A Dodo Pizza a szomszédos országok, köztük Románia, Szerbia, Horvátország és Szlovénia után nálunk is terjeszkedik, a tervek szerint tíz éven belül 30 éttermet is nyithat országszerte.
A demokrata jelölt eközben egy baptista templom istentiszteletén buzdította szavazásra a híveket.
Két társaság esett egymásnak a XX. kerületi Széchenyi utcában. Egy 35 éves férfi életveszélyes állapotban került kórházba, társát könnyű sérülésekkel látták el.
Ilyet is ritkán látni.
Azonban nem hagyta annyiban és a taxiból kiszállva a közeli aluljáróig üldözte, és még egyszer elsütötte a pisztolyt.
Ez annak a jele, hogy a háború ellenére szép lassan kezdenek visszatérni a nyugati cégek az országba.
A 24 éves dühöngő meglökte és megütötte, mire a megtámadott hanyatt esett, és nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.
Az egyik férfi úgy megütötte a másikat, hogy a sértett tompítás nélkül zuhant a földre.
A tűzoltók két vízsugárral oltották el a lángokat a Tél utcában.
A vádiratnak két korábbi, a VII. kerületben egyedül közlekedő nők sérelmére elkövetett szeméremsértő cselekmény is.
Tavaly rendkívüli sajtóértekezletet kellett összehívni, miután túlsúlyosnak titulálták az elnököt. A mostani jelentés szerint "jó egészségnek örvend"- a súlyáról nincs említés, gyorséttermi kosztról annál inkább.
A gyanúsítottat három órán belül elfogták a rendőrök, az épületben nem találtak robbanóanyagot.Az épületet a rendőrség azonnal kiürítette és megkezdte az átvizsgálását.
Az eset még szombaton történt, aznap délután tért be a férfi az étterembe, ahol indításként - minden előzmény nélkül - belerúgott egy székbe.
A közkedvelt sült burgonya készítési körülményeit ellenőrizte négy gyorsétteremlánc egy-egy üzletében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH). A legfrissebb Szupermenta termékteszten a használat sütőzsiradékot is laboratóriumi vizsgálatnak vetették alá a szakemberek.
Súlyosan bántalmazta egy gyorsétterem biztonsági őre az egyik vendéget a főváros VII. kerületében - közölte a rendőrség.
Egy budapesti bevásárlóközpont egyik távol-keleti gyorséttermében tartottak ellenőrzést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársai, a feltárt élelmiszerbiztonsági hiányosságok miatt az étterem működését azonnali hatállyal felfüggesztették a szakemberek - közölte a hatóság.
Március 1-jével távozik posztjáról Don Thompson, a McDonald's Corporation vezérigazgatója, a helyét Steve Easterbrook ügyvezető alelnök, a cég fő márkamenedzsere veszi át - közölte szerdán a gyorsétterem-láncot üzemeltető vállalat.
Előzetes letartóztatásban marad a bíróság pénteki határozata szerint az a férfi, aki a vád szerint még 2013 nyarán egy budapesti gyorsétteremben lövöldözni kezdett. A lőfegyverrel visszaéléssel és fegyveresen elkövetett garázdasággal vádolt S. Ábel továbbra is ártatlannak mondja magát.
Lőfegyverrel visszaélés bűntette és más bűncselekmény miatt vádat emelt az ügyészség S. Ábellel szemben, aki tavaly augusztusban lőfegyverrel többször egy budapesti XI. kerületi gyorsétterem mennyezetébe lőtt - közölte Ibolya Tibor fővárosi főügyész csütörtökön az MTI-vel.