Nagyot változott a homeopátiás szerek reklámozásának szabálya

Mostantól csak terápiás javallat nélkül forgalmazhatók a készítmények, mert jelenleg Magyarországon nincs olyan homeopátiás gyógyszer, amelynek hatásosságát klinikai vizsgálat igazolná.

Egyértelműen áltudomány a homeopátia, mégis milliók hisznek benne

A homeopátiás terápia a különböző kultúrájú társadalmakba mélyen beágyazódott. Vele szemben eredménytelenek a tudományos bizonyítékok hiányára hivatkozó érvelések. Mint áltudományos módszert folyamatosan támadják, tolerálják, de tanítják is. Pedig a tudomány sosem békülhet ki e helyzettel. Ha ezt tenné, feladná legfontosabb alapelvét: a gyógyszerekkel kapcsolatos bizonyítékokra alapozott igényét. Ráadásul az is befolyásolja a közgondolkodást, hogy képzett szakemberek is cselekvő részesei a homeopátiás terápia gyakorlatának. A cikk szerzői nyugalmazott egyetemi oktatók, mindketten több mint 40 éven át tanítottak a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Karán

Tájékoztatót is adniuk kell majd a patikusoknak a homeopátiás szerek mellé

Ennek tartalmaznia kell, hogy a készítmények hatásossága a hagyományos (allopátiás) gyógyszerekéhez hasonló klinikai vizsgálatokkal általánosan nem igazolt.

Illusztráció

Placebo hatású homeopátiaítélet

Nehéz lesz a patikai polcok kínálatában is érvényesíteni a tudomány álláspontját. Hiába adott ki új állásfoglalást az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete (EASAC), miszerint nincs bizonyíték arra, hogy a homeopátiás szerek bármely betegség esetén hatékonyak lennének, a gyógyszertárakból, ezzel még nem lehet kitakarítani a hatástalan készítményeket. 

Homeopátiás szereket használ? - Óva intenek a tudósok

Nincs rá bizonyíték, hogy a homeopátia bármilyen betegség esetén hatékony lenne, sőt kártékony is lehet, mivel eltántorítja a betegeket a bizonyítékalapú orvoslás igénybe vételétől - fogalmazott a szerdán kiadott szakvéleményében az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete (EASAC), amely javaslatokat is megfogalmazott, egyebek között a homeopátiás készítmények összetételének feltüntetésére.

Illusztráció: Shutterstock

Újabb csapás a homeopátiára

Szigorítaná a homeopátiás szerek engedélyezését a Magyar Tudományos Akadémia, mert azok nem felelnek meg a bizonyítékokon alapuló orvoslás kritériumainak. Hazánkban jelenleg úgy is forgalomba lehet hozni ilyen készítményeket, hogy a gyártó nem jelzi annak felhasználási körét - vagyis nem állapítja meg, mire is jó igazán.

Elméletileg a homeopátiás készítmények segítik a szervezet öngyógyítását FOTÓ: EP/GETTY IMAGES/THINKSTOCK
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang