Az Alkotmánybíróság főtitkára lesz a XII. kerület jegyzője

Igazi nagyágyút sikerült igazolnia a Kutyapárt vezette önkormányzatnak. 

Újra vizsgálja a kormányhivatal, hogy Nagydobsza jegyzője jogszerűen tölti-e be a hivatalát

Jandó Edina elődje rejtélyes okú időhúzást sejt a háttérben.

Nagydobszai Közös Önkormányzat. A kormányhivatal újra vizsgálódik

Böröcz László: V. Naszályi Márta 16 milliós jutalomban részesítette a távozó jegyzőt

Böröcz László, az I.kerület frissen hivatalba lépett fideszes polgármestere feljelentést tesz. 

Jogi diploma nélkül dolgozik hét baranyai falu jegyzője, de szerinte csak egy év múlva lehetne felmenteni

Nem láthatná el hivatalát a nagydobszai jegyző a lapunkhoz elküldött dokumentum alapján. A jegyző viszont azt mondja, hogy legfeljebb egy év múlva lehet felmenteni őt, most nem. Majd akkor kérdezzük őt, addig ne!

A Nagydobszai Közös Önkormányzati Hivatal jegyzőjéhez hét baranyai falu, Nagydobsza, Kistamási, Merenye, Molvány, Nemeske, Pettend és Tótszentgyörgy tartozik

Közérdekű adatigénylésből derült ki, hogy nem határozható meg a XII. kerületi polgármesteri hivatal színe

Újabb fejezetéhez érkezett a leendő polgármester és a jegyző küzdelme. 

A költségvetési csalásért elítélt jegyző a hivatalában maradt Gellénházán, az ügyet feltáró alkalmazottat viszont elbocsátották

„Tulajdonképpen ő szerzett a hivatalnak jó hírnevet, dr. Horváth-Újhelyi Tamara személye az egész hivatali feladatellátásnak a kulcsa” – érvelt a polgármester a jegyzője mellett.

A Zalaegerszegi Törvényszék

Lezsírozta a választások utáni jutalmakat a jegyző és az anyakönnyvezető egy zalai faluban, rendőrségi ügy lett a vége

Egészen jól kitervelték az egészet, ám valahogy lebuktak. 

Képünk illusztráció.

Szélmalomharcot vívnak az állatvédők, a helyzet egyre durvul

Az állatkínzást szankcionáló jogszabályok megfelelőek, csak a betartatásukkal van gond. 

Egyre gyakoribb, hogy a frusztrációk a kisállatokon csapódnak le

„Mindenki megtalált, és én vagyok a rohadék” – Törölte Facebook-profilját a szabolcsi jegyző, aki paradicsomkaróval támadott a luxusautójáról szóló kérdésre

Mind a polgármester, mind az érintett hallgat a verekedés után. 

Gyirán Zoltán jegyző (jobb szélen) beszédet mond. Bal szélen Simon Miklós, a Fidesz országgyűlési képviselője.

Paradicsomkaróval támadt egy szabolcsi falu jegyzője, miután megkérdezték tőle, miből vett luxusautót

Kissé rossz néven vette, hogy egy állampolgár kérdést merészelt feltenni a közpénzek felhasználásáról. 

Gyirán Zoltán jegyző (jobb szélen) beszédet mond. Bal szélen Simon Miklós, a Fidesz országgyűlési képviselője.

Kirúgta, aztán megijedt és újra felvette a jegyzőt Szekszárdon a fideszes polgármester

Ács Rezső törvénytelennek tartott lépése ellen közleményben tiltakoztak a város kormánypárti képviselői, végül az aljegyző írta meg körlevélben, hogy hivatali főnöke mégis a helyén marad.

Lemondott Hódmezővásárhely jegyzője

A kiélezett politikai helyzetből adódó rengeteg feladat és felelősség miatt volt kénytelen meghozni ezt a döntést - fogalmazott Fb-bejegyzésében.

"Adjam vissza, vagy vegyek mindenkinek 5 gombóc fagyit?" - Győr fideszes polgármestere felveszi ötmilliós jutalmát

Dézsi Csaba András saját bevallása szerint nem kell neki a pénz, ráadásul politikusként jól keres, de hát a jegyző közölte, azt kötelező kifizetni neki. 

Dézsi Csaba András

Több bérleti díjjal tartozik egy másik fideszes önkormányzatnak az V. kerületi jegyző, mint az az idős nő, akit kilakoltatott

Ráadásul más furcsa ügyei is akadnak. 

Csalásért felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték Beremend korábbi jegyzőjét

A vád szerint magának akarta megszerezni egy végrendelkező örökségét.

Most akkor hogy? - Jegyző lett a T. házban az örökre kitiltott képviselő

Fotó: Draskovics Ádám

A jegyző nem adta ki a Tiborcz-gate OLAF-dokumentumait! - Videó

Az MSZP, az LMP és a Jobbik kérte ki Kecskeméten a Tiborcz-ügy OLAF dokumentumait. A helyi jegyző nem adta. 

Forrás: Mérce videó/Facebook

Magyar állampolgársággal üzletelt a jegyző

Elítélték egy szabolcsi település jegyzőjét és társát, mert ukránokat segítettek magyar állampolgársághoz - közölte Toma Attila, a Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivője.

A kép illusztráció. FOTÓ: Shutterstock

Eltűnt a mohácsi jegyző?

Több alkalommal kellett volna bíróság előtt is tanúskodnia Kovács Mirellának, Mohács jegyzőjének, ám az őt idéző levelek tértivevényeit „nem kereste” jelzéssel vitte vissza a posta.

Budán is jól járt a belváros jegyzője

Sélley Zoltán egy trükkös vásárlással nemcsak kedvező áron jutott tetőteréhez, de még a teljes összeget sem kellett kifizetnie.

Noha Sélley jegyző megígérte, a homlokzatot még mindig nem újította fel a jutányos vásárlás után. A szerző felvétele.

Karácsony Gergely: szó sincs "gyámságról" Zuglóban

Nincs szó "gyámság" veszélyéről, a helyzet az, hogy túl sok jó jelentkező van Zuglóban a jegyzői pozícióra - ezt mondta a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában a kerület vezetője az Origo írására reagálva. Karácsony Gergely elmondta, az egyik jelöltje a jelenlegi aljegyző. Megjegyezte azt is, hogy nem akarja a döntést elsietni.

Forrás: Karácsony Gergely/Facebook

Zugló jegyzője feladta, benyújtotta a lemondását

Benyújtotta lemondását Hoffmanné Dr. Németh Ildikó, Zugló Önkormányzatának jegyzője. A közigazgatásban kiemelkedő eredményeket elérő szakember 2015 januárjától töltötte be a jegyzői tisztséget. Hoffmanné Dr. Németh Ildikó jogviszonya július 2-i határidővel szűnik meg - tudatja honlapján a XIV. kerületi önkormányzat.

Forrás: Zugló/Facebook

Akadályozta a melegházasságokat - Börtönbe vetik

A bíróság megsértése miatt elzárásra ítélt csütörtökön egy szövetségi bíró egy Kentucky állambeli jegyzőnőt, aki vallási alapon megtagadta, hogy házassági okmányokat állítson ki azonos nemű pároknak.

Illusztráció/Thinkstock

Még nyomoztak ellene, de Pintér alkalmazta

A jegyző - a törvényesség őre - ellen még zajlott a nyomozás, amikor a Belügyminisztérium felvette Gaál Róbertet kormánytisztviselőnek - írja a Hír24.

Hat évet kapott Martfű volt jegyzője

A Szegedi Ítélőtábla helybenhagyta a Szolnoki Törvényszék első fokon hozott döntését, így Martfű egykori és Rákócziújfalu jelenlegi jegyzőjét több rendbeli hivatali befolyással üzérkedés és hivatali vesztegetés elkövetőjeként jogerősen 6 év letöltendő börtönbüntetésre ítélték.

Eltúlzott reakciók

Az építkezés a jogszabályi előírásoknak megfelelően zajlik, az építési engedélyt nem meghosszabbították, hanem kijavították, hiszen a határozat kijavítását törvény is lehetővé tette - derült ki a Duna Garden Dunakeszi Lakópark Kft. szerkesztőségünkhöz eljuttatott helyreigazítási kérelméből. A Duna Garden arról is biztosítja a környéken élőket és az épülő társasház leendő lakóit, hogy az alapot soha nem öntötte el árvíz, az építkezés újbóli megkezdése előtt pedig szakértők mérték fel az épületrészeket, ellenőrizték a talaj szerkezetét: a társasház alapja nem süllyed, így az építkezésnek erről az oldalról sincs akadálya.

Nem segített az erzsébetvárosi jegyző

Elutasította egy fővárosi VII. kerületi állampolgár adatigénylését az erzsébetvárosi jegyző. A választópolgár a TASZ, az EKINT és a Helsinki Bizottság múlt heti felhívása alapján benyújtott egy kérelmet, melynek segítségével azt kívánta megtudni, mely pártok ajánlási ívein szerepelnek hamisan az adatai. 

Lemondatnák a "floridázó" jegyzőt

Lemondásra szólította fel Debrecen jegyzőjét a városi közgyűlésben képviselettel rendelkező Civil Fórum. Illyés János, az egyesület alelnöke azt mondta: egy hetet várnak arra, hogy a "floridázó" Szekeres Antal távozzon posztjáról, és Kósa Lajos fideszes polgármester tisztázza a hivatalosnak indult, majd magánútba fordult tengerentúli kirándulás apropóját, illetve a résztevők névsorát. Ha a hivatalvezető nem mond le, csalás, sikkasztás és okirat hamisítás gyanúja miatt feljelentést tesz a szervezet. 

Lemondásra szólították fel floridai utazása miatt Debrecen jegyzőjét

Tisztségéről való lemondásra szólította fel kedden Debrecen város jegyzőjét a Civil Fórum Debrecen Egyesület.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang