Kész Zoltán: Ez nem szerelmi kérdés, Magyar Péternek egy feladata van, hogy legyőzze Orbán Viktort

Azt kell eldöntenünk, hogy le akarjuk-e váltani a NER-t, vagy „himihumizunk”, mint az elmúlt 15 évben – mondta lapunknak Kész Zoltán, akire 2015-ben sokan messiásként tekintettek, ma pedig már Spanyolországban él. Interjú.

Kampánypénzek, ellenpárt, vádaskodás – dúl a belháború Márki-Zay Péter mozgalmában

A volt miniszterelnök-jelölt, aki pártot akar alapítani, egy minapi belső levélben Kész Zoltánt és Somogyi Zoltánt ellenpárt alakításával vádolta meg. Ezt az érintettek cáfolják.

Márki-Zay Péter üzleti érdekeket sejt korábbi szövetségesének levele mögött

Egyre jobban elmérgesedni látszik ez a viszony. Budaörs polgármestere undorodik a poszt kapcsán kialakult eszmecserétől. 

Kész Zoltán Márki-Zay Péternek: kampánypénzből pártot építeni lopás

Egyre durvulnak a belső viták a volt ellenzéki miniszterelnök-jelölt és korábbi támogatói köre között. 

Márki-Zay Pétert és Kész Zoltán fogadták az amerikai Külügyminisztériumban

Elmondták a vendéglátóknak, hogy Orbán Viktor nem egyenlő Magyarországgal, és van alternatívája a jelenlegi kormánynak

Mindenki egy magyar Macront vár, de nem arra van szükség

Ha ez így megy tovább, a Fidesz fog nyerni kétharmaddal 2022-ben, 2026-ban, de még 2086-ban is - mondta Kész Zoltán független politikus, aki egyelőre befejezte a politizálást. Szerinte csak akkor van remény, ha létrejön egy új, alulról építkező alternatíva.

Elrejtette Kész nevét Mészáros lapja

„Nem a pártokról van szó, hanem a választókról”

Nem lesz teljes összefogás Kész mellett

Mesterházy visszalép Kész Zoltán javára

A Fidesz a Hegylakóktól fél a választásnál

Csak a Hegylakó projekttel győzhető le a Fidesz a 2018-as választáson, vagyis oly módon, hogy a kormányt megbuktatni akaró politikai erők oldalán egyetlen jelölt marad, s a mögé beáll valamennyi ellenzéki párt – ez a véleménye a 43 éves Kész Zoltánnak, aki független jelöltként (az MSZP, a DK, az Együtt, a PM és a MoMa támogatásával) legyőzte fideszes ellenfelét a Veszprémben 2015-ben tartott időközi voksoláson. 

A közgazdász nem „finnyáskodna” FOTÓ: CSORTOS SZABOLCS

Zaklatják Kész Zoltán családját

Névtelen levelekben fenyegetik Kész Zoltán képviselőt és családtagjait, mert a képviselő szerdán nem szavazta meg a Fidesz, Czeglédy Csaba baloldali képviselőt és cégét elítélő parlamenti határozatát. 

FOTÓ: Molnár Ádám

Kész Zoltán: Orbán az, aki próbálja szétverni az EU-t

Az ellenzéki képviselők élesen bírálták a civil szervezeteket vegzáló, a kormány és a kormánypárti képviselők által benyújtott, a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló törvényjavaslatot szerdán az Országgyűlésben, az előterjesztés általános vitájában. Kész Zoltán független képviselő felszólalásában azt mondta: Orbán Viktor az, aki külföldi érdekeket képvisel, ő az, aki orosz érdekeket szolgálva próbálja szétverni az EU-t, nem a civilek.

Elbukott Kész Zoltán referenduma

Lezárult a kampányfinanszírozás átalakítására vonatkozó népszavazási kezdeményezés aláírásgyűjtése, a kezdeményező Kész Zoltán végül nem adott le aláírásokat - közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI). 

A nép aligha dönthet

Miközben világos, az aláírások és a szabályok nehézsége miatt szinte lehetetlen ma országos népszavazást kezdeményezni, a kormány kvótaellenes referendumához persze aláírások sem kellenek. Az állami vezetők béréről csak akkor dönthet a nép, ha az Országgyűlés az idevágó, vélhetően már összegyűjtött ajánlásokat megfontolja. Az eddig ellenőrzött aláírások 14 százaléka ugyan érvénytelen, Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke szerint ez kifejezetten jó aránynak számít.

A kormány propagandaplakátjait több helyen átírták… FOTÓ: VAJDA JÓZSEF

Népszavazás - Ellenőrzik Kész Zoltán aláírásait

Megkezdte az állami cégek bérplafonja ügyében kezdeményezett népszavazásához összegyűjtött aláírások ellenőrzését a Nemzeti Választási Iroda (NVI) hétfőn.

Kész Zoltán. FOTÓ: Molnár Ádám

Kész Zoltán leadta a népszavazási aláírásokat

Leadta az állami cégek bérplafonja ügyében kezdeményezett népszavazásához összegyűjtött aláírásokat péntek délelőtt Kész Zoltán független országgyűlési képviselő - közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI).

Elég volt az "Orbán-Habony-rezsimből"

A Fidesz fél a néptől, ezért gátolja minden eszközzel, hogy a magyar emberek népszavazáson mondhassanak véleményt az Orbán-Habony rezsimről. Most azonban itt a lehetőség! Gőgös Zoltán és Kész Zoltán kezdeményezésére két kérdésben, a magyar föld szétlopása és az állami vállalatokból pofátlan fizetésekkel a közpénzeket kitalicskázók elleni ügyekkel esélyt kapunk véleményünk kimondására. Mindkét kérdés a rendszer lényegéről, a lopásról szól, így a referendumot egyben az Orbán-Habony rezsim elleni népszavazásnak tekintjük. 200 ezer aláírást kell összegyűjtenünk, hogy aztán ősszel milliók járulhassanak az urnák elé és voksukkal döntsenek a Fidesz-kormányról - olvasható a voks2016.hu oldalon, ahol alá is lehet írni a kezdeményzést.

Gőgös Zoltán is bejelent

Népszavazás - Kész Zoltán indíthatja az aláírásgyűjtést

Megkezdődhet az aláírásgyűjtés a kampányfinanszírozás átalakításáról szóló népszavazási kezdeményezéshez, miután a Kúria szerdán jogerősen helybenhagyta a kérdés hitelesítéséről hozott választási bizottsági határozatot.

Megtámadták Kész Zoltán népszavazási kezdeményezését

Egyelőre nem indulhat el a kampányfinanszírozás átalakításával kapcsolatos népszavazási kezdeményezés aláírásgyűjtése, mert a Kúrián megtámadták a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) határozatát, amelyben hitelesítette a kezdeményezést. A jogorvoslatot a Nemzeti Választási Irodán (NVI) nyújtották be a Kúriának címezve, erről az NVI tájékoztatta hétfőn az MTI-t.

Kész Zoltán: szétlopja az országot a Fidesz

Nagyon jó arány, hogy a 13 beadott kérdésből kettőt elfogadott a választási bizottság, de valószínűleg ezeket is meg fogják majd támadni – mondta Kész Zoltán az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Szerinte az összes kérdés arról szól, hogy elege van-e a választóknak abból, hogy a Fidesz szétlopja az országot, így gyakorlatilag ez egy lopás gátló népszavazás, mert az embereknek tele van már a hócipőjük a lopással.

FOTÓ: Molnár Ádám/Népszava

Hitelesítették Kész Zoltán bérplafonra vonatkozó kérdését

Hitelesítette Kész Zoltán független országgyűlési képviselő két - az állami cégeknél bevezetendő kétmillió forintos bérplafonra vonatkozó és a kampányfinanszírozással összefüggő - népszavazási kérdésének aláírásgyűjtő íveit hétfőn a Nemzeti Választási Bizottság (NVB). A képviselő kilenc másik kérdését viszont elutasították.

Kész beszáll Tapolcán

Beszáll a baloldali Pad Ferenc kampányába a Veszprémben a baloldal támogatásával, függetlenként képviselői mandátumot szerző Kész Zoltán - értesült a Népszava. 

„Az adófizetők pénze nem erre való!” - Kész megszüntetné a köztévét

Kész Zoltán független országgyűlési képviselő bejelentette, hogy a választóknak tett ígéretének megfelelően első számú feladatának tekinti a közpénzek feletti őrködést, ezért kezdeményezi a közszolgálati televízió felszámolását. Mint írta: a közszolgálati televíziózás eszménye a tárgyilagos, kiegyensúlyozott és pontos tájékoztatás, aminek a most már napi 24 órában kormányzati propagandát sugárzó Magyar Televízió nyilvánvalóan képtelen megfelelni. Ebben a formában tehát szerinte nincs értelme az adófizetők pénzéből évi 80 milliárd forintot költeni az intézményre - írja a közlemény.

Most Orbán fenyegeti Simicskát

Miközben Orbán Viktor nyílt fenyegetésként fogalmazta meg Simicska Lajosnak: "mindennek rendelt ideje van, az elégtételnek is", Kész Zoltán tegnap formálisan is véget vetett a kétharmadnak. A baloldali pártok támogatásával mandátumot szerzett civil politikus letette képviselői esküjét, az MSZP a szegénység ellen és a szakszervezetek védelmében szólalt fel, az LMP-s Schiffer András pedig ismét az ügynökmúlt feltárását követelte. Ám a kormányfő nem neki, hanem ismét egy jobbikosnak fejtette ki álláspontját az ügyben.

Kész Zoltán, aki Veszprémben „lebontotta a kétharmadot”, tegnap képviselői esküt tett FOTÓ: MOLNÁR ÁDÁM

Kész Zoltán eskütételével kezdődhet a parlament ülése

Az Országgyűlésben ma teheti le képviselői esküjét a veszprémi időközi parlamenti választáson mandátumot szerzett Kész Zoltán. A képviselők az ülésnap végén a kedden elfogadni tervezett előterjesztéseket vitathatják meg, így egyebek mellett még utoljára napirendre kerülhet a kormány által 2016-re tervezett "kis népszámlás" javaslata is.

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Kész Zoltán átvette megbízólevelét

Átvette megbízólevelét Veszprém megye 1-es választókerületének február 22-én megválasztott országgyűlési képviselője, a független jelöltként induló Kész Zoltán kedden Veszprémben.

MTI Fotó: Mátyus Tamás

Jogerős: Kész holnap veheti át mandátumát

Jogerőssé vált a február 22-ei veszprémi időközi országgyűlési képviselő-választás eredménye, miután a vasárnap 16 órai határidőig nem érkezett jogorvoslati kérelem.

Kész?

Kész: „Látható leszek a választók számára”

Egyetlen frakcióhoz sem csatlakozik Kész Zoltán, aki szerint hajlandók lesznek vele együttműködni a kormánypárti polgármesterek. Annál is inkább, mert Veszprémnek már 5 milliárd forintot hozott csak azzal, hogy elindult ezen a választáson. Schiffer András kijelentéseivel nem szeretne foglalkozni, azt azonban visszautasította, hogy troll-kommandót irányítana.

Fotó: Vajda József/Népszava
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang