„Egyszemélyes vigaszágon”

Keresztury Tibor tárcanovellái kiállták az idő próbáját. Életteliek, izgalmasak és maradandók.

„A szorongás egyéni küzdősport”

Keresztury Tibor új regénye, a Hűlt helyem fejezetei a biológiai hanyatlás kálváriajárásának stációit képezik.

A névtelen hősök tragédiája

Keresztury Tibor író első színpadi darabját Tar Sándor és a saját novelláiból állította össze. A te országod című előadást a Trafó tűzte műsorára, ma és holnap este is játsszák. Keresztury szerint Tar mindig a vesztesekről írt, a kisember vesztesekről, akikkel nem törődnek a nagy ellátórendszerek. Az író úgy véli, ha valakit a történelem felültett erre a csúszdára, akkor ebből nem nagyon lehet önerőből kimászni. Az újdonsült drámaíró hozzátette: a magyar politikai elit, illetve a vállalkozói réteg ma semmit sem tesz érdemben azért, hogy a kiszorított rétegeket méltó életkörülményekhez segítse.

Tarnak azért emblematikus a története, mert ő mélyen szembenézett a bűneivel FOTÓ: VAJDA JÓZSEF

Nem akarok mindent felforgatni

Keresztury Tibor írót, irodalomtörténészt, a Litera internetes irodalmi magazin főszerkesztőjét választotta a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének taggyűlése a szervezet igazgatójává a távozó Zentai Péter László helyére. Igyekszik arra törekedni, hogy kijavítsa az előző vezetőség apróbb-nagyobb hibáit, célja, hogy belső összetartást, szolidaritást hozzon a szakmába. Nem érti, a kormány miért nem támogatja jobban a könyvkiadást, de megpróbál tenni ennek érdekében is.

Keresztury Tibor: Mondhatni, ismerősök közé kerülte, Fotó: Vajda József

Őt választották a MKKE új igazgatójának

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) taggyűlése kedden Keresztury Tibor írót, szerkesztőt, a Litera.hu főszerkesztőjét, a Stuttgarti Magyar Intézet volt igazgatóját választotta meg öt évre a könyvszakmai szervezet igazgatójának.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang