Újabb izraeli túsz holttestét találták meg a Gázai övezetben

Az ötvenkilenc éves Jaír Jakovot is a 2023. október 7-én, a Hamász terrortámadásában rabolták el otthonából, Nir Óz kibucból.

Izrael kitoloncolja Greta Thunberget és társait

Egy tel-avivi repülőtérre szállították őket.

Izrael átvette az irányítást Greta Thunberg és társai Gázai övezetbe tartó segélyszállító hajója felett

Az izraeli külügy azt állította, hogy a palesztinpárti aktivisták „médialátványosságot” próbáltak rendezni, a hajón ugyanis értékelésük szerint kevesebb segély volt, „mint amennyi egyetlen teherautóra felférne”.

Békemenet indult a gázai palesztinok kiéheztetése ellen

A Standing Together izraeli−palesztin csoport nem először akciózik

Az izraeli hadsereg megtalálta két túsz holttestét a Gázai övezetben

A házaspárt a Hamász 2023. október 7-i terrortámadásában ölték meg, majd holttestüket magukkal vitték a támadók. Halálukat az IDF 2023 decemberében erősítette meg a talált bizonyítékok alapján.

Egy napig szünetel a segélyosztás a Gázai övezetben

A segélykérők száma meghaladja az előzetes becsléseket, ami a Gázai Humanitárius Segélyalap közlése szerint új, csütörtökig tartó logisztikai felkészülést igényel.

Menekülő család úton al-Mawasi felé június 3-án

Segélyelosztó központnál nyitottak tüzet az izraeliek, legkevesebb 27-en meghaltak a Gázai övezetben

Az IDF szerint a katonák egy feléjük tartó csoportra lőttek, az ENSZ azonnali vizsgálatot követel és lehetséges háborús bűncselekményt emleget a palesztin civilek halála miatt. 


Palesztinok a segélyelosztó pontnál Rafah közelében, miután az izraeli hadsereg helyi jelentések szerint tüzet nyitott az összegyűlt tömegre a Gázai övezet déli részén, 2025. június 3-án.

Tömeges éhhalál fenyeget a Gázai övezetben

A Gázai övezetben zajló háború, amelynek pusztításai egyre inkább megkérdőjelezik, lehet-e a közeljövőben bármilyen szintű megbékélés az izraeliek és a palesztinok között, az eddigieknél is tragikusabb szakaszba érkezett. 

„Egyértelmű, hogy az új segélyezési modell fenyegeti a Hamászt, és mindent meg fog tenni annak megakadályozásáért”

A Gázai Humanitárius Alapítvány (GHF) segélyszervezet bejelentette, hogy az iszlamista Hamász terrorszervezet akadályozza a segélyek eljutását a gázai civilekhez

Legkevesebb 45 ember halt meg hétfőn izraeli támadásban Gázában, ismét összeomolhat a segélyezés

Több mint kétséges a háborús helyszínen éhező kétmillió ember segélyezése. A német kancellár szerint Izrael pusztító támadásait már nem tudja alátámasztani a terrorizmus elleni harccal.

Túlélők

Kilenc gyermekét vesztette el a Hán Júniszra mért izraeli légicsapásban egy palesztin orvosnő

A támadást mindössze a férje és egy gyermeke élte túl. 

Izraeli támadásban megsérült palesztinokat szállítanak a Khan Younisban található Nasser kórházba, a Gázai övezetben, 2025. május 18-án (illusztráció).

Súlyosbodik a gázai helyzet

A segélyszállítások felújítása közben az izraeli hadsereg folytatta Gázára mért csapásait. Benjamin Netanjahu a Hamász pártolásával vádolta az offenzíva leállítását követelő külföldi vezetőket.

Az izraeli légierő az észak-gázai Dzsabalijában lerombolt egy lakóházat – legalább ötven ember lelte halálát a romok alatt

Benjámin Netanjahu enged is, meg nem is

Az izraeli miniszterelnök a blokád és a harcok beszüntetését követelő nemzetközi nyomás hatására szerdán kijelentette, nyitott egy „ideiglenes tűzszünetre” Gázában, ugyanakkor megerősítette, hogy kormánya az egész területet ellenőrzése alá akarja vonni.

Izrael a segélyek beengedése közben folytatta légicsapásait, a gázai hatóságok szerint legalább 52 ember halálát okozva tegnap az övezetben

Izrael visszahívja főtárgyalóit Katarból, miután nem történt előrelépés a tűzszüneti tárgyalásokon

A magas rangú tárgyalócsapat visszatér Izraelbe, miközben szakértői szinten a képviselők Dohában maradnak.

Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő

Tizennégyezer csecsemő élete került veszélybe a Gázai övezetet sújtó éhínség miatt

Az ENSZ szerint a következő 48 órában gyakorlatilag el kell árasztani segélyekkel, hogy elkerülhető legyen a katasztrófa.  

Épületromok közül kimentett csecsemő Gázában május 18-án

Legkevesebb 85-en meghaltak a Gázai övezetre mért izraeli légicsapásokban

A szerdai támadásokhoz hasonlóan most is főleg nők és gyerekek között volt a legtöbb halálos áldozat. Egy civil jelentés szerint az elpusztított térségben félmillió embert fenyeget éhínség.

Donald Trump közel-keleti diadalútra ment, tárgyalt Szíria elnökével is

Az amerikai elnök közel-keleti túrája második napján Katarba látogatott, ahol Dohában a katari emír fogadta. Ezt megelőzően a szaúdi fővárosban, Rijádban fél órán át egyeztetett Szíria ideiglenes elnökével.

Az amerikai elnök fényűző fogadtatásban részesült

A Hamász szabadon engedi az utolsó életben maradt amerikai túszát

Az amerikai-izraeli állampolgárságú Edan Alexander elengedéséről az Egyesült Államokkal folytatott tárgyalások nyomán döntöttek. A hírt Donald Trump is megerősítette.

A Hamász közölte, nincs értelme újabb tűzszüneti tárgyalásoknak

Legalábbis addig, míg a Gázai övezetben „folytatódik a kiéheztetés és a megsemmisítés háborúja” – mondta a terrorszervezet politikai irodájának tagja.

Bászem Naim - Korábbi felvétel

Elfogadta az újabb gázai hadjárat tervét az izraeli biztonsági kabinet

Jóváhagyták azt is, hogy a palesztin civilek számára segélyszállítmányok juthassanak be az övezetbe akkor, amikor azt szükségesnek ítélik.

Izraeli katona Nablusban május 4-én

Benjamin Netanjahu nem vesz részt Ferenc pápa temetésén

Az izraeli miniszterelnök részvérnyilvánító posztjait is törölték.

Benjamin Netanjahu a Karmelitában április 3-án

IDF: Súlyos katonai hibákat tárt fel a tizenöt palesztin mentőápoló halála miatt indított belső vizsgálat

Az izraeli hadsereg tájékoztatása szerint az IDF-nek soha nem állt szándékában az eset eltussolása, sőt, annak kivizsgálása során tárgyalt az ENSZ-szel, a holttestek tisztességes eltemetéséről is.

Elutasította Izrael tűzszüneti javaslatát a Hamász

A terrorszervezet szerint „lehetetlen feltételeket szabott” Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő.

Füst a Gáza északkeleti részén fekvő Tuffah negyedében 2025. április 18-án

Kitiltja az izraeli útlevéllel rendelkezőket a Maldív-szigetek

A Gázában zajló háborúra hivatkozva.

Illusztráció: Palesztinpárti demonstráció a Maléban, a Maldív-szigetek fővárosában

Fogy az izraeliek türelme, kutatók és katonák is a gázai háború befejezésére szólítanak fel

Egyre több izraeli közéleti szereplő, kutató és katona követeli nyílt levélben a gázai házai háború azonnali befejezését és a túszok hazahozatalát Benjamin Netanjahu kormányától. A hadsereg soraiban nő az elégedetlenség.

A hadsereg soraiban is forr az elégedetlenség

Ha Izrael felhagy a harcokkal, a Hamász elengedné a túszokat

A terrorszervezet kész az összes izraeli túsz elengedésére, amennyiben a felek „valódi fogolycserét” tudnak végrehajtani, illetve ha Izrael kivonja csapatait a Gázai övezetből és nem akadályozza a humanitárius segélyek bejutását.

Újra földi pokollá vált a Gázai övezet a Vöröskereszt szerint

Csaknem másfél hónapja nem érkeznek segélyszállítmányok a palesztin enklávéba, a folytatódó Izraeli támadások közepette a kórházi készletek kifogyóban vannak. 

Gyermekek is megsérültek a legutóbbi izraeli légicsapásban

Szembemegy Donald Trumppal és Benjámin Netanjahuval a francia elnök

Emmanuel Macron közölte, támogatja a Trump kitelepítéssel járó Gáza-tervére válaszul Egyiptom által kidolgozott és az Arab Liga által is elfogadott gázai újraépítési tervet.

Macron felvázolta terveit az egyiptomi elnöknek

Budapestről egyenesen Washingtonba repült Benjamin Netanjahu, Donald Trumppal együtt felrobbanthatja a Közel-Keletet

A négy budapesti nappal ellentétben az amerikai fővárosban csak egy napot tölthet az izraeli kormányfő. Az egyelőre nem világos, hogy melyik harmadik ország tisztviselőjével volt találkozója itt.

Az izraeli miniszterelnök és felesége az őket búcsúztató Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszterrel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren

Videón, ahogy az izraeli hadsereg katonái tüzet nyitnak és végeznek egy 15 fős palesztin mentőalakulattal a Gázai övezetben

Az IDF a felvétel nyilvánosságra kerülését követően azt közölte, hogy minden állítást alaposan kivizsgál.

Az izraeli katonai akció helyszínen a palesztin mentőalakulatok konvojával
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang