Politikai ideológia lett az autóellenességből Magyarországon

Bevételszerzés és aránytalanság – ez jellemző Kovács Kázmér ügyvéd, a Magyar Autóklub jogi és érdekvédelmi bizottságának elnöke szerint arra a folyamatra, amellyel a főváros és jó néhány kerület jogi, egyben pénzügyi eszközökkel megpróbálja kiszorítani az autósokat Budapestről. Egyre több rendelet, bevezetett intézkedés mutat arra, hogy a zöldpolitikára, a környezetvédelemre hivatkozva egyre jobban ellehetetleníthetik a fővárosi autózást, ez azonban az Alkotmánybíróság határozatában foglaltakkal megy szembe.

Baleset miatt 10 kilométeres dugó alakult ki az M0-son

Érdemes elkerülni a sztrádát Csepel környékén.

Hajnalban baleset volt az M0-son, még mindig 13 kilométeren torlódik a kocsisor

Akár másfél órával hosszabb menetidőre is számítani lehet. 

Képünk illusztráció!

Kigyulladt egy teherautó az M3-ason, Polgárnál mindkét irányban 4-5 kilométeren torlódnak a kocsik

A jármű lángjait eloltották.

Képünk illusztráció

Véget érhet a tömeges autózás kora, mert ha az árak az egekbe szöknek, az emberek inkább enni fognak

A Levegő Munkacsoport elnöke, Lukács András szerint a természet törvényei közlekedési szokásaink feladására kényszerítik a világot. Alternatív megoldások sora áll rendelkezésünkre a tömegközlekedés fejlesztésétől a forgalomcsillapításon keresztül az autómegosztásig. A legfontosabb azonban az autózás valódi árának megfizettetése. Budapesten az elmúlt öt év fővárosi intézkedéseinek hatására csökkentek a dugók, kissé tisztább lett a levegő minősége, de még számos jelentős lépésre lenne szükség ahhoz, hogy életünk minősége érdemben javuljon. Ilyen például a város egészében a biztonságos kerékpározás feltételeinek megteremtése, az egységes parkolási rendszer bevezetése, és a köz- és magánterületek további zöldítése.

Több mint 20 kilométeres a dugó az M1-es autópályán

Tatánál és a komáromi szakaszon is torlódásra lehet számítani.

Illusztráció

Kubatov Gábor egyfolytában Karácsony Gergelyre gondol

Még az is lehetséges, hogy törvényt sért emiatt.

Tíz kilométeres dugó van az M1-esen, mert újra kell aszfaltozni az útburkolatot a szombati baleset helyszínén

Aki teheti, kerülje el a környéket. 

Leszakadt a villamos felsővezetéke a Rákóczi hídon, hatalmas a dugó

Aki jót akar magának, az még a környéket is nagy ívben kerülje el. 

Budapesten már a drága üzemanyag sem ellenszer a dugókra

Nem hogy csökkent volna, kis mértékben még emelkedett is a közúti járműforgalom a fővárosban a benzin hatósági árának december 6-i eltörlése után – közölte a friss mérési adatokat a Népszava kérdésére a Budapest Közút Zrt.

Ismét rémálom közlekedni Budapesten

Nem ez az első eset, hogy lényegében lehetetlen átjutni a város egy-egy részén.

Az elakadt autó.

Dugó

Háromórás várakozás alakult ki Röszkén

A gyorsabb határátlépés érdekében érdemes a kisebb átkelőket választani.

Képünk illusztráció

A fideszeseket sem zavarják nagyon a budapesti dugók

Noha a kormányzat és médiája rendre azt erőlteti, mennyire zavar mindenkit a sok ácsorgás, a számok némiképp ellentmondanak a propagandának.

Ismét nagy a torlódás a röszkei határátkelőhelyen, a Magyarországra érkezőknek négy órát kell várakozniuk

Intenzív a forgalom az ásotthalmi közúti átkelőnél is, ahol a belépő oldalon kettő-, a kilépőn egyórás a sor.

Képünk illusztráció

Két-három órát kell várakozni a röszkei és a csanádpalotai határátkelőknél

Érdemes inkább kerülni.

Képünk illusztráció

Érdemes elkerülni a tompai határátkelőhelyet - Három óra a várakozási idő

Hatalmas dugó alakult ki.

A budapesti dugókért a járvány hatása és az M0-ás elhibázott felújítása is felelős

A kormány folyamatosan napirenden tartja a kérdést, holott a dugó valójában már jó ideje a nagyvárosi lét szokványos kísérőjelensége.

Sokat kell várnia a határon,ha Szerbiába szeretne menni

Türelem és elegendő folyadék - ez kell most a déli határátkelőhelyeken várakozóknak.

Képünk illusztráció.

Több kilométeres a dugó az M0-áson egy baleset miatt

Négy autó ment egymásnak a 60-as kilométernél.

A járdára hajtva, nagy sebességgel kerülte meg a sort egy autós a Róbert Károly körúton (videó)

A piros jelzés sem hatotta meg a sofőrt.

Szalagkorlátnak csapódott egy autó, óriási a torlódás az M0-son

Kilométereken át araszolnak az autók, a dugó az M3-as forgalmára is kihat.

Képünk illusztráció

Viszlát átmeneti levegőtisztaság: aki teheti, újra járművet vezet

Pedig például az autóforgalom az áprilisban pont feleakkora volt, mint egy évvel korábban.

Négy autó karambolozott az M1-es autópályán Budaörs környékén

Torlódás van, a főváros felé 20 perccel megnőtt a menetidő.

Illusztráció/Népszava

Rosszul állunk a dugóranglistán

Évente majdnem egy hetet áll dugóban egy budapesti autós. Az európai átlaghoz képest keveset autóznak, és többet használják a tömegközlekedést a magyarok.

Ellenőriznek az osztrákok, óriási a torlódás Hegyeshalomnál

Több kilométeres kocsisor alakult ki az M1-es autópálya határátkelőjében, de ez állítólag csak félórás várakozást jelent.

Illusztráció

Karambolok bénítják az M0-ást és a 7-es főutat

Több jármű ütközött a körgyűrű 17,6-os kilométerszelvényben, a sávzárás miatt nagy dugó alakult ki az útszakaszon. Siófokon négy autó karambolozott, többen megsérültek.

Képünk illusztráció

Óriási a torlódás Röszkénél, négy órát is várhatnak az autósok

Itt a hétvége, hatalmas a dugó a legforgalmasabb szerb-magyar határátkelőben.

Illusztráció

Lángoló kamion bénítja az M7-est Szegerdőnél

A gyümölcsszállító teherautó felborult, majd kigyulladt, a baleset miatt le kellett zárni az autópályát.

Óriási dugó az M0-áson

Hatalmas a torlódás az M0-s autóút déli szektorában az M5-ös felé, a Szigetszentmiklós-Csepel csomópont közelében baleset miatt - közölte az Útinform péntek délelőtt a honlapján.

illusztráció
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang