Botka egyértelműen Orbán kihívója

Csaknem azonos Orbán Viktor és Botka László népszerűsége, a bizonytalanok körében pedig egyértelműen az MSZP miniszterelnök-jelöltje vezet - derült ki a Republikon Intézet közvélemény-kutatásából, amely ezúttal a pártok népszerűségén túl a vezető politikusok népszerűségét is mérte. A pártelnökök versenyét Orbán, a Fidesz elnöke és Szél Bernadett, az LMP társelnöke vezeti. A harmadik helyen Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke áll.

Népszava fotó/Tóth Gergő

Kezdődik a belharc a francia baloldalon

Megvan Francois Hollande francia államfő első párton belüli kihívója a 2017-ben sorra kerülő államfőválasztásra. Arnaud Montebourg, Hollande korábbi gazdasági minisztere vasárnap este jelentette be hivatalosan a TF1 televízióban indulási szándékát, jelezve, hogy nem önálló jelöltként kíván megméretkezni, hanem részt vesz a Szocialista Párt előválasztásán.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang