Delejezéstől a gyógyító hipnózisig – A tudományos ismeretterjesztés felértékelődik, amikor a közoktatás nem nyújt korszerű ismereteket

Hiánypótló a CEU 2019 óta futó Határtalan tudás című nyitott előadás-sorozata, amelynek évadnyitóján az egykor okkultizmusnak, cirkuszi mutatványnak tartott hipnózis tudományosan megalapozott módszerré válásáról, majd sokoldalú terápiás felhasználásáról hallhattunk előadásokat. Mácsai Pál pedig egy izgalmas kísérletről mesélt, mikor az Örkény színházban „bedrótozva” játszották a Pillantás a hídról című drámát, hogy színházi helyzetben vizsgálják a színészek és a közönség egymásra hangolódását. A tudományos ismeretterjesztés felértékelődik, amikor a közoktatás nem nyújt korszerű ismereteket, nem tanít problémamegoldásra, sem általában a kritikus gondolkodásra.

A Szulejmánnal többre megyünk, mint ezzel az ATV-n sugárzott sorozattal

A Fejezetek a magyar-török kapcsolatok történetéből című doku-sorozatról van szó.

Afrikától Amerikáig – Televíziós kalandozás a Föld körül

Szinten minden kontinensen barangolhattunk szerdán, ha a képernyő előtt ülve az ismeretterjesztő programok mellett tettük le voksunkat.

A világ legmagasabb, 122 méteres sztúpája

Folytatódik A kék bolygó Attenborough-val

Folytatódik A kék bolygó című világhírű ismeretterjesztő sorozat David Attenborough-val: az új évad hét epizódját, melyet még idén műsorra tűznek - jelentette be a BBC. Az innovatív eszközök között volt a cápák és orkák hátára erősített tapadókorongos kamera is.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang