Emlékszik még a "jeges kihívásra"? - Genetikai felfedezést segített

Genetikai felfedezést tett lehetővé a jeges vizes kihívás elnevezésű 2014-es internetes jótékonysági kampány, amelyben világszerte ismert és ismeretlen emberek öntötték magukat nyakon egy vödör jéghideg vízzel és tettek pénzbeli felajánlást.

Illusztráció/Ice Bucket Challenge/Facebook

Miféle kihívás...??

.

Falus Ferenc elstartolt - "Jeges élményben" is része volt

Bajnai Gordon is beszáll az önkormányzati kampányba. Az Együtt alapítója, országos politikai tanácsának elnöke azonban csak szórólapokon, alkalmi kiadványokon, illetve a Facebookon keresztül igyekszik megszólítani a választókat. A DK elnöke forrásaink szerint a jövő hét elején indul országjárásra; Gyurcsány Ferenc több településen tart fórumot, szeptember 6-án pedig a párt Egyetem téri nagygyűlésén beszél. Lapunk úgy tudja, az MSZP elnöksége a napokban dönt a kampány menetrendjéről, így Tóbiás József pártelnök programjáról. 

Mindenki meghülyült - A fél világ jeges vízben fürdik

A jótékonyságról kevésbé ismert kínaiak körében is hódít a jeges vizes kihívás, amelynek túlzott kereskedelmi jellege ellen a polgári ügyek minisztériuma, vízpazarló természetére pedig demonstrációk sora hívta fel a figyelmet.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang