Lakat kerül a komáromi Nokia-üzemre
Bezárják a Nokia komáromi gyárát - erősítette meg a lapértesüléseket Komárom önkormányzata. A sajtóhírek szerint a leépítéseket szeptembertől kezdik meg három lépcsőben. November 30-án tesznek lakatot az üzemre. A termelést Ázsiába viszik. A gyár 15 éve kezdett termelni, a döntéssel most több mint 1600 munkahely szűnik meg. Összesen mégis több mint kétezren veszíthetik el az állásukat, miután háromszáz inaktív dolgozó, és ugyanennyi beszállító alvállalkozó munkahelye is megszűnik.
![A Microsoft novemberig bezárja a komáromi gyárát, amely mintegy 1800 munkavállalót foglalkoztat jelenleg. MTI Fotó: Krizsán Csab](/i/12/6/1/98521.jpg)