Mintegy 300-szor kellett intézkedniük az iskolaőröknek az idei tanévben

A szabálysértési eljárások többségét a tanulók által az iskolába vitt szúró- vagy vágóeszközök miatt indították.

Késsel fenyegette az ellenőröket a tram-train egyik szerelvényén egy férfi Hódmezővásárhelyen

A járművezető segítségével lehetett csak feltartóztatni. 

A hódmezővásárhelyi tram-train - Korábbi felvétel

Egy őrjöngő férfi szétverte a Szombathelyre tartó InterCityn a vécéajtót, majd rátámadt a jegyvizsgálóra

Elszabadult a pokol egy békésnek tűnő reggelen. 

Késsel támadtak egy mentősre Budapest IX. kerületében

Senki nem sérült meg, a támadót gyorsan elfogták. 

Fekvőtámaszokat csináltatott gyereke tanárával egy apa, felfüggesztett börtönt kapott

Egyik haverja mindezt lefilmezte, majd elküldte neki. 

Képünk illusztráció.

Megint megvertek egy buszvezetőt, most éppen Pécsen

A társaság tagjai feltehetően valamilyen drog hatása alatt álltak.

Ütötték, nekifutásból rúgták a jegyellenőröket Szegeden, letöltendő börtönt kért az ügyészség a bántalmazókra

A három férfit csoportosan elkövetett, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével vádolják.

Elrendelték a nagykörúti villamoson verekedő férfi letartóztatását

A férfi bántalmazta a villamos vezetőjét, majd azt az utast is, aki videófelvételt készített a balhézó társaságról, továbbá fenyegető magatartást tanúsított a viselkedésüket szóvá tévő idős férfival szemben is.

Leköpték az orvost, megverték az ápolót és egy közbelépő apát egy gyermekkórházban

Egy józsefvárosi anyának és lányának nem tetszett, hogy maszkviselésre kérték őket.

Az utast és villamosvezetőt is megverte egy társaság a 4-es, 6-oson

Az egyik gyanúsított azóta már a rendőrségi fogda vendégszeretetét élvezi. 

Képünk illusztráció.

Három és fél év börtönbüntetésre ítélték a papokat bántalmazó részeg férfit

Ezenkívül négy évre eltiltották a közügyektől.

Képünk illusztráció.

Hasba rúgott egy orvost, mert nem varrta össze a sebét

Az ügyészség a vádlottal szemben próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására – tárgyalás mellőzésével – tett indítványt a Sátoraljaújhelyi Járásbíróságnak.

Szidalmazta, megütötte és le is köpte a buszsofőrt egy agresszív utas Veszprémben

A rendőrök a távolsági járat vezetőjének jelentése és az utasok segítsége alapján hamar elfogták az ámokfutót. 

Egy 29 éves nő megpróbálta lefejelni a lánya segítségére siető kalauzt

Azt hozta fel mentségére, hogy „a 11 éves kislány nevelőapja csupán játékból ütötte meg a gyereket”.

Nem volt jegye, megütötte a kalauzt, előállították

A kalauz könnyebben sérült meg, további ellátásra kórházba vitték.

Papokat bántalmazott a részeg férfi egy budapesti templomban, az ügyészség börtönbüntetést kér

Az ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével, valamint zaklatás vétségével vádolja.

Képünk illusztráció

Kórházi ágyán késelte meg ápolónőjét egy beteg asszony

A miskolci kórház dolgozója túlélte a támadást, de súlyos sérülést szenvedett.

Képünk illusztráció

Hosszú évekre börtönbe kerülhet, aki nekiront az útellenőröknek

Túl sok támadás érte őket az autósok részéről, így márciustól fokozott jogi védelemben részesülnek.

Tizenkilenc bűncselekménnyel vádolnak egy 19 éves soproni fiút

A nagymama kifosztása, betörés a nagybátyjához, gyilkossággal fenyegetés, zaklatás, sorozatos lopás – csak néhány a bűnlajstromból.

Képünk illusztráció

Megrúgta az ápolónőket és ököllel ütötte a beteghordókat egy csongrádi férfi

A visszaeső verekedő véres fejjel, még a kórházban is köpködött, gyilkossággal fenyegetőzött, most gyorsított eljárásban felelhet tetteiért.

Képünk illusztráció

Zokon vette, hogy jegyet kértek tőle az ellenőrök, így megütötte az egyiket, majd elmenekült - ezt a nőt keresi a rendőrség

Az asszony dühében a buszt is megrugdosta.

Holtrészegen kórházba vitette magát a képzelt koronavírusos beteg, aztán verekedett, hogy hazaengedjék

A képzelt betegnek már a vizsgálatok végét sem akarta megvárni, inkább összeverekedett a beteghordókkal. Mindezért akár három évet is kaphat.

Képünk illusztráció

Csavarhúzóval fenyegetett egy buszsofőrt és eladókat, a pékség dolgozóját még meg is rúgta egy férfi Budapesten

Saját elmondása szerint pszichiátriai kezelés alatt áll.

Képünk illusztráció

Kamasztársaság vert meg egy buszsofőrt a Batthyány téren

Nem akartak leszállni a buszról, aztán nekiestek az őket leparancsolni próbáló férfinak.

Jegy helyett kést mutatott az agresszív utas Kőbányán

Talán használta volna is a pengét, de meghunyászkodott, amikor rájött, hogy az egész busz be van kamerázva.

Illusztráció

Megkérték, hogy szálljon le, erre ütött - keresi a rendőrség a buszsofőr támadóját

A végállomásnál esett a forgalomból kiálló jármű vezetőjének.

Képünk illusztráció

Ápolónőre támadt egy szlovák férfi a Soundon, kiutasították az országból

A részeg turista minden előzmény nélkül ütötte meg az őt ellátni próbáló ápolót – felfüggesztett börtönbüntetést kapott.

Képünk illusztráció

Öt évet is kaphat a kalauzra támadó osztrák férfi

A részeg férfi jegy nélkül utazott, és nagyon feldühítette, hogy leszállították a vonatról: bosszúból magával rántotta a kalauzt is.

Ütközött, majd mentőst vert a sofőr

A zavart gyorshajtó több autót és egy ház kapuját is összetörte, kocsijában fegyvert találtak.

Gázpisztoly az üvegtörmelékkel borított autóülésen. Fotó: Police.hu

Ápolókra támadt egy részeg ámokfutó Keszthelyen

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt négy hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a Keszthelyi Járásbíróság jogerősen egy orosz férfit, aki a keszthelyi kórházban rátámadt az őt ellátó ápolókra.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang