Peking szerint a G7-csúcson beszennyezték Kínát és durván beavatkoztak a belügyeikbe, ezért bekérették a japán nagykövetet

A feszültség oka a szokásos: Tajvan, Hongkongi, Hszincsiang és Tibet emberi jogi helyzete. 

Tüntetések kezdődtek Kínában az országos Covid-zárlat miatt

Az utolsó csepp a pohárban egy tíz halálos áldozatot követelő tűzvész volt Ürümcsiben egy sokemeletes házban.

Lezárások Pekingben

Népirtással vádolták meg Kínát

Az ujgurok elleni népirtással gyanúsította meg Kínát az Egyesült Államok. A vádat rengeteg beszámoló támasztja alá, mégsem biztos, hogy lesz következmény.

Az Alpokban is szabadon vadászhat a panda

Egy titkos megállapodás révén Kína szabadon nyomozhat a Svájcban illegálisan tartózkodó állampolgárai után. Minderre csak most derült fény, amikor a berni kormány arra készül, hogy meghosszabbítsa az emberi jogokat semmibe vevő diktatúrával kötött egyezséget.

Lerántották a leplet a kínai átnevelőtáborokról

Százezreket nyeltek el a rejtélyes átnevelőtáborok

Több százezer ember agyát süti ki a hatalom

Peking is elismeri már: léteznek olyan táborok, ahol agymosást hajtanak végre. A kísérlet középpontjában az ujgur kisebbség tagjai állnak.

Terror Hszincsiangban - Több mint 30 áldozat

Legalább 31 halottja és több mint 94 sérültje van az északnyugat-kínai Hszincsiang székhelyén, Urumcsiban csütörtökön végrehajtott robbantásos merényletnek - jelentette a kínai média.

Újabb vérengzés a kínai Hszincsiangban

Egy nyitott piac területére hajtott be két terepjáró az északnyugat-kínai Hszincsiang székhelyén, Urumcsiban, az autókból robbanóanyagot dobáltak a tömegre - jelentette a kínai média.

Halálos áldozatokat követeltek a robbantások

Legkevesebb három ember meghalt, kettő megsérült, az ujgurok lakta északnyugat-kínai Hszincsiangban három robbantásban - jelentette helyi forrásokra hivatkozva a Hszinhua hírügynökség pénteken.

Vallási szélsőségesség a terrorakció hátterében?

Szélsőséges vallásos eszmék terjesztése volt a hétfői, hszincsiangi terroristaakció kiváltó oka - jelentette kedden a kínai állami média.

Nyolc embert öltek meg a rendőrök Kínában

Hivatalos jelentés szerint a hatóságokra támadó nyolc terroristát lőttek le a rendőrök a főleg muzulmán ujgurok lakta kínai Hszincsiang-Ujgur autonóm régióban.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang