Az elnök embere

Nem választott elnököt a szakszervezeti szövetség

A tagság körében ellentéteket szító minimálbérmegállapodás is szerepet játszhatott abban, hogy eredménytelen volt a szavazás.

Székely Tamás

Rendi-Wagner maradt az osztrák szociáldemokraták vezetője

Az SPÖ első női vezetőjének legfőbb ígérete, hogy nem lép koalícióra a Kurz-rendszerrel.

20210506 Red Foyer in the forefront of the EU Social Summit

Trump „könyörgött és fenyegetőzött”, hogy találjanak neki 11 780 szavazatot

Az elnök egy órán át győzködte és fenyegette Georgia republikánus államminiszterét, hogy „találjon” neki 11780 voksot, amivel legalább ott nyerne.

Veje is veresége beismerésére buzdítja Donald Trumpot

Jared Kushner az Egyesült Államok januárban távozó elnökének külpolitikai tanácsadója próbálja meggyőzni apósát, Trump ugyanakkor kitart a saját igaza mellett.

Jared Kushner elnöki vej és tanácsadó mindeddig Donald Trump mögött állt

"Joe, benned szemernyi okosság sincs"

Bő egy hónappal az amerikai elnökválasztás előtt – közép-európai idő szerint szerda hajnali háromkor – megtartották a republikánus Donald Trump és demokrata kihívója, Joe Biden első nyilvános elnökjelölti vitáját.

Félcédulás vagy kékcédulás?

Batyka Majdannal fenyeget

Pánikban van Európa utolsó diktátorának is nevezett Alekszandr Lukasenko. A vasárnapi fehérorosz elnökválasztás tisztasága máris megkérdőjelezhető.

Sport, politika

Hajszálnyi előnnyel megnyerheti az uruguayi választást a jobboldali elnökjelölt

Luis Lacalle Pou a szavazatok 95 százalékos feldolgozottsága szerint a voksok 50,7 százalékát kapta.

Trump megerősítette: alelnökével együtt indul a 2020-as választáson

Az elnök továbbá elbüszkélkedett az afganisztáni hírszerzésével, és azt is mondta, ha vérbe folytaná Kína a hongkongi tüntetéseket, az befolyásolná a kereskedelmi tárgyalásokat.

Donald Trump, mögötte Mike Pence

Jó poén volt

Pete polgármester elindul

Trumpnak republikánus kihívója akadt a 2020-as elnökválasztásra

Bejelentette, hogy indul a republikánus elnökjelöltségért Massachusetts állam kormányzója, aki 2008-ban még Obamát támogatta.

Bill Weld

Győztek az "elégedetlenek" a szlovák államfőválasztás első fordulójában

Az elsősorban a "régi" politikai elitből kiábrándultak szavazataira hajtó Zuzana Caputová nagyon közel áll ahhoz, hogy országa első női köztársasági elnöke legyen. Két hét múlva jön a második forduló.

Zuzana Caputová fölényesen nyerte a szlovák államfőválasztás első körét

Mégsem indul a 2020-as amerikai elnökválasztáson Michael Bloomberg

„Világosan látom, milyen nehézségekkel jár a demokraták elnökjelöltségének elnyerése egy túlságosan is zsúfolt csapatban” – mondta az üzletember.

Michael Bloomberg, New York volt polgármestere

Hillary Clinton nem indul a 2020-as elnökválasztáson

A volt demokrata párti elnökjelölt azonban azt ígérte, hogy továbbra is a politikai élet aktív résztvevője marad.

Hillary Clinton

„Isteni parancsra” késelte meg támadója a brazil elnökjelöltet

Jair Bolsonaro a késes támadás utáni pillanatokban, testőrei próbálják kimenekíteni a tömegből

Hatalmas meglepetés történhet a világpolitikában

Donald Trump győzelme után örömünnepet ültek az új világrendet hirdetők. Milos Zeman cseh elnök, illetve Orbán Viktor magyar kormányfő is azt hangoztatta, új fejezet kezdődik a világpolitikában, s vége azoknak, akik a nemzetállamok gyengítését és Brüsszel hatalmának erősítését szorgalmazzák. Néhány héttel ezelőtt azonban olyan folyamatok indultak be egyes európai országokban, hogy már az sem elképzelhetetlen: súlyos vereséget szenvednek az új világrend hívei.

Emmanuel Macron a harmadik út híve FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/CHESNOT

Fej fej mellett - Elnököt választ Ausztria

Az utóbbi hetek felmérései szerint kiélezett lesz a verseny, a szakértők szerint teljesen nyitott a választás kimenetele - írja az atv.hu.

Demokrata hullám a kongresszusban?

Szinte már a novemberi ünneplésre készülnek Hillary Clinton hívei. A volt First Lady ugyanis minden mérvadó felmérés szerint fölényesen vezet, elnökjelölt ellenlábasa, Donald Trump támogatottsága viszont a legbiztosabb republikánus bástyának hitt államokban is visszaesett. A Demokrata Párt reményei szerint Clinton győzelme a kongresszusi honatyák számára is hasznot hajthat. A szenátus bevétele reális célnak tűnik, de – ha Trump zuhanását nem sikerül megállítani – egyes elemzők még azt sem tartják kizártnak, hogy akár a képviselőházban is megfordulhat a többség.

Nancy Pelosi vezetésével indulnak harcba a képviselőházi demokraták FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/ALLISON SHELLEY
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang