Négy feljelentés érkezett a rendőrséghez a Gazdasági és Energetikai Minisztériumtól, a nyomozók augusztus 31-én több ezer oldalnyi iratot foglaltak le.
A gazdasági és energetikai miniszter arra utalt, Szíjj László és Tiborcz István érdekeltségeinél, az állami bankoknál a hatóságoknak kell megállapítaniuk, hogy ki követett el bűncselekményt.
Amit pedig feltárnak, azt továbbítják az illetékes hatóságoknak.
A gazdasági és energetikai miniszter leginkább jogszerűséget, átláthatóságot, felelős gazdálkodást vár az új vezetőtől, valamint a vállalkozások exportképességének az erősítését.
A gazdasági és energetikai miniszter a közösségi oldalán jelentette be, hogy intézkedett Berta Adrienn visszahívásáról.
A magántőkealapok a közbeszerzéseken is jól szerepelnek, az érdekeltségükbe tartozó 83 cég 2021 és 2024 között 2600 milliárd forint értékben nyert el állami tendereket.
A nemzetgazdasági miniszter alapítói határozatban rendelkezett arról, hogy 9,345 milliárd forinttal emeljenek tőkét, mégpedig a költségvetésben az állami vagyonnal kapcsolatos kiadások terhére.
A magyar államkasszában nincs ekkora szabad forrás, ezt az összeget csak hitelből, illetve kötvénykibocsátásból tudják finanszírozni.
A rendkívül kedvezményes kamatozású hitelt 15 év alatt kell visszafizetniük.
Fő, hogy stabilan lehet tervezni.
Az, hogy ennek mi köze az Ukrajnában zajló háborúhoz, jó kérdés, de a kabinet ezt nem köteles megmagyarázni.
Az MNB hosszasan ecsetelte, mi minden problémát találtak annál a pénzintézetnél, amely a jegybankelnök elnök korábbi beosztottjának egyik felségterülete.
Az állami tulajdonú pénzintézet a hétfői egyeztető tárgyaláson nem indokolta, miért utasítja el az új feltételeket.
Lehajolnak az apróért is.
Emellett rákapcsolnak a Közlekedési Múzeum építésére is.
Persze csak szigorú feltételekkel érkezhetnének dolgozók a harmadik országokból.
Kamatmentes hitellel segíti ki a kormány a kelet-afrikai országot. Nem kell sietniük a visszafizetéssel sem – a kölcsönnel viszont magyar cégek is jól járnak.
Egy 6 milliárdért felújított palota körül ment a kavarás.
A Porsche Hungária futott be az Eximbank autótenderén, miközben a bank felügyelőbizottságában a beszállító cég ügyvezetője ül. A külügyi tárca semmi különöset nem lát a dologban.
Az LMP szerint az Eximbank csatát vesztett az az uniós statisztikai hivatallal, az Eurostattal szemben, hiszen kiderült, hogy a pénzintézet adósságát hozzá kell számolni a magyar államadóssághoz.
Urbán Zoltán, az Eximbank vezérigazgatója halt meg Ausztriában szombaton - erősítette meg az Origo értesülését vasárnap a Külgazdasági és Külügyminisztérim (KKM) sajtófőosztálya az MTI-nek.
A magyar kormány kitart majd a saját államadósság-számai mellett, míg az Eurostat a korrigáltakat fogja közölni. Az Orbán-kabinet sokat veszíthet a hitelességéből.
Az Eurostatnak adott igazat a magyar hatóságokkal szemben a statisztikai elszámolási viták kezelésében illetékes bizottság abban az Eximbank miatt kialakult elszámolási vitában.
Bővülő aktivitás mellett csökkent az Eximbank Zrt. nyeresége 2016-ban - derül ki az állami tulajdonú szakosított hitelintézet Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken közzétett éves beszámolójából.