Diagnózis: a diktatúra legsötétebb napjait idéző módszerei vannak a kormánynak

A Freedom House emberi jogi szervezet szerint a magyar kormány a diktatúra legsötétebb napjait idéző módszereket használ a menekültek és a kiszámítható és emberséges bevándorlási politika mellett szót emelő civil szervezetek gyalázásával.

Forrás: Facebook

Hosszú-Gyárfás háború - Czene is beszállt

Kozma Dominik is csatlakozott a Magyar Úszó Szövetséget (MÚSZ) bíráló versenyzőkhöz - írtuk tegnap, és hát úgy tűnik, a Hosszú Katinka által megpöckölt hógolyó valóban lavinává duzzadni látszik, miután ma újabb "nagyágyú" szólalt meg az ügyben, a Gyárfás-féle vezetést bírálva. 

Czene Attila még államtitkárként a Parlamentben - Népszava fotó/Vajda József

Horror az egri szakközépben

Már-már diktatórikus vezetési stílus, folyamatos lelki terror, túlzó és indokolatlan fegyelmik - csak egy kis ízelítő az Egri Szakképzési Centrum Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskolában uralkodó, a mindennapi munkát szinte ellehetetlenítő állapotokból. Lapunknak több pedagógus is elmondta: reggelente gyomorgörccsel járnak dolgozni, mindenki retteg a jelenlegi, már nyugdíjaskorú igazgatótól, akinek megbízatását - indoklás nélkül - a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) egy évvel meghosszabbította.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang