Van Gogh, vagy mégsem?

2016-ban az Egyesült Államokban egy minnesotai garázsvásáron kevesebb mint 50 dollárért kelt el egy festmény. A pipázó, hálót javító halászt ábrázoló kép jobb alsó sarkában az Elimar felirat olvasható. Ennek alapján kapta a festmény az Elimar címet.

Az LMI Group
által Van Goghnak
tulajdonított
alkotás (balra),
illetve Henning
Elimar Havas táj
című képe

Felszólított rá, ezért kiszámoltuk, Lázár János egyértelműen milliárdos

Egy sor nehezen forintosítható tétel kihagyásával is egyértelmű a válasz.

Megtéveszthették Lázár János tárcáját, emiatt került Bécsbe a száz év után felbukkant Klimt-festményt

Legálisan, hivatalos, pecsétes papírral. Nagyon kevés esély van arra, hogy Magyarország visszaszerezheti a képet.

Milliárdokat költött az MNB az alkalmazottak és rokonaik nyaraltatására

A „minőségi irodai környezet kialakítása” miatt pedig ugyancsak milliárdok mentek el festményekre és szobrokra az ÁSZ szerint.

A Magyar Nemzeti Bank megújult Szabadság téri székházának belső udvara

Képre került vezetők

Donald Trumpnak nem nyerte el a tetszését egy róla készült festmény, minek kapcsán összegyűjtöttünk pár példát, amikor egyes uralkodóknak, diktátoroknak, vezetőknek gondja akadt a portréjukkal.

Donald Trump elégedetlen volt azzal a portréval, melyet Sarah Boardman brit festőművész készített róla

Vlagyimir Putyin megfestette Donald Trumpot, aki nagyon meghatódott ettől

Az amerikai elnök  különmegbízottja, Steven Witkoff nem győzte dicsérni az orosz elnököt.

A gyűjteményépítő

A művészet sosem egy ecsetvonással kezdődött és a keretezéssel végződött a történelemben. Az alkotások bemutatását és értékesítését is keretezni kell, és érdemes a művek születését is színesen lefesteni. Mindez hozzátartozik a művészek reputációjához, ezért retorikakurzust is tart nekik Tóth Pál Sándor. A független gyűjteménykezelő azon kevesek egyike a műtárgypiacon – a hazain talán egyedülálló –, akik a kortárs műveket adatbázisba rendszerezik. Esztétaként végzett, de szereti megfogni a festményeket, miután őt is képesek erősen megfogni azok.

Tóth Pál Sándor gyűjteménykezelő Kun Fruzsina festményével

Illatozó festmények Birminghamben

„Mikor szívunk már cigaretta helyett - illatkölteményeket?” - tette fel a kérdést Babits Mihály több mint egy évszázaddal ezelőtt. Úgy tűnik, ez az idő most jött el, bár nem egészen úgy, ahogy a költő elképzelte. 

John Everett Millais A vak lány című alkotása mellett frissen vágott fű illatát lehet érezni

Magyar festmények Krétán

Ezúttal külföldön mutatkozik be a Magyar Festők Társasága: Kréta fővárosában, Heraklionban a Szent Márk Bazilikában állít ki ötvenkilenc festőművész. 

Gaál József: Intrigue (2010)

Levessel öntötték le aktivisták a Mona Lisát

Továbbra sem világos, miért a művészeti alkotások képezik a fenntarthatósági demonstrációk fő célpontjait.

Most épp egy Velázquez-festménynek estek neki kalapáccsal klímaaktivisták - Videó

Az továbbra is jó kérdés, hogy kulturális értékek megrongálása mégis hogyan segíti a környezetvédelem ügyét.

„Egy többségében keresztény országban gúnyt űzni a Szűzanyából és a Kis Jézusból tapintatlanság és érzéketlenség” - Megszólalt a drMáriás-kiállítás betiltását követelő KDNP-s képviselő

Arra nem adott választ, hogy ha személyesen is jelen volt a megnyitón, akkor miért nem jelezte mindezt személyesen a művésznek. 

Negyedmilliárd forintért vett festményeket Matolcsy Györgyék ingatlanos cége

Bővül az MNB-Ingatlan Kft. műkincsgyűjteménye.

DrMáriás: Majka, a kistérségi Clint Eastwood

A művész is előállt egy történettel a rapper új dala nyomán.

drMáriás

Burgonyapürével öntötték le Claude Monet legdrágább festményét

Leöntötték burgonyapürével Claude Monet francia impresszionista festő legmagasabb piaci értékű alkotását környezetvédő aktivisták vasárnap a Berlin melletti Potsdamban egy magánmúzeumban, a szénaboglyákat ábrázoló világhírű festmény valószínűleg nem sérült meg.

A Museum Barberini épülete

Kivonult a kecskeméti DK és az MSZP a közgyűlésről egy Horthy Miklóst ábrázoló festmény miatt

Korábban a festmény le volt takarva, de az épületben jelenleg felújítás zajlik. A polgármester szerint egy későbbi közgyűlés alkalmával kellene dönteni a több méteres festmény sorsáról.

Rekordáron árverezhetnek el egy Rubens-festményt Lengyelországban

Sőt, könnyen lehet, hogy régiós rekord is születik.

Golyóstollal rajzolt szemet a festményen lévő alakoknak egy orosz múzeum biztonsági őre

Nagyjából 250 ezer rubelre becsülik a helyreállítás költségeit.

Önnek megér 19 milliárd forintot egy festmény?

René Magritte egyik alkotása ugyanis ennyiért kerülhet kalapács alá.

Megtalálták Picasso kilenc éve ellopott festményét Görögországban

A Női fej című, egyébként eladhatatlan képet - Piet Mondrian festményével együtt - rafináltan előkészített, vakmerő akcióval hét perc alatt vitték el a Nemzeti Galériából.

MONDRIAN, Piet; PICASSO, Pablo

Kultúra a karanténban

A kijárási korlátozások és a rendezvénystop napjaira otthonról elérhető kulturális programokat ajánlunk.

Új utakat járt – Amrita Sher-Gil előkerült portréja

A Budapesten indiai-szikh apától és magyar-zsidó anyától született festőművésznőt Sher-Gilt régóta nemzeti kincsként tartják számon választott hazájában, Indiában. A Christie’s mostani New York-i online árverésének egyik fő tétele volt a "Denyse portréja" című, 90 év után előkerült portréja.

Rekordáron ütötték le Angelina Jolie Churchill-festményét

Az egykori brit miniszterelnök 1943-ban készített művét az amerikai színésznő bocsátotta árverésre.

A festője firkálta össze a Sikolyt

Infravörös vizsgálattal megállapították: Edvard Munch írta a kép sarkára, hogy „csak egy őrült festhette”.

Elloptak egy csaknem másfél milliós festményt Soroksáron

A tettes kifeszítette az ingatlan ajtaját, és kivágta a keretből a képet.

Rekordáron kelt el Botticelli festménye

Feltehetően egy orosz műgyűjtő birtokába került.

Megint festményeket vett a jegybank

Egy kisebb kiállítást is lehetne már rendezni abból a gyűjteményből, ami a Magyar Nemzeti Bank tulajdonában van.

Megtalálták a világ legrégebbi barlangi állatfestményét Indonéziában

A vaddisznót ábrázoló festmény a régészek szerint 45 ezer évvel ezelőtt készülhetett.

Elárverezik Churchill whiskyjéről készített festményét

A leütési ára elérheti a 90 millió forintot is az aukciósház becslése szerint.

Benedek Szabolcs: Mi a művészet?

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang