyafajtára aggatott negatív jelzőket.

 MTI Fotó: Máthé Zoltán
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang