Progresszív szélsőközép (kis)polgáriság

Akik Puzsér Róberttel eddig csak mint médiaszemélyiséggel találkoztak képernyőkön, kijelzőkön, és akár örültek ezeknek a találkozásoknak, akár nem, de nem tértek ki előlük, mert mindig volt miről beszélgetni velük kapcsolatban, meg az érzelmek is frissítően kilengtek erre-arra, újabb lehetőséget kaptak, hogy ne csak nézzék, hallgassák, de olvassák is ezt a publicistát

Depressziós szókirakó

Kácsor Zsolt

„Antigonénak, aki túléli” – Összetett mű Tompa Andrea Sokszor nem halunk meg című regénye

A XX. századi történelmünk legsúlyosabb traumáit felidéző lendületes cselekmény, az árnyalt jellemábrázolás, az előadásmód együtt magával ragadó olvasmányt ígér.         

„Idegen az idegenek között”

Margaret Atwood Pénelopeia című új regényében Odüsszeusz és Pénelopé egymás méltó partnerei lettek.

A szerző szüntelenül szembesíti a fent és a lent világát

„Egyszemélyes vigaszágon”

Keresztury Tibor tárcanovellái kiállták az idő próbáját. Életteliek, izgalmasak és maradandók.

Kiszabadulva

A résztvevő megfigyelő

Csak erős idegzetűeknek!

Írástól a vászonig

Bódy Gábor filmművészeti írásainak gyűjteménye a második és a harmadik kötettel végre teljessé vált.

A Kutya éji dalának nem volt forgatókönyve, de próbálták rekonstruálni

Olvasókönyv diktátoroknak

Légrádi Gergely: Nélkülem – Nélküled

Ügynök esztrád

Recenziós kavicsok emlékkövekről

Konok Tamás

Életszagú varázs

Kegyetlen, magával ragadó mese. Talán a leginkább így jellemezhetnénk Edward Carey Kicsi című, Madame Tussaud-ról szóló regényét, amely közelebb áll azonban a valósághoz, mint gondolnánk.

Átlátszó szemek (Alfonso Cruz: Festő a mosogató alatt)

Lebilincselő és megrendítő

A szorongás kézikönyve

Kiváló promóciója egy kötetnek, ha megjelenésekor főpolgármester-helyettes lesz a szerző.

„Megmenteni – ezt is”

A zseniális, orvosból íróvá lett Mihail Bulgakov korai novellái saját élményekből táplálkoznak. Nem hasonlíthatóak a Mester és Margaritához, de maradandó alkotások.

Mihail Bulgakov, Lev Tolsztoj

A szajhák nem segítenek

Egy szépséges puzzle

Remek szellemi játék a puzzle, legalábbis én nagyon kedvelem. Az ember gondosan kiszórja az asztalra a furcsán cakkos szélű darabkák halmazát – majd némi kétségbeeséssel vizsgálgatja, hogyan áll majd ebből össze a népes városi utca, netán a játékos rokokó pásztorlánykák kergetőzése vagy Bruegel korcsolyázó parasztjai. Aztán, öt-hat darabka összeillesztése nyomán egyszer csak kirajzolódik egy kapu részlete, egy szalagcsokor vagy éppen a felhős ég kicsiny fényes vonala.

Csóközön - a trubadúroktól a chatszexig

Marcel Danesi: A csók története. A populáris kultúra születése.

De hát nem lehet csendben maradni!

Egy leszakadó ember

Kéri László: Szörnyetegek kora

KÉRI LÁSZLÓ: Ez a nagylélegzetű erkölcstan nincs még befejezve

Borges kivégzi az olvasót

Nyelvi és szerkezeti kegyetlenség, életközelinek tűnő élmények: Jól fésült mennydörgés címmel jelentek meg Jorge Luis Borges összegyűjtött novellái. A kötet a szerző eddig magyarul nem olvasható írásait is tartalmazza.

A marketingfőnök trükkje

Ha a hegyeink beszélnének helyettünk

Paolo Cognetti

Nagy félelmek, nagy reménységek

Kiiratkozni a jelenből

Szabó T. Anna legújabb kötetében a határátlépés, a bezártság és szabadság mindannyiunkat érintő kérdéseiről olvashatunk

Szovjetből orosz

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang