Lubitz gyenge pilóta volt, de átengedték

Gondjai voltak a pilótaiskolában, s elbukott az egyik fontos teszten a német pilóta, aki 2015. március 24-én szándékosan hegynek vezette a Germanwings légitársaság 9524-es, Barcelonából Düsseldorfba indult járatát. Az utasszállító gép lezuhant, a 144 utas és a hat fős személyzet életét veszítette.

Szigorítanák a pilóták ellenőrzését

A pilóták orvosi ellenőrzésének szigorítását javasolják a francia polgári légiközlekedési szakértők a Germanwings légitársaság Barcelona-Düsseldorf járatának a francia Alapokban tavaly történt katasztrófájáról készült vizsgálat véglegesített változatában. 

Vége a Germanwingsnek

Novembertől nem indul több Germanwings-járat, a Lufthansa minden fapados gépe a Eurowings márkanév alatt közlekedik tovább - írja a Világgazdaság.

Fotó: Europress/Getty Images

Döbbenet!Gyakorolta a zuhanást a másodpilóta

Közzétették szerdán a Germanwings-katasztrófa ügyében folytatott vizsgálat eredményeit. A vizsgálatot irányító francia hatóság (BEA) mintegy 30 oldalas jelentése megerősítette a korábban már kiszivárgott megállapításokat: a Francia-Alpokban március 24-én szerencsétlenül járt Airbus 320-as másodpilótája, Andreas Lubitz szándékosan okozta a balesetet. A Barcelonából Düsseldorfba tartó gépen 150-en utaztak, köztük egy csereútról hazatért német diákcsoport, senki nem élte túl a katasztrófát.

A másodpilóta Andreas Lubitz. FOTÓ: Getty Images

Germanwings - Amerikából perelnének a német hozzátartozók

Hamarosan kezdődnek a kártérítési tárgyalások a Germanwings-légikatasztrófa áldozatainak hozzátartozói és a fapados céget is üzemeltető Lufthansa légitársaság illetékesei között. Elmar Giemulla, a hozzátartozókat képviselő ügyvéd a Reutersnek elmondta, fontolgatják, hogy az Egyesült Államokban indítják meg a pert, ha Németországban nem tudnak méltányos megállapodásra jutni a Lufthansával.

Fotó: Europress/Getty Images

Germanwings - Leállították az áldozatok utáni kutatást

Franciaországban a rendőrség bejelentette, hogy leállítják a kutatást az Alpokban, ahol a Germanwings repülőgépe március 24-én lezuhant. Döntésüket azzal indokolták, hogy már rendelkezésre áll elegendő emberi maradvány az áldozatok azonosításához. Ezt a 150 DNS-minta alapján végzik el a következő hetekben - adja hírül az Euronews.

Fotó: Patrick Aventurier/Getty Images Hírek

A másodpilóta megszállottja volt a francia Alpoknak

A német pilóta, aki a hegynek vezette a Germanwings társaság repülőjét, és ezzel a legszörnyűbb módon kivégzett - magán kívül - 149 embert, néhány héttel a gép lezuhanása előtt két új Audit is vásárolt egy Düsseldorf melletti kereskedőtől, az egyik autót pedig állítólag a barátnőjének szánta - adja hírül a német Focus, növelve a döbbenetet, értetlenséget.  A lezuhant Germanwings-gép másodpilótája megszállottja volt a francia Alpoknak, jól ismerte a katasztrófa helyszínét, amelyet vitorlázórepülővel korábban többször is átrepült - erről pedig a férfi németországi vitorlázórepülő egyesületének tagjai beszéltek a Le Parisien című francia napilapnak.

Andreas Lubitz / Getty Images

Washington: nem köthető terrorizmushoz a Germanwings-katasztrófa

Jelenleg úgy tűnik, hogy "nem köthető a terrorizmushoz" a Franciaországban szerencsétlenül járt Germanwings-utasszállító tragédiája - jelentette ki csütörtökön a CNN amerikai hírtelevíziónak nyilatkozva Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang