A BKK is eljárást indított az elektronikus jegyrendszer ügyében

A budapesti közlekedési cég és a német Scheidt & Bachmann között hosszabb ideje fennálló elszámolási vita választottbíróság általi lezárását a társaságok 2014-ben megkötött vállalkozási szerződése teszi lehetővé.

Karácsonyék keresik a BKK-nak milliárdos veszteséget okozó e-jegyrendszer felelőseit

A főpolgármester azt ígéri, a ciklus végéig, vagyis 2024-ig biztosan megvalósul a másfél évtizedes terv.

Karácsony Gergely főpolgármester

BKK - Elindult az elektronikus jegyrendszer tesztje

Hamarosan forgalomba áll az első, az elektronikus jegyrendszerhez kapcsolódó érvényesítő készülékekkel felszerelt autóbusz Budapesten. Azt nem tudni, mikorra lesz a rendszer valóban kész.

Így néz majd ki a jegyérvényesítés Fotó: Tóth Gergő

Hej, RIGO - Tesztelik az elektronikus rendszerhez tartozó jegykezelőket

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) elektronikus jegyrendszeréhez (RIGO) kapcsolódó érvényesítő készülékekkel felszerelt tesztautóbusz a VT-Arriva Kft. fővárosi telephelyén tartott bemutatón 2018. január 9-én.

 MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

BKK-botrány - Beüzemelik az első beléptető kapukat

Átadják csütörtökön első olyan beléptető kapukat Budapesten, amelyeket az elektronikus jegyrendszer részeként minden metróállomáson telepítenek majd - közölte a Budapesti Közlekedési Központ. Teszik ezt annak ellenére, hogy az elektronikus bérletrendszer tesztje botrányba fulladt.

MTI Fotó: Balogh Zoltán

Saját munkatársaival tesztelte az elektronikus jegyrendszert a T-Systems

A vállalat arra kérte a dolgozóit, hogy az online felületen vásároljanak e-jegyet és bérletet, és élesben használják a kártyás vásárlást is. A T-Systems több Mol-közbringabérletet is kisorsolt a házon belüli próbáért cserébe – adta hírül a hvg.hu birtokába került céges e-mail alapján a HírTv.

Döcögős jegyteszt

Az utazóközönség még semmit sem lát abból, hogy a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) mit tett az elektronikus jegyrendszer bevezetése érdekében, igaz, arra a cég már két ütemben, több mint 6,665 millió eurót (mintegy kétmilliárd forint) költött - számolt be a Világgazdaság. Ahogyan írják, az új rendszer bevezetését az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) összesen 54,5 millió euró értékben finanszírozza, a Fővárosi Önkormányzat pedig a teszteléshez 4,3 milliárd forinttal járul hozzá.

Haladunk a korral?

Úgy tűnik, idővel valóban elindulhat az elektronikus jegyrendszer bevezetése Budapesten: a BKK szerdán aláírta a rendszer kiépítésére és üzemeltetésére vonatkozó szerződést a német Scheidt&Bachmann céggel. Tarlós belátta, hogy a papíralapú jegyrendszer igencsak idejétmúlt szisztéma, most már igazán illene átállni az e-jegyre. Bokros Lajos szerint a bejelentés csupán egy újabb választási színjáték.

Az új rendszerrel megszűnik a sorban állás FOTÓ: BKK/NYITRAI DÁVID

A BKK "sikertörténeteinek" árnyoldalai

Nem minden csillog, ami a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerint fénylik. Gondok vannak a hőpapírra nyomtatott jegyekkel és bérletekkel, az elektronikus jegyrendszer majd egy másik galaxisban valósul meg, a 4-es metró pompás aluljárói a frászt hozzák az emberre, annyira impozánsak és annyira üresek. A Budapesti közbringarendszer, a Bubi pedig több hónapos késés után esetleg szeptemberben indulhat - bár ha nem indulna, akkor sem hiányozna senkinek. A 3-as metró felújításával kapcsolatos feladatok végrehajtásáról - a szükséges hitelfelvétel előkészítéséről, a szerelvények felújítására vonatkozó tender kiírásáról - tegnap döntött a Fővárosi Közgyűlés. 

A vonal pályáját, a biztosító-, irányító- és elektromos rendszerét teljes egészében fel kell újítani FOTÓ: VAJDA JÓZSEF

Indulhatna az elektronikus jegyrendszer

 Május 1-jétől hatályos az a rendelet, amelyben a kormány a Nemzeti Mobilfizetési Zrt.-t jelölte ki a Nemzeti Személyszállítási Intelligens Közlekedési Rendszerek Platform (NESZIP) koordinálására és működtetésére - a platformhoz valamennyi közforgalmú személyszállító csatlakozhat.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang