Több mint 30 ezer gyermek hétévesen kezdi meg az első osztályt

Ők azok, akik tavaly felmentést kaptak a hatéves kortól kötelező iskolakezdés alól. Ugyanakkor az is biztosnak tűnik, hogy idén is több ezer általános iskolásnak kell megismételnie az első osztályt.

Ezúttal is legalább négyezren fogják ismételni az első osztályt

Idén is sok első osztályos tanuló volt évismétlő Magyarországon

4247-en kezdték el másodszorra az első osztályt.

 „Hatott” az iskolakezdés halasztásának szigorítása

Legkevesebb ötezer magyar elsősnek kellett évet ismételnie eddig a túlbürokratizált iskolaérettségi rendszer miatt

Összesen legalább ötezerrel nőtt az évismétlések száma a rendszer 2020-as bevezetése óta.

Rengetegen kerülhetnek éretlenül az iskolába

„De jó, hogy nincs köztük Mohamed!” – örvendezett Oroszlány fideszes polgármestere, miután köszöntötte az elsősöket

Takács Károly „migrációs országba” küldené azokat a háborgó szülőket, akiknek tetszik az arab eredetű név.

Takács Károly polgármester tanévnyitó beszéde szeptember 1-jén

Csak összevont első osztályt indíthat a Kondor Béla Általános Iskola, a szülők szerint az állami fenntartó direkt tartja alacsonyan a beiratkozók számát

Szembeszálltak a szülők a tankerülettel.

Az elmúlt években teljeskörűen felújították az épületet

Újra az elsősök körében a legtöbb Magyarországon az évismétlő

Majdnem 4100 általános iskolás diák másodszorra kezdte meg az első osztályt a mostani tanévben – derült ki a KSH lapunknak küldött adataiból.

Rengeteg elsős bukott meg a többi évfolyam diákjaihoz képest, az ok egy sokat vitatott kormánydöntés lehet

A mostani, június 15-én zárult tanévben majdnem ötezer elsős évismétlőként ült az iskolapadban - tudta meg a Népszava.

Már hivatalos: magyar csapat is indul az angol első osztályban!

Az angol kézilabda szövetség megerősítette, hogy a magyar lányokból, asszonyokból álló London Angels ősztől az angol bajnokság első osztályában játszik.

Forrás: Facebook.
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang