Elítéli Orbán Viktor tbiliszi látogatását az EP

A szavazás előtt álló állásfoglalásban a képviselők szankciókat sürgetnek a demokratikus visszarendeződés miatt felelős politikai vezetőkkel szemben

Orbán Viktor Irakli Kobakhidze grúz miniszterelnökkel Tbilisziben

Hősből nulla

Nobel-díjasok is aláírták a nyílt levelet a génmódosítás szabályainak lazításáért

 Olyan új technikák alkalmazásának engedélyezését kérik, amelyek meghatározott géneket céloznak meg.

Víziók

Roberta Metsola nőként érvényesült a férfiak játszóterén

Az Európai Parlament élére 43. születésnapján megválasztott máltai politikus sajátos módon, egy elmaradt kézfogás miatt lett széles körben ismert az európai politikában.

Újra nő ülhet az EP elnöki székébe

Az Európai Parlament (EP) kedden választ új elnököt, aki várhatóan a máltai Roberta Metsola lesz.

Válságba kerültek az európai kereszténydemokrata pártok

Bár egyes szakértők szerint korai lenne trendet felállítani, az elmúlt másfél évben e pártok befolyása drámai mértékben csökkent.

Brüsszel szankciókkal fenyegeti Varsót

Pénzügyi és politikai szankciókat helyezett kilátásba Lengyelországgal szemben Ursula von der Leyen.

Civilek az EP-ben: Mindannyian európai polgárok vagyunk

Véletlenszerűen választották ki az EU huszonhét tagállamából azt a nyolcszáz civil állampolgárt, akik közös viták után ajánlásokat fogalmazhatnak meg arról, merre haladjon tovább az unió.

Weber még nem döntött

Hazamenne, s miniszteri pozícióra vágyna? Vagy az Európai Néppárt élére pályázik? Hamarosan fény derül az EPP volt csúcsjelöltjének sorsára.

Az EP megelégelte a tétovázást

Így hatékonyabbá tennék az úgynevezett 7. cikkelyes eljárást.

Álommeló

Orbán kiállt a jogállamiság és a kisebbségek helyzete miatt elítélt Lengyelország mellett

Az uniós értékek megsértése miatt a miniszterelnök a magyar kormány hátát is védheti.

Európai alapot hoznának létre a független médiának

A lengyel néppárti Magdalena Adamowicz sajnálja, hogy „egyes tagállamokban a közszolgálati műsorszórás egyetlen párt gyűlöletbeszéddel teli, pártoskodó és kormánypárti propagandájává silányult”.

Az EP rábólintott a Brexit-megállapodásra

Pénteken éjfélkor hivatalosan megtörténik a kilépés, de jóval tovább tarthat, amíg a kereskedelmi és biztonsági kérdésekben is megegyeznek a felek.

Az EP brit tagjai a Brexit-megállapodás elfogadása után, Brüsszelben, 2020. január 29-én

Megváltoznak az európai parlamenti erőviszonyok: erősödik a néppárt és a déli szárny

Az osztozkodással a nagy tagállamok járnak jól: Franciaország és Spanyolország öt-öt képviselővel küldhet többet, Olaszország és Hollandia három-három taggal növelheti a küldöttségét.

Illusztráció

Vágják a centit

Deutsch lehet a „tartalékos” jelölt Trócsányi helyett

Amennyiben Trócsányi megválasztására az Európai Parlament nem adná az áldását, már megvan a „B-terv”.

Az Európai Szocialisták és Demokraták frakciója sem támogatja a fideszes jelölteket

A liberálisok és a Zöldek után a szocialisták is így döntöttek.

Molnár Csaba és Ujhelyi István Az Európai Parlament ülésén

Friss Róbert: Mit kezdjünk Európával?

A demokrácia nemcsak lassú és költséges, de legfőképpen magában hordozza a hajlamot az öngyilkosságra.

MARABU RAJZA

“Nem lehet büntetni a régiókat a nemzeti kormányok mulasztásai miatt”

Nem vesz részt perén a kémkedéssel vádolt Kovács Béla

A volt jobbikos, most az EP-ben dolgozó politikusnak tele a naptára, nem tud részt venni az ügyében zajló bírósági tárgyalásokon. Igaz, magát amúgy sem kémnek, maximum lobbistának tartja.

Kovács Béla, egy tárgyalás után, amire sikerült eljönnie

Orosz hackerek beavatkozása fenyeget

Átfogó kibertámadásoktól tart a május végén - jelen állás szerint már csak 27 uniós tagállamban - esedékes európai parlamenti választás előtt az Európai Bizottság.

A nagy közösségi oldalak összefogtak az álhírekkel szemben

Hírnév

Nem szavazta meg a Fidesz az egyszer használatos műanyagok betiltását

Bár itthon leszámolnának a műanyag zacskókkal, a kormánypárt EP-képviselői Strasbourgban tartózkodtak az eldobható műanyag tárgyakat betiltó javaslat szavazásán.

Illusztráció

A türelem határai

Megelőzhető lett volna a vörösiszap-katasztrófa

A kolontári vörösiszap-konferencia ötödik évfordulója alkalmából hétfőn késő este meghallgatást rendezett Strasbourgban a Zöldek frakciója az Európai Parlamentben, a Jávor Benedek és az osztrák Ulrike Lunecek EP-képviselők elnökletével. Jávorék és a többi előadó néhány nappal előbb személyesen is felkeresték a katasztrófa helyszínét.

Juncker "pihentetett" pénzből gazdálkodna

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke megkezdte az Európai Parlament (EP) szerda délelőtti strasbourgi ülésén annak a 300 milliárd eurós befektetésösztönző csomagtervnek az ismertetését, amelyet a munkahelyteremtés és gazdasági növekedés előmozdítása érdekében dolgozott ki az unió javaslattevő-végrehajtó intézménye.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke. Forrás: GETTY iMAGES
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang