Mostantól börtön járhat Lengyelországban a megalázó, erőszakos tartalmak terjesztéséért

Súlyos esetben akár öt évre is rács mögé kerülhetnek az elkövetők.

Képünk illusztráció!

Erőszakos cselekmények miatt többször jogerősen elítélt személy is részt vett Orbán Viktor zártkörű debreceni DPK-találkozóján

Tikász Ferenc nem csupán digitális polgárként, hanem digitális harcosként is részt vesz a fideszes kampányban.

Tikász Ferenc a kép bal oldalán látható profilból, sötétkék galléros pólóban

Trumpnak tetszett, amit látott

A volt elnök élvezettel nézte, mit műveltek hívei a Capitoliumon. A Pentagon hiába hívta, hogy mi a teendő, az alelnök halálra szánt testőrei pedig már családjaiktól búcsúztak.

„Egyszer majd nem lesz Trump, de a ti becstelenségetek mindörökre fennmarad”

Kísért a tavalyi erőszak - holnap lesz egy éve a Capitolium ostroma

Minden szem Bidenre és Merrick Garland igazságügyi miniszterre szegeződik. A képviselőházi bizottság Trumpra vadászik, aki lemondta évfordulós sajtótájékoztatóját.

Brutálisan megverte ismerőseit egy férfi Bogyiszlón

A gyanúsított korábban már többször ült börtönben erőszakos bűncselekmények miatt.

Az eset nyomai.

Még Trump beidézését sem zárta ki a Capitolium ostromát vizsgáló bizottság

Rendőrök meghallgatásával kezdte munkáját a január 6-i erőszakos eseményeket vizsgáló különbizottság. Augusztus 13-án újabb támadástól tartanak.

Kezdődik a Trump elleni második impeachment, a bukott elnököt elnémították a közösségi médiában

Állítólag Rudy Giulianira és a híres ügyvédre, Alan Dershowitzra akarja bízni a védelmét.

Viharfelhők Trump fölött, még 12 nap Bidenig

Mindkét oldalról követelik az elnök lemondását vagy leváltását. Ebben az esetben Joe Biden beiktatása előtt néhány napra Mike Pence alelnök lépne a helyébe.

A Capitolium "ostroma" - Trump puccsa totális bukássá vált

Az elmúlt napok történései mindkét politikai oldalon kiverték a biztosítékot: a demokrata politikusok úgy vélik, hogy Trump megpróbált erőszakkal hatalomban maradni, míg a republikánusok közül sokan szembe fordultak a leköszönő elnökkel. Elemzés.

Lelőtték a portlandi gyilkost

Biden szerint Trump retorikája legitimálja az emberi természet sötét oldalát. Az elnököt azért is támadják, mert lenézően beszélt a veteránokról.

Illusztráció

Tehetetlen a brazil rendőrség

Brazília a labdarúgó - világbajnokság után visszasüllyed a nem mindig derűs hétköznapokba. A bűnözés ijesztő méreteket ölt, a 100 ezer főre jutó gyilkosságok aránya 2012-ben meghaladta a 28-at. Egyre kevesebben bíznak a rendőrségben, ezért saját kezükbe veszik az ügyek irányítását. Ez sokszor szörnyű tragédiát idéz elő.

Számos kormányellenes megmozdulást tartottak a focivébé ideje alatt FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/RAFAEL S. FABRES
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang