A banántermő területek akár 60 százaléka is eltűnhet az elkövetkezendő évtizedekben.
Egy kiló nagyobb szemű cseresznyéért 12 800 forintot is kérnek egy budapesti piacon, de nagyot drágulhat idén az alma is.
Egyik gazdának se volt biztosítása, saját erőből kell állniuk a helyreállítást, de még van remény, hogy idén is megterem az eper baranyai őstermelőknél.
Letarolta a somogyi epreseket a májusi jég, az ország más részein inkább a tavaszi fagy tizedelte a termést. Biztosítást kevesen kötnek, mert drága, az állami kárenyhítés viszont csekély.
Pontosabban királynő, Varga Juditot illeti e cím.
A magyar eper bolti ára tartósan 2 ezer forint körül rekedhet kilónként a terméktanács szerint.
Utánfutót is loptak hozzá.
A csapadékos idő okozta jelentős kár miatt 20-30 százalékkal lehet drágább a gyümölcs.
A tavasz első gyümölcsét szinte mindenki szereti, ami nem is csoda, a (földi)eper vagy szamóca néven is emlegetett növény finom, ráadásul egészséges is.
A vásárló pedig két dolgot szűr le: a hazai szamóca drága és ízetlen - pedig egyik állítás sem igaz.
Nem mindenki szeret piacra járni, ahol többnyire nagy a tumultus, és nincs meg mindig a bizalom a portékát kínáló és azt megvenni szándékozó között. De gyakran egyéb kényelmi találmányok is vonzóbbá teszik a szupermarketekben való vásárlást. Most azonban a Tudatos Vásárlók Egyesülete arra figyelmeztet: az eper esetében rossz döntés az utóbbit választani. Noha a finom és egészséges gyümölcs szezonjának lassan vége, lesz jövőre is.
A tavasz, nyár eleje az eper szezonja, vegyük, együk, mert finom, egészséges és az alakunknak sem árt.
Megfejtették a rózsák teljes genetikai kódját, és egyebek mellett kiderült, hogy az illatos virág közelebbi rokonságban áll az eperrel, mint gondolnánk - számolt be a tudományos eredményről a BBC News nyomán az MTI.
Teljesen megbolondítja az embert ez az időjárás. Nem csupán a hideg-meleg néha egészen hullámvasútszerű változásairól van szó, hanem a befőzési menetrend felborulásáról is. Mindjárt most a tavasz végén, nyár elején az egyik legkényesebb gyümölcs, az eper esetében.