Több mint 30 ezer gyermek hétévesen kezdi meg az első osztályt

Ők azok, akik tavaly felmentést kaptak a hatéves kortól kötelező iskolakezdés alól. Ugyanakkor az is biztosnak tűnik, hogy idén is több ezer általános iskolásnak kell megismételnie az első osztályt.

Ezúttal is legalább négyezren fogják ismételni az első osztályt

Legkevesebb ötezer magyar elsősnek kellett évet ismételnie eddig a túlbürokratizált iskolaérettségi rendszer miatt

Összesen legalább ötezerrel nőtt az évismétlések száma a rendszer 2020-as bevezetése óta.

Rengetegen kerülhetnek éretlenül az iskolába

Újra az elsősök körében a legtöbb Magyarországon az évismétlő

Majdnem 4100 általános iskolás diák másodszorra kezdte meg az első osztályt a mostani tanévben – derült ki a KSH lapunknak küldött adataiból.

Megint nőtt a szám, idén már 23 ezer hatévesnek kértek iskolahalasztást az Oktatási Hivatalnál

A beadványok többségét elfogadták, ami azt is jelezi a Szülői Hang Közösség szerint, hogy felesleges volt szigorítani, bonyolítani a rendszert.

Megint nőtt a szám, idén már 23 ezer hatévesnek kértek iskolahalasztást az Oktatási Hivatalnál
Ha túl korán ülnek a gyerekek az iskolapadba, akkor kevesebb lesz a sikerélményük, aminek a fejlődésükben, a további tanulmányaikban is megmutatkozik majd a hat

Rengeteg elsős bukott meg a többi évfolyam diákjaihoz képest, az ok egy sokat vitatott kormánydöntés lehet

A mostani, június 15-én zárult tanévben majdnem ötezer elsős évismétlőként ült az iskolapadban - tudta meg a Népszava.

Újra fellángolt a vita az iskolaérettségi vizsgálatról, jövőre is sok kisgyermek és család járhat rosszul

A halasztásról szóló kérelmek 90 százalékát elfogadják, de még így is több ezer gyermeket fosztottak meg a számukra alapvető plusz egy év óvoda lehetőségétől.

Megugrott a sajátos nevelési igényű gyerekek száma, ám óriási a hiány gyógypedagógusokból

A szakszerű ellátást egyre nehezebb biztosítani.

Iskolaérettség: A gyermekvédelmi hatóság is kérheti az iskolakezdés halasztását

A köznevelési törvény egyéb módosítások mellett felhatalmazza a kormányt arra, hogy a későbbiekben is kijelölje a tankönyvellátási, -előállítási feladatokban közreműködő szervezetet.

Tanévnyitó ünnepség

Iskolaérettség - Módosítják a köznevelési törvényt

Az Alkotmánybíróság korábban több jogszabályi rendelkezést is alaptörvényellenesnek talált.

Tanévnyitó ünnepség

Idén a tankötelezettségi halasztási kérelmek 4 százalékát utasították el

Lezárultak az idei tankötelezettségi eljárások.

Illusztráció/Népszava fotó

Jogsértő az új iskolaérettségi törvény

Több ponton is jogszerűtlen a hatéves kortól kötelező iskolakezdéssel és az iskolaérettséggel kapcsolatos új szabályozás.

Képünk illusztráció

Több mint 16 ezren kértek iskolahalasztást

A már lezárult ügyek 97 százalékában helyt adtak a kérelmeknek - értesült a Népszava.

Bíróság küldi iskolába a hatéveseket

Figyelmen kívül hagyja a bíróság a szülők véleményét és az Oktatási Hivatalnak ad igazat az iskolaérettség ügyében – állítják az érintettek.

Tanévnyitó ünnepség

Iskolaérettség: nem lett egységesebb a rendszer

A pedagógiai szakszolgálatok és az óvodák még véletlenül sem értelmezték egyformán a jogszabályokat.

Illusztráció

Szájzárat kaptak a szakszolgálatok, mintha államtitok lenne az iskolaérettségi vizsgálatok eredménye

Még a szülők sem kaphatnak írásos tájékoztatást gyermekük iskolaérettségi vizsgálatának eredményéről.

Iskolaérettség: majdnem tízezer halasztási kérelem érkezett az Oktatási Hivatalhoz

Az esetek kétharmadában szakértőként rendelték ki a pedagógiai szakszolgálatokat.

Postást játszik az Oktatási Hivatal

Az esetek többségében nem tud önálló szakmai döntést hozni az Oktatási Hivatal (OH) a gyermekek iskolahalasztására vonatkozó szülői kérelmek elbírálásánál – derült ki a Szülői Hang Közösség felméréséből.

Iskolaérettség: még kisebb mozgástér

Már nem kérhetnek vizsgálatot a pedagógiai szakszolgálatnál az óvodapedagógusok, szülők, intézményvezetők arról, alkalmas-e a gyerek az első osztályra.

Iskolaérettség – Az ombudsman is halasztana

Kozma Ákos szerint a családokat és az oktatási rendszert is felkészületlenül érte az iskolaérettség megállapítására vonatkozó eljárásrend megváltoztatása.

Illusztráció

Iskolaérettség: két hét haladékot kaphatnak a szülők

Belátták, hogy lehetetlent írtak elő, így több időt adnának a szülőknek arra, hogy kérelmezhessék hatéves gyermekük beiskolázásának halasztását. De még ez sem segítene sokakon.

Kényszersorozott ovisok: néhány hét alatt kell eldönteni több ezer gyerekről, hogy iskolaérett-e

A szülők helyett az állam dönt. Egy alig kéthetes időablakban lehet kérelmezni a halasztást.

Így egy nagy nulla a 0.

Elefánt a porcelánboltban

Alternatív vagy állami iskola?

Április végéig kell eldönteniük a szülőknek, melyik általános iskolába írassák gyermeküket. Az ősszel mintegy százezer kisiskolás kezdheti meg tanulmányait 3 250 intézményben. A tankötelessé váló, azaz a 2008. augusztus 31-ig született gyermeket a lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerint illetékes, vagy a választott iskola első évfolyamára köteles a szülő beíratni. 

A nagyobb létszámú osztályokban az aktívabb gyerekek jobban feltalálják magukat FOTÓ: VAJDA JÓZSEF
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang