Rozs Tamás zenész megsegítésére írt ki posztot a Szélkiáltó Zenekar

A zenész daganatos betegséggel küzd.

Rozs Tamás színpadi zenészként és tanárként is meghatározó alakja a hazai színházi életnek

Több mint 120 ezer forintos bírsággal sújtották Pankotai Lilit, amiért az egyik hídfoglaláskor felszólításra sem hagyta el az úttestet

A diákaktivistaként megismert vlogger szerint a korábban agresszívebb rendőrök ma már „pszichés gumibottal” akarják megfélemlíteni az Orbán Viktor ellen tüntetőket.  

Sikerült! Összegyűlt a pénz a leukémiás magyar kisfiú amerikai kezelésére

Összesen több mint 31 ezer magánszemély és 46 cég segített.

Lélegzethez jutott a Jelenkor

Az állami támogatások bizonytalansága miatt az egyik legrangosabb irodalmi folyóiratunk pénzgyűjtésre szorul.

A lap már így is lélegzethez jutott az adományok révén

Indul az év legnagyobb élelmiszergyűjtő akciója

Az adomány­nak szánt tartós élelmi­szerek a fizetés után, a kasszák mel­letti gyűjtőpontokon adhatók le

A természet ehető kincsei – Hetek óta dübörög az őszi gombaszezon, méretes és ritka gombákról posztolnak a közösségi oldalakon a gyűjtők

 Egyre többen érdeklődnek, sokan hobbiszinten foglalkoznak az erdő adta ínyencségekkel. 

Hortobágyi T. Cirill, a Pannonhalmi Bencés Főapátság főapátja egy hatalmas vargányát talált a Bakonyban

Fideszes vállalkozók, köszi a tíz kiló izmot!

Egyik este feldobta a YouTube a kötcsei piknikről készült Népszava-riportot. Üldögélek a nappaliban Edinburgh külsőn, fáj a lábam az edzéstől, az edzőm teljesen elvesztette a realitásérzékét, egyfolytában guggoltat, mint valami cirkuszi idomár. 

Szamársorsok a lovas nemzetben – Országjárásba kezdett a csacsijával egy ásotthalmi férfi, hogy pénzt gyűjtsön a vágóhídra küldött állatok megmentéséért

A rengeteg gyaloglás miatt néha azzal vádolják, hogy állatkínzó, de ez jelen esetben tévedés, a szamár számára a gyaloglás teljesen természetes dolog. Amúgy is, ha egy szamár nem akar továbbmenni, akkor egyszerűen lecövekel, és kész.

„Én mutatom az irányt, a szamár pedig adja a ritmust, vagyis azt, hogy mikor állunk meg és »mennyivel« megyünk”

Két hét alatt 83 millió forint támogatás gyűlt össze Iványi Gábor egyházának, de a veszély nem múlt el, iskolák jövője is bizonytalan

A MET újra Strasbourgban fog küzdeni az egyházi státuszáért.

Az élelmiszer-adományok sokat segítenek, hogy továbbra is elláthassák a rászorulókat

Elromlott a Bethesda Gyermekkórház egyik műtőjének klímája, gyűjtés indult a javításra

Tízmillió forint kellene, hogy elvégezhessék a szükséges munkákat, és újakat tudjanak venni.

Beteg gyerekek a Bethesda Gyermekkórház egyik osztályán. Képünk illusztráció

Civilek gyűjtenek a siófoki mentők munkavédelmi cipőjére, mert olyan kevést pénzt kapnak erre a célra

Szerencsére a mentőszolgálat szerint minden a legnagyobb rendben van. 

Több mint kétszázmillió forint jött össze a péntek esti tüntetésen indított gyűjtésen

Az összegből a szakellátásból kikerült fiatalok lakhatását segítik majd.

Már csaknem 60 millió forint érkezett a péntek esti tüntetésen indított gyűjtésre, így két fiatal lakhatása is megoldódik

– Felmutattuk a széles körű társadalmi összefogást is a döntéshozóknak – üzente az Utcáról Lakásba Egyesület.

Gyanúsak a számok, még valami nincs rendben az Orbán-kormány hazug kérdésekkel teli nemzeti konzultációjával

Bár január végéig tart az ellenkonzultáció, vagyis a kormányzati kérdőíveket kitöltetetlenül gyűjtő akció, a szervező aHang szerint már meghaladta a 100 ezret a leadott papírok száma.

Gyűlnek az ellenkonzultációs ívek

Idén még drágább az iskolakezdés, 20 százalékkal kerülnek többe a tanszerek

Hiába jön előbb a postás, a családi pótlék összege 15 éve változatlan.

Képünk illusztráció

„Most ők szorulnak segítségre” – Több mint négy és félmillió forintot gyűjtöttek egy hétvége alatt Iványi Gáboréknak

A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség ezer munkatársának, valamint húszezer szegénységben élő ellátottjuknak a sorsa forog kockán.

Botrány a „szégyenalap” körül Franciaországban

Feljelentést tett Nahel M. édesanyja a fiát agyonlövő rendőrnek indított gyűjtést indító Jean Messiha ellen. A szélsőjobboldali politikus bíróságon támadja meg a keresetet.

Jean Messiha a Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörülés politikusa volt, aki a még szélsőjobboldalibb Éric Zemmour szóvivője lett az elnökválasztási kampányban, majd csatlakozott Zemmour Recoucerire elnevezésű pártjához

Vége lesz a kupakgyűjtésnek, a rászorulók nemsokára eleshetnek ettől a támogatási formától is

Noha a Mol azt ígérte, folytatódhat a karitatív célú kupakgyűjtés, ez csak rövid ideig lesz így.

Egy uniós törvény és a hazai hulladékgazdálkodási változás miatt már nem sokáig lehet így segíteni

Százezer dollárt ajánlottak fel a maláj utasszállító gép 2014-es lelövése miatt körözött orosz hírszerző kézre kerítőjének

Igor Girkin egy ízben azzal dicsekedett, hogy "ő nyomta meg a háború indítógombját" Ukrajnában.

Rekordösszeggel támogatták hallgatói a Klubrádiót az őszi túlélési gyakorlaton

Így újabb fél évig szólhatnak a műsorok. 

Papp Sándor Zsigmond: Őrzők

Pár óra szabadság

Hiába az otthonápolók szorulnak támogatásra leginkább, a beteg hozzátartozójukról a nap 24 órájában, az év 365 napján gondoskodóknak – az ellátórendszer hiányosságai miatt – alapvető dolgokhoz nincs hozzáférésük. Például a pihenéshez, szabadidőhöz. Mindaz, ami az elmúlt években picivel élhetőbbé tette az otthonápoló szülők helyzetét, önmaguknak és az őket támogató civileknek köszönhető: 2018-ban magasabb támogatási összeget harcoltak ki, most pedig tizenhárman közülük egy adománygyűjtés révén pár óra szabadságot kapnak.

Civil összefogás segített: Lesz helyük a beteg gyerekek felvidítóinak

40 millió forintot gyűjtött össze házvásárlásra tíz hét alatt a Nevetnikék Alapítvány.

Képünk illusztráció.

A mohóság árnyalatai

Mindenki vár a Lánchíd felújítására, Pálinkás József sem gyűjti még a felajánlásokat

A Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke szerint egyelőre még az e célra létrehozott alapítvány bejegyzését sem indították el, mert nem látni, hogy mik a tervek, a kormány és a főváros jut-e valamire.

Gyűjtés indult a szegregátumok lakóiért, akiknek a járvány azonnali nélkülözést hozott

Hat nap alatt 13 millió forint gyűlt össze a mélyszegénységben élők megsegítésére.

Képünk illusztráció

Segítség filmeseknek, gyűjtés színháziaknak

A Nemzeti Filmintézet a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került szabadúszó filmesek azonnali megsegítésére Filmipari Segélyalapot kezdeményez, amelyre ötvenmillió forintot különített el. Elindult a Független Előadó-művészeti Szövetség Segélyalapja is.

64 millió forintot gyűjtöttek magyar katolikusok a szír keresztényeknek

Nyitott kórházakra és a muzulmánokkal való békés együttélésre fordítják az összeget.

Képünk illusztráció

Idén is lehet élelmiszerrel segíteni

Péntektől vasárnapig 120 településen, több mint 200 áruházban várja a főleg tartós fogyasztási cikkeket a Magyar Élelmiszerbank Egyesület. Az adományokat még karácsony előtt eljuttatják a közelben élő rászoruló családoknak.

Képünk illusztráció

Szavazzon! Mennyit ér egy gyerek élete?

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang