Itthon is lehet világszínvonalon vizsgálni az anyag legmélyebb szerkezetét

Mátyus Edit, az ELTE Természettudományi Karának kémikusa elnyerte a legrangosabb európai kutatási alap támogatását. A fiatal szakember azt tervezi, hogy itthon valósítja meg kutatási programját, amely a kémia ismeretlen területeire, a jelenlegi elméleti alapokon túlra merészkedik.

Meghalt Medzihradszky Kálmán kémikus

Életének 92. évében meghalt Medzihradszky Kálmán kémikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja; személyében a magyar kutatói közösség a peptidkémia nemzetközi hírű tudósát veszítette el - közölte az akadémia.

Váratlanul meghalt Kálmán Alajos kémikus

Karácsony másnapján váratlan hirtelenséggel, 82 évesen elhunyt a magyar kémikustársadalom és szűkebb tudományterülete, a krisztallográfiai szerkezetkutatás nemzetközi elismertségű, kimagasló hazai szaktekintélye, Kálmán Alajos, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja - közölte az akadémia.

Fotó: Shutterstock

Váratlanul meghalt a Nobel-díjas kémikus

Meghalt 64 éves korában Roger Tsien, a Kaliforniai Egyetem San Diegó-i részlegének professzora, akinek 2008-ban harmadmagával együtt ítélték oda a kémiai Nobel-díjat - írta szerdai közleményében az egyetem.

Elhunyt Szántay Csaba

Életének 89. évében vasárnap elhunyt Szántay Csaba vegyészmérnök, akadémikus, a Magyar Feltalálók Egyesületének alapító elnöke - közölte vasárnap az egyesület.

Közelkép - „Herr Merkel”, Bayreuth operáinak fantomja

Imádja az operákat, kivált Richard Wagner alkotásait, és nem mulaszt el egyetlen esztendőt sem, hogy ott legyen Bayreuth-ban, a legendás előadásokon. De jobbára egyedül jelenik meg, nem a hitvese társaságában, akit mellesleg Angela Merkelnek hívnak. Ha a férjről szólnak, őt is többnyire „Herr Merkelnek” említik, holott az ő becsületes neve Joachim Sauer, 66 éves és vegyész.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang