Domaszéki taxisgyilkosság - Életfogytiglan helyett 14 év

A táblabíróság döntésével jelentősen enyhítette a most negyvenéves Tóth Rolandra első fokon kiszabott életfogytig tartó büntetést, a Szegedi Ítélőtábla és tizennégy év fegyházbüntetéssel sújtotta csütörtökön azt a férfit, aki 1998-ban brutálisan meggyilkolt egy helybeli taxisofőrt. A bíróság a vádlottat, akit több mint tizenhat évvel az eset után fogtak el, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek.

Taxisgyilkosság - Elkezdődött a 18 éves ügy tárgyalása

A vádirat ismertetésével elkezdődött a Szegedi Törvényszéken a Domaszék mellett 1998-ban történt taxisgyilkosság tárgyalása kedden.

Kalapáccsal verte halálra, majd elrejtette a taxis holttestét

Vádat emelt a Csongrád Megyei Főügyészség azzal a férfival szemben, aki megölt egy szegedi taxist 1998. szeptember 15-én Domaszék közelében, hogy megszerezze a bevételét - tájékoztatott a főügyészség szóvivője kedden.

Elfogták a '98-as domaszéki gyilkosság vádlottját - Videó!

Hazahozták Németországból az 1998-as domaszéki emberölés gyanúsítottját, a férfit több mint 16 esztendővel a bűncselekmény után, Németországban fogták el - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön.

Illusztráció. Fotó: Thinkstock
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang