Eljön az ígérgetések földje, a kétfarkúak március 15-re lefoglalták a Szabadság hidat

A párt vezetői megkísérelnek továbbra is nagyobbat mondani, mint a többi párt.

Lázár János, ahol csak megfordul, százmilliárdokat ígér vasútfejlesztésre

Miközben a MÁV meglévő vonalain naponta derül ki, hogy képtelenek a pontos és üzemszerű működésre, az építési és közlekedési miniszter szerint ezúttal 600 milliárd forintból az Alföldön kezdenek átfogó beruházásba. 

A kecskeméti vasútállomás

Politikusi ígéretcunami közszolgáknak

Az előzetes félelmekkel ellentétben mégsem vált politikai nagyotmondó versennyé a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének szombati, "Ki mit ígér a közszolgálatoknak és a szakszervezeteknek?" címet viselő rendezvénye, ám ez elsősorban annak köszönhető, hogy a felszólaló politikusok rövid idő után már nem tudtak egymásra licitálni ígéretekben, így a "versenyhelyzet" lényegében már az első felszólalót követően megszűnt, sőt az egészségügy és az oktatás helyzetének rendezése minden párt programjában ugyanúgy elsőbbséget élvez.

Forrás: MKKSZ AKADÉMIA/youtube
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang