Le az önáltató illúziókkal! – Elsősorban a vizualitásával és az erős énekesi teljesítményekkel hódít a Rebecca

Szombaton több ezer néző állva tapsolt a musical végén a szegedi Dóm téren.

Nemzeti Dohánybolt a színpadon

Eisemann Mihály operettjei változatlanul garanciák a sikerre. A Madách Színházban éppen a Fekete Péter hódít, most pedig a Budapesti Operettszínház mutatta be az Én és a kisöcsém című örökzöldet, Réthly Attila rendezésében, teli népszerű slágerekkel. Szinetár Dóra visszatért a teátrumba, és partnerével, Dolhai Attilával, húzónevekként hirdetik a jól bevált párost.

A két húzónév: Dolhai Attila és Szinetár Dóra FORRÁS: BUDAPESTI OPERETTSZÍNHÁZ

Operettdemonstráció az Oroszlános udvarban

Valami elkezdődött tavaly az idén a hétvégén megrendezett, Budavári Palotakoncerttel, aminek már jóval korábban el kellett volna kezdődnie. Mármint, ha bármennyire is komolyan vesszük, hogy az operett hungarikum, ami nem különösebben régen nyilváníttatott ki nálunk. 

Vad kánkán is szerepelt a gálaműsorban FOTÓ: ÉDER VERA – BUDAPESTI OPERETTSZÍNHÁZ

Dolhai Attila a Bóta Caféban

A zenés színház egyik legnagyobb sztárja, Dolhai Attila a Bóta Café vendége ma, május 21-én, szerda este 9 órától a Fix Tévén.

Dolhai Attila színész

Nők bálványa, szupersztár

Dolhai Attila a Ghost című
musicalben FOTÓ: K 2 PRESS
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang