Gulyás Gergely feljelentést tesz egy felhívás miatt, amely arra buzdít, hogy egyszerre kell a Fideszre és a Mi Hazánkra ikszelni a szavazólapon

„Ez valójában érvénytelen szavazat, az erre való felhívás bűncselekmény, választási csalás” – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki „tiszás hazugságkampányt” emleget. A vélhetően viccnek indult felhíváson Takács Péter egészségügyi államtitkár is kiakadt, ő szintén jogi lépéseket tesz.  

Gulyás Gergely január 10-én.

Megváltoztatta a Kúria az NVB döntését, lehet népszavazáson az érvénytelen szavazásra buzdítani

Bár a Háttér Társaság felülvizsgálati kérelmét korábban elutasították, a többi megbírságolt szervezet beadványával már érdemben foglalkoztak, és meg is semmisítették az Nemzeti Választási Bizottság döntését. 

Nagyon sok az érvénytelen szavazat - a kampányigazgató megmagyarázza

Már az első néhány eredmény után kitűnt, hogy az előválasztásra leadott szavazatok között nagyon sok az érvénytelen voks. Az első 47 választókerület adatait összesítve egyértelművé vált, hogy az első megérzés nem volt alaptalan.

Van szavazókör, ahol csak a Fidesz listája kapott érvényes szavazatot

Több szavazókörben egyetlen érvényes szavazatot sem kapott az ellenzéki lista - annak ellenére, hogy van, aki biztosan állítja, nem a Fideszre ikszelt. És sok szavazókörben 20-30 százalék az érvénytelen szavazatok száma, míg ez az arány máskor 1 százalék körül mozog. A kamupártoknál is különösen sok voks tűnik fel néhol.

Illusztráció: Draskovics Ádám

Kvótareferendum - Érvénytelen majdnem minden ötödik levélszavazat

 Tizenötezer levélszavazat azonosító nyilatkozatát dolgozta fel hétfőn és kedden a Nemzeti Választási Iroda (NVI), a szavazási iratok mintegy 18 százaléka érvénytelen volt - derül ki az NVI internetes oldalának szerdai adataiból.

Máris sok az érvénytelen szavazat!

Várhatóan sok lesz az érvénytelen levélszavazat – mondta a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke hétfőn, budapesti sajtótájékoztatóján.

Pállfy Ilona szerint nem elég gondosan töltik ki a nyomtatványokat a szavazók.
  • Választás 2026
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang
  • Hirdetések
  • Hírlevél