„A mocsok kialakulásában mi is részt vettünk”

Nem kívánom senkinek azt a pillanatot, amikor cseperedő gyermekeim szembesültek azzal a szennyáradattal, amelyet nagy műgonddal és élvezettel öntöttek az apjukra a Fideszhez vagy segédcsapataihoz tartozó emberek.

A Gyulapont nevű portálon indított gyalázkodás a gyulai Fidesz párt- és gyűlöletlapjaként funkcionáló Gyulai Hírlapban folytatódott, a lap főszerkesztőjének tevékeny részvételével

Polgármester, propaganda, per – Segélykiáltás a független, szabad vidéki sajtóért

Görgényi Ernő

Rágalmazás miatt elítélték Gyula fideszes polgármesterét

A kormánypárti városvezető azt hangoztatta, nem követett el bűncselekményt, amikor leírta, hogy Galbács Mihály a Termál FC elnökeként korrupciógyanús tevékenységet folytatott.

Újabb részletekkel állt elő Galbács Mihály volt fideszes politikus

Többek között azt mondta, a gyulai tenderek 90 százalékát egyetlen cég nyerte meg.

Illusztráció

Nincs joga a jó hírnévhez

A szokásos gyalázkodásnak indult. A sokadik kísérlet volt, hogy lesöpörjenek a színről, hogy emberileg, erkölcsileg, politikailag megsemmisítsenek, hogy ismételt próbát tegyenek az agyagba döngölésemre. Ezúttal is verbális, uszító és minden szint alatti rohammal kezdték, majd bírósági keresettel folytatták a gyulai fideszesek. Ám ezúttal nagy vereség, jókora felsülés lett belőle. Talán a legnagyobb. Emberileg és politikailag megsemmisült Galbács Mihály, aki az előző két ciklusban Gyula alpolgármestere volt, most tanácsnok és a gazdasági bizottság elnöke. Annál rosszabb, de az sem biztos, hogy ezt a fideszes helyi politikus tudja.

„A politikai szereplők politikai múltja nem magánügy” – ezt mondta ki a Gyulai Törvényszék FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/THINKSTO

Jogerősen rossz hírnevű fideszes

Az MSZMP-ből a Fideszbe

A Szegedi Ítélőtábla jogerős ítélete szerint Bod Tamás, az Együtt gyulai választókerületi elnöke nem sértette meg Galbács Mihály jó hírnévhez való jogát, amikor az előző pártrendszer erőszakszervezetéhez tartozó, később fideszessé lett politikusnak nevezte őt - olvasható Bod Tamás közleményében.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang