Kivételeztek egy hallgatóval a Corvinuson, etikai eljárás indult az egyetem két munkatársa ellen

Ádám Zoltán, a Corvinus Közgazdasági Intézetének docense közölte, „a sajtóban elérhető nyilvános információk szerint a hallgató családja érdemi Mol-részesedéssel rendelkezik”, a szülők személyesen és e-mailben is próbáltak nyomást gyakorolni, hogy közbenjárjanak az egyetem vezetőinél.

Tucatnyi hallgató lett koronavírusos a közszolgálati egyetemen

Tizenkét esetben ki is mutatták a fertőzést, a kollégiumban több lakó karanténba került.

Tisztelgés a Nemzeti Közszolgálati Egyetem épülete előtt. Képünk illusztráció

Veszélyben a hallgatók: több ezer diploma elveszhet

Egy pontatlan törvénymódosítással túl szoros vagy betarthatatlan határidőt adtak azoknak a volt hallgatóknak a záróvizsga letételére, akik évek óta függőben hagyták diplomájuk megszerzését - írta a Népszabadság. 

Illusztráció: Thinkstock

Főiskolás lányt támadtak meg a menekültek?

Egy főiskolai hallgatót támadott meg négy bevándorló Budapesten, körbevették, és csak a rendőrök megjelenésekor engedték el - hangzott el a köztévé híradójában csütörtök este.

Római-part 2100-ban

Fürdőzhető Dunát, árvízvédett lakóparkokat és nemzetközi jelentőségű evezősközpontot álmodott meg az az egyetemista csapat, amely a Római-part 2100 néven kiírt pályázat győztese lett - írja az ingatlanhirek.hu.

Szentendrén kiválóan helytállt a mobilgát a nyár elejei árvíz idején FOTÓ: VAJDA JÓZSEF
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang