Nincs mese, ha megjelenik az indiai mutáns, mindent újra kell tervezni

Az, hogy biztonságos-e az iskolanyitás, a felnőtteken is múlik, és nagyjából egy hónap múlva igazolódik be a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke szerint.

Kérik a gyerekek oltását is

Tengeren túli adatok és a hazai tapasztalatok is azt bizonyítják, hogy a harmadik hullámot okozó brit-mutáció igen gyorsan és széles körben terjed a gyermekek között is.

Gyermekorvosok: az ellátási rendszert veszélyezteti a kormány átalakítási terve

Idővel a gyermekorvosi rendszer is megszűnhet, ha a szakemberek munkáját egészségügyi teamek veszik át - figyelmeztet a szakmai egyesület vezetője.

Képünk illusztráció

Mindennapok gyerekorvosok nélkül

A járvány idején a házi gyermekorvosok közel fele nem praktizálhatott, mivel elmúlt 65 éves, és így a veszélyeztetett kategóriába tartozott. A pár hónapos kiesés néhány év múlva már nem extra helyzet, hanem a mindennapok napi valósága lehet, ugyanis jelenleg négyszáznál is több tartósan betöltetlen alapellátó körzet van az országban. A helyzet pedig egyre romlik. Lapunknak szülők is meséltek arról, milyen orvosi jelenlét és vizsgálatok nélkül, „egyedül” kezelni egy beteg gyereket.

106 háziorvosi gyermekpraxisban nincs orvos

A gyerekeknek kétszer akkora az esélyük a mai Magyarországon, hogy háziorvos nélkül maradnak, mint a felnőtteknek.

Összeomlás előtt a gyermekorvosi ellátás

A jelenleg érvényes előírások szerint a házi gyermekorvosoknak a beoltott gyerekekről havonta jelentést kell készíteniük, amit továbbítanak a védőnőknek, akik aztán postázzák a tisztiorvosi szolgálatnak.

Gyorsan fogynak a doktorok, ráadásul tavaly mindössze negyven házigyermekorvos-rezidens kezdte el a képzést

Csúcsot dönt a bárányhimlő - Érdemes oltani?

 Csúcsot dönt idén a bárányhimlős megbetegedések száma Magyarországon, az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) adatai szerint április közepéig mintegy 17 ezer fertőzést regisztráltak, ez az ötéves átlagértéket is meghaladja - olvasható a Házi Gyermekorvosok Egyesületének közleményében.

Illusztráció/Thinkstock

Komolyabb pár piros pöttynél

A bárányhimlő súlyos következményeire hívja fel a figyelmet a Házi Gyermekorvosok Egyesülete (HGYE) által támogatott Védőoltással a Bárányhimlő Ellen program. A kampány során óvodapedagógusok és szülők kapnak részletes tájékoztatást a betegségről. Magyarországon a legelterjedtebb betegség, mégsem veszik komolyan.

Fotó: Europress Getty Images/Thinstock

Oltással a rotavírus ellen

Ismét beköszöntött a rotavírus szezon, a szakemberek a kezelés és a megelőzés fontosságára hívják fel a figyelmet. Különösképpen a két éven aluli korosztály van veszélyben, a kórházba került gyerekek csaknem kétharmadát ők teszik ki, ráadásul esetükben a szövődmények is súlyosabbak - akár végzetesek is - lehetnek.

A baktérium csillóiban lévő fehérje segítségével megelőzhető és gyógyítható a rotavírus-fertőzés FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/TH
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang