Öt ingatlan miatt tett újabb feljelentést a Magyar Nemzeti Bank vezetése

Jelentős túlárazásokat állapítottak meg az egyik jegybanki cég működésével kapcsolatban, így azt feltételezik, hogy vagyoni hátrány érhette az intézményt.

A Magyar Pénzmúzeum és Látogatóközpont, valamint az MNB Felügyeleti Központja a budapesti Széll Kálmán téren

Feljelentést tesz a Duna Médiaszolgáltató a közmédia korábbi törvénytelen fideszes irányítása miatt

A jelenlegi vezetés egy ügyvédet bízott meg a jogi lépések megtételével, de megnevezték Várhegyi Attila fideszes politikust, akit az Orbán-kormány idején tanácsadónak szerződtettek, de a valóságban ő irányította, politikai felügyelet alatt tartotta a közmédiát. Tette ezt az utóbbi három évben nettó havi három és félmillió forintért.

Feljelentést tett az M6-os autópálya-koncesszió miatt Vitézy Dávid minisztériuma

A kormány arról is döntött, hogy érvénytelen, joghatás kiváltására alkalmatlan a korábbi megrendelés.

Vitézy Dávid - Korábbi felvétel

Öttől tíz évig terjedő börtön lehet a tét a Fradiváros ügyében, de egyelőre senkit nem lehet megnevezni - Kubatov Gábor elnök máris reagált a feljelentésre

Akár letöltendő szabadságvesztés lehet a végkifejlete a Fradiváros állami támogatásának vitatott felhasználása miatt tett belügyminisztériumi feljelentésnek – kommentálta a Népszava kérdésére a magyar sportéletben egyedülálló vizsgálatot Borbély Zoltán ügyvéd, sportjogász. A kérdés: hová került 25 milliárd forint?

A felirat igaz: itt most küzdeni kell, csak nem biztos, hogy a csapatnak

Nyomoz a rendőrség a Lázár János által elengedett több milliárd forintos MÁV-tartozások ügyében

Hűtlen kezelés gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen, állampolgári feljelentésre indított büntetőeljárást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda.

A Belügyminisztérium is feljelentést tett a 25 milliárd forintos Fradiváros ügyében, az FTC ultimátumot kapott

A tárca sportért felelős államtitkársága az FTC-nek nyújtott, a Fradivárosra vonatkozó támogatás és annak ügyleti kamatainak visszafizetéséről rendelkezett. E szerint a klub előtt három lehetőség áll: 30 napon belül egy összegben visszafizeti a támogatás összegét, 12 hónapos részletfizetést kér az összegre vagy utóellenőrzés elrendelését indítványozza.

Tordai Bence: Nyomoznak a Paks 2-höz kapcsolódó 80 milliárdos tőkeemelés ügyében

A volt képviselő még májusban tett feljelentést, amiben Orbán Viktort, Nagy Mártont, Szijjártó Pétert és Magyar Leventét is nevesítette.

Takács Péter: Egymást ölték az országok beszállítói a lélegeztetőgépekért a koronavírus-járvány kitörésekor

Olcsó és hazug propagandának tartja, hogy az állam valójában horkolásgátló gépeket szerzett be.

Korábbi felvétel

Tanács Zoltán: Megvan a bizonyíték, a Fidesz valóban hozzáfért a Gondosóra-program felhasználóinak személyes adataihoz

A Tudományos és Technológiai Minisztériumban ugyan sokszoros túlárazás miatt már korábban feljelentést tettek, tovább kutakodva azonban egy a volt kormánypárt és a Kormányzati Szolgáltató Központ közötti gyanús adatfeldolgozási szerződésre bukkantak.

Radnai Márk az augusztus 20-i ünnepségekről: A kormányalakítás után állami rendezvények megrendezésével nem foglalkoztam

A Tisza Párt alelnöke azt állítja, hogy nem látta, nem olvasta azokat az e-maileket, amelyek arra utalnak, hogy előre lejátszhatták, ki szervezi meg az augusztus 20-i állami ünnepségsorozatot. A visszás közbeszerzésről Hadházy Ákos írt, a Mi Hazánk feljelentést tett, a Fidesz pedig a Közbeszerzési Hatósághoz fordult.

Korábbi felvétel

Feljelentést tett a Mi Hazánk az augusztus 20-i rendezvényszervezés visszaélésgyanús körülményei miatt

Toroczkai László közölte, korábban a Fidesz-kormányok alatt is a hatóságokhoz fordultak, ha korrupcióra utaló jeleket tapasztaltak.

Kukacok hemzsegtek halála előtt egy tüdőbeteg férfi altestén a Jahn Ferenc Kórházban

A kórház szerint nem történt orvosi mulasztás, az özvegy feljelentést tett, a rendőrség nyomoz.

Visszautasítja a Miniszterelnökség vádjait a Kommentár Alapítvány

Úgy vélik, egy jogállami eljárás keretében nincs okuk tartani az eljárástól.

A Kommentár Alapítvány szervezi a Tranzit fesztivált is

Feljelentést tett a Miniszterelnökség a Kommentár Alapítvány összesen közel 28 milliárdos állami támogatásának ügyében

Több bűncselekmény gyanúja is felmerül a tárca szerint.

A Puskin utca 4. alatti Tranzit Ház felújítása

A Mi Hazánk feljelentést tesz az augusztus 20-i rendezvényekhez kapcsolódó közbeszerzés miatt

Toroczkai László pártelnök azt is kifogásolta, hogy a nemzeti ünnepen buli volt a Parlament előtt.

Havasi Bertalan feljelentette Magyar Pétert, amiért nem kapta meg a felmentési időre járó illetményét

A Fidesz kommunikációs igazgatóját ügyvédként Répássy Róbert exállamtitkár képviseli az ügyben.

Győr polgármestere feljelent egy volt fideszes, most független képviselőt, aki szerinte 13 millió forint közpénzt vett fel egy AI készítette áldokumentumért

Pintér Bence szerint Hajtó Pétert az önkormányzati Győr-Szol leánycégénél üzletfejlesztési koordinátorként foglalkoztatták. Tevékenysége hozzájárulhatott ahhoz is, hogy a cég tavaly több mint 186 millió forint veszteséggel zárt.

Korábbi felvétel

Hűtlen kezelés gyanújával nyomoz a rendőrség a Hankó Balázs-féle KIM által túlárazottan vásárolt játék motorok ügyében

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda ismeretlen tettes ellen folytat büntetőeljárást hűtlen kezelés gyanúja miatt a korábbi Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) által megrendelt műanyag játék kismotorok beszerzése kapcsán – tudta meg a Népszava.

Hankó Balázs 2025. május 5-én.

Pikó András feljelentést tett a VIII. kerületben közpénzen terjesztett fideszes lejáratókampány miatt

Mindezt dokumentumok is bizonyítják: a Polgári Józsefvárosért Alapítvány a 2024-es önkormányzati választás előtt 5 millió forint támogatást kapott a Miniszterelnöki Kabinetirodától, amelyből aztán lejárató szórólapok készültek.

Újra feljelentette Kósa Lajost a csengeri örökösnő

Az asszony a Legfőbb Ügyészséghez fordult, miközben ügyvédje a jogerős ítélet felülvizsgálatát is kéri a Kúriától.

Korábbi felvétel

Kizárta az újbudai Fidesz-frakció azt a képviselőjét, akinek köze lehetett a Király Nórához köthető civil szervezetek korrupciós ügyéhez

A fővárosi XI. kerület ellenzéki képviselőcsoportja szerint számukra már az esetleges érintettség is politikai és közéleti kockázatot jelent.

Balogh Péter szelfizik egy korábbi önkormányzati ülésen

Hűtlen kezelés gyanújával nyomoz az NNI az OMSZ mentőautó-beszerzéseinek az ügyében

A Népszava által nyilvánosságra hozott ügyre az NNI szűkszavú közleményben reagált.

Kaminski Fanny a Tisza-kormány első meghurcoltjának tartja magát, miután feljelentést tettek cége közösségi médiás szerződései miatt

A Triton Communications Kft. korábban Orbán Viktor sajtótanácsadójaként ismert ügyvezetője a Facebookon magyarázza, hogy szerinte  Miniszterelnökség által feltárt háromszoros túlárazás valós munkát takar.

Kaminski Fanny – korábbi felvétel

Feljelentést tett a Miniszterelnökség Orbán Viktor közösségi médiás szerződései miatt

A kabinet legalább háromszoros túlárazást lát.

A Tanács Zoltán vezette Tudományos és Technológiai Minisztérium is feljelentést tett a Gondosóra program ügyében

A tárcavezető a parlamentben jelentette be, hogy hűtlen kezelés és költségvetési csalás gyanúja miatt fordultak a hatóságokhoz. Egyben a programért felelős állami cég vezetőjének is távoznia kell.

Ruszin-Szendi Romulusz feljelentést tett a több mint 800 millió forintos szerződéscsomag miatt, amelyet a HM cége kötött a Balásy-féle kft.-vel

A tárcavezető szerint a Balásy Gyula-féle Lounge Event Kft.-vel kötött rendezvényszervezési, videó- és vizuáltechnikai megállapodások teljesítésével kapcsolatban merült a hűtlen kezelés vagy a csalás gyanúja.

Életveszélyesen megfenyegették Majkát, lemondta sepsiszentgyörgyi koncertjét

A rapper, aki az áprilisban leváltott Orbán-kormány utóbbi éveiben nem titkolta politikai véleményét, közölte, ha a helyzet tisztázódik, odautaznak, és kárpótolják a közönséget.

Feljelentést tesz Hadházy Ákos a Paks 2 bővítéséhez kapcsolódó földvásárlások ügyében

A korábbi politikus szerint az lehetett a módszer, hogy a mezőgazdasági területeknél közvetítők jártak el, akik sikerdíjat kértek és kaptak a tulajdonosoktól a közvetítői tevékenységért, valamint az átminősítés elintézéséért.

Korábbi felvétel

Felmentette a bíróság az Orbán Viktornak egy lakásból kiabáló fiatalokat, akiket rendőrök vegzáltak a tettük miatt

Az eset még tavaly október 23-án történt a budapesti Kossuth tér egyik lakóépületében. Az eljárást megszüntető végzés szerint káros lenne, ha véleménynyilvánításuk miatt büntetnének meg polgárokat. Az egyik fiatal azt is rémisztőnek találja, hogy egy másik rendezvényen Magyar Péter is rendőröket kért egy bekiabáló ellen.

A Neptun, a Kréta és a Poszeidon ügyében is hivatali visszaélés miatt nyomoz a rendőrség

Hat különböző bűncselekmény gyanúja miatt tett feljelentést a kormány.

Többen panaszkodnak, hogy a KRÉTA-rendszer nem működik
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang