Lando Norrisnál bekattant valami, megint úgy vezet, ahogy egy világbajnokhoz illik

Andrea Stella szerint Lando Norris az elmúlt két futam megnyerésével megmutatta, hogy ismét képes úgy teljesíteni, mint tavaly, amikor megnyerte világbajnokságot. A McLaren csapatfőnöke azt mondta, a brit versenyző futamról futamra fejlődik.

Norris folyamatosan fejlődik, a tavalyi szezon elején valami bekattant nála, egyre erősebb lesz

Norris nyert, Hamilton esernyővel védte magát, a Tisza-kormány politikusai felvonultak

Galéria a 41. Magyar Nagydíjról.

Rajtol a 75 éves Forma-1, a „jubileumi” év Max Verstappen dominanciája után izgalmasabb versengést hozhat

A szezon a hétvégi Ausztrál Nagydíjjal veszi kezdetét, Lando Norris tűnik a befutónak.

Ha jól teljesít, gyorsan meg lehet majd szokni Hamiltont a Ferrariban

Leclerc és a két pöttyös, illetve Verstappen, a világbajnok, aki ott se volt – Galéria a 39. Magyar Nagydíjról

A mclarenes Piastri tálcán kapta élete első futamgyőzelmét. A hétvége képei.

Pérez nem hibázott Szingapúrban

A Red Bull mexikói pilótája nyerte az igencsak kaotikus Szingapúri Nagydíjat, ahol elmaradt a bajnokavatás.

Sainz: Csodálatos, hogy 150 futam után megszületett az első győzelmem

Brutális balesettel indult a Brit Nagydíj, a kínai Csou Kuan-jü csodával határos módon úszta meg, a káoszfutamot végül a Carlos Sainz nyerte.

Pérez nyerte az első szabadedzést Monacóban

A Red Bull mexikói pilótája mögött Carlos Sainz Jr. végzett, míg a harmadik Max Verstappen lett.

Csúcsgázsit kaphat Hamilton

A legfrissebb értesülések szerint Lewis Hamilton megállapodott a Mercedesszel, melynek értelmében továbbra is a legjobban fizetett versenyző és brit sportoló marad. A találgatásoknak a Mercedes sportigazgatója, Toto Wolff vetett véget, aki tegnap arról számolt be, közeli a megegyezés.

VAN OKUK AZ ÖRÖMRE - Mindketten új szerződést kapnak

Alonso: háromból kettő megvan

FOTÓ: LOIC VENANCE / AFP

Kétszer intették le Sebastian Vettelt

A szupermodell Winnie Harlow a kelleténél egy körrel hamarabb intette le a Kanadai Nagydíjat, a német futamgyőztes pedig megijedt, nehogy beözönöljenek a pályára.

Winnie Harlow - AFP fotó

Monacói Nagydíj - Ricciardo győzött

Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Monacói Nagydíjat, amely csapata történetének 250. F1-es futama volt.

FOTÓ: YANN COATSALIOU / AFP

Monacói Nagydíj - Ricciardo nyerte az időmérőt

Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál pilótája nyerte a Forma-1-es Monacói Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.

FOTÓ: XAVIER BONILLA / NURPHOTO

Esőben bíznak a Mercedes riválisai

FORMA-1 Mindkét szabadedzésen Lewis Hamilton volt a leggyorsabb a 2018-as világbajnokság szezonnyitó Ausztrál Nagydíjának pénteki napján.

CÍMVÉDÉSRE KÉSZÜL - FOTÓ: DPA/HOCH ZWEI

Raikkönené az utolsó nap

Az elmúlt napokban folyamatosan javultak a körülmények Barcelonában, tegnap pedig - mint csütörtökön - a Ferrari volt a leggyorsabb. Kimi Raikkönen azonban négy századmásodperccel elmaradt márkatársa egy nappal korábbi körrekordjától.

AFP fotó

Abu-Dzabi Nagydíj - Bottas nyerte a szezonzárót

 Valtteri Bottas, a Mercedes finn pilótája nyerte a vasárnapi szezonzáró Forma-1-es Abu-Dzabi Nagydíjat. A 28 éves versenyzőnek ez volt idén a harmadik sikere, pályafutása mindhárom futamgyőzelmét 2017-ben aratta.

FOTÓ: HOCH ZWEI / DPA

Abu-Dzabi Nagydíj - Bottasé az első rajtkocka

Valtteri Bottas, a Mercedes finn pilótája nyerte a Forma-1-es szezonzáró Abu-Dzabi Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi versenyen ő indulhat majd az első rajtkockából. A 28 éves Bottasnak ez az idei harmadik, egyben pályafutása negyedik pole pozíciója.

Bottas és Hamilton. FOTÓ:  GIUSEPPE CACACE / AFP

F1 - Hamilton nyerte a harmadik szabadedzést is

A világbajnok brit Lewis Hamilton volt a leggyorsabb a Forma-1-es világbajnokság Abu-Dzabi Nagydíjának harmadik szabadedzésén szombaton.

FOTÓ: DPPI / DPPI MEDIA

Hamilton: Meg lehet dönteni Schumacher rekordjait

Hamilton a Brazil Nagydíjon. FOTÓ: EVARISTO SA / AFP

Massa ismét búcsúzik Brazíliában

A brazil ezúttal végleg elköszön. FOTÓ: AFP/NELSON ALMEIDA

Brazil Nagydíj - A második szabadedzés is Hamiltoné

Az elsőhöz hasonlóan a pénteki második szabadedzésen is Lewis Hamilton volt a leggyorsabb a Forma-1-es Brazil Nagydíjon.

FOTÓ: NELSON ALMEIDA / AFP

Brazil Nagydíj - Hamilton uralta az első szabadedzést

Lewis Hamilton volt a leggyorsabb a Forma-1-es világbajnokság Brazil Nagydíjának pénteki első szabadedzésén.

FOTÓ: NELSON ALMEIDA / AFP

Massa végleg kiszáll

Massa a 2009-es magyar nagydíj időmérő edzésén kis híján végzetes balesetet szenvedett, amikor egy elszabadult rugó fejen találta, és szinte fékezés nélkül csapódott a gumifalba. Budapesten ápolták egy ideig a szerencsétlenség után. A visszavonulást tavaly is fontolgatta már, de egy évet aztán mégis hosszabbított - írja a hvg.hu.

FOTÓ: JOHN THYS / AFP

Mexikó - Verstappen nyert, Hamilton világbajnok

Pályafutása negyedik világbajnoki címét nyerte meg Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája a vasárnapi Forma-1-es Mexikói Nagydíjon, amelyen Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője győzött - informál az MTI.

Mercedes finn pilóta Valtteri Bottas (L), a Red Bull holland vezető Max Verstappen (C) és a Ferrari finn pilótája, Kimi Raikkone

Mexikói Nagydíj - Verstappené a harmadik szabadedzés

Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es világbajnokság Mexikói Nagydíjának harmadik szabadedzésén szombaton.

Fotó: PEDRO PARDO / AFP

F1 - Világbajnok a Mercedes

A negyedik világbajnoki címéhez egyre közelebb kerülő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Egyesült Államok Nagydíját vasárnap a texasi Austinban, ezzel 66 pontra növelte az előnyét az összetettben a most második, négyszeres vb-győztes Sebastian Vettellel, a Ferrari német versenyzőjével szemben.

FOTÓ: HOCH ZWEI / DPA

F1 - Az első esély a bajnokavatásra

Hamilton (44-es) elhúzott Vetteltől. FOTÓ: AFP/ROSLAN AHMAN

Japán Nagydíj - Baleset, özönvíz az edzéseken

Hamiltont nem zavarta a zuhogó eső. FOTÓ: KIYOSHI OTA / AFP

F1 - Renault-ra vált a McLaren

A második szabadedzés is Hamiltoné Barcelonában

Az elsőhöz hasonlóan a második szabadedzésen is a brit Lewis Hamilton autózta a legjobb időt a Forma-1-es Spanyol Nagydíjon, pénteken.

Lewis Hamilton - Fotó: Dan Istitene/Getty Images

Ricciardo és Bottas a pesti aszfalton

Két aktív Forma-1-es pilóta, Daniel Ricciardo és Valtteri Bottas is részt vesz az ötödik Nagy Futamon, amelyet május 1-jén rendeznek meg Budapest belvárosában.

MTI FOTÓ: Marjai János
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang