Apa a fiú nyomdokain – Emléktúrát tartott idősebb Kiss Péter a halott fiának, Kiss Péternek és hegymászótársának, Erőss Zsoltnak

A 2013-ban, huszonhat évesen elhunyt Kiss Péter és hegymászótársa, Erőss Zsolt azután vesztette életét, hogy feljutottak a Himalája harmadik legmagasabb hegyére, a Kancsendzöngára. A két sportember a visszaúton lelte halálát, amikor Erőss Zsolt legyengült, Kiss Péter pedig visszafordult érte. A nemrég véget ért „Kalifa – Kiss Péter-emléktúra, Kancsendzönga, 2023” során az édesapa a másik fiával, Attilával feljutott a hegy alaptáborába, ahol tíz évvel ezelőtt a két hegymászó az utolsó másfél hónapját töltötte. A csapat idén április 8-án indult Budapestről Nepálba, hogy a táborig tartó, hasadékokkal szabdalt gyalogúton eljusson a célig.

Egy időközi választásról

Időközi választás Újpesten - Tíz párt indulna

Egy újabb jelölőszervezetet vett nyilvántartásba a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) hétfői ülésén a november 23-ai újpesti időközi országgyűlési képviselőválasztásra, a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártját. A választásra az ajánlásgyűjtés hétfőn már megkezdődött.

Időközi választás Újpesten - Sokan akarnak külföldön szavazni

Sokan jelentkeznek a külképviseleti szavazásra az újpesti időközi országgyűlési képviselőválasztáson annak ellenére, hogy nem a választókerületben laknak; az ő kérelmüket el kell utasítania a jegyzőnek.

Megvan a Kiss Péter helyéért induló MSZP-s

Várhatóan Horváth Imrét indítja az MSZP az elhunyt Kiss Péter megüresedett képviselői helyére kiírt időközi országgyűlési választáson.

Ötszázötven órával Orbán beszéde után

Ujhelyi István, az MSZP alelnöke, európai parlamenti képviselő írja:

Végső búcsút vettek Kiss Pétertől

Közvetlen, hozzáértő, mélyen baloldali gondolkodású, önzetlen embernek tartották politikustársai Kiss Pétert, akinek temetését tegnap tartották a Fiumei úti Sírkertben. Az MSZP alapító tagja számos párt- és kormánytisztséget töltött be pályafutása során. Kiss Péter július 29-én hunyt el.

Bajnai Gordon Lengyel Lászlóval fog kezet – Gyurcsány Ferenc és Medgyessy Péter volt kormányfők is lerótták kegyeletüket FOTÓ: V

Eltemették Kiss Péter volt kancelláriaminisztert

Eltemették Kiss Péter szocialista képviselőt, volt kancelláriaminisztert Budapesten, a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben péntek délután.

Fotó: Vajda József, Népszava.

Eltemették Kiss Pétert - képgaléria

Eltemették Kiss Péter szocialista képviselőt, volt kancelláriaminisztert Budapesten, a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben, pénteken délután.

Fotó: Vajda József, Népszava.

Jövő pénteken búcsúztatják Kiss Pétert

Augusztus 15-én vesznek végső búcsút Kiss Péter szocialista politikustól a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben - közölte honlapján az MSZP .

Saját hallottjuknak tekintik az elhunyt politikust

Az Országgyűlés, az MSZP és a XIII. kerületi önkormányzat is saját hallottjának tekinti Kiss Pétert - közölte Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke és Budai Bernadett, az MSZP szóvivője szerdán az MTI érdeklődésére.

Bajnai: államférfi volt

Bajnai Gordon szerint Kiss Péter több volt politikusnál, államférfi volt. A volt miniszterelnök ezt kedden közölte a Facebookon Kiss Péter halálhírére reagálva.

A KDNP megrendüléssel fogadta a hírt

A KDNP megrendüléssel fogadta a hírt, miszerint Kiss Péter, szocialista politikus, volt miniszter elhunyt - közölte a párt kedden az MTI-vel.

LMP: fontos baloldali politikus volt

Az LMP úgy emlékszik majd Kiss Péterre, mint aki a rendszerváltás utáni baloldal fontos politikusa volt - írta az ellenzéki párt kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében, Kiss Péter volt kancelláriaminiszter halálhírére reagálva.

MLP: egy elkötelezett politikust veszítettünk el

Egy elhivatott embert, egy elkötelezett politikust veszítettünk el Kiss Péter halálával - közölte a Magyar Liberális Párt (MLP) kedden az MTI-vel.

Együtt-PM: egy jó embert vesztettünk el

Kiss Péter halálával egy jó embert vesztettünk el - írta az Együtt-PM Szövetség kedden az MTI-nek a szocialista politikus halálhírére reagálva.

MSZP: Búcsúzunk Kiss Pétertől

Mély megrendüléssel vettük tudomásul, hogy Kiss Péter, a Magyar Szocialista Párt alapító tagja 2014. július 29-én, kedden elhunyt - írják közleményükben a szocialisták.

Meghalt Kiss Péter

Hosszan tartó súlyos betegség után 55 éves korában ma elhunyt Kiss Péter volt kancelláriaminiszter, az MSZP alapítója, volt alelnöke - számolt be erről elsőként az atv.hu. 

A 2010. május 18-án készült felvételen Kiss Péter, volt kancelláriaminiszter. Kiss Péter hosszan tartó súlyos betegség után, 55

Kiss Péter: Újpest kiindulópontja lehet a baloldali építkezésnek

Kiss Péter (MSZP-Együtt-DK-PM-MLP) szerint Újpest azon kerületek között lehet, amelyek kiindulópontjai lehetnek egy baloldali építkezésnek.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang