Ferenc pápa stabil állapotban van, dolgozott kedden is

A katolikus egyházfőn kedd este CT-vizsgálatot végeztek, az enyhe veseelégtelenségét pedig kontrollálják.

Rózsafüzér-imádság a pápáért a vatikáni Szent Péter téren

Doktor Gulyás Gergely szerint jobb lesz a magyarországi betegeknek

Azt sajnálatos módon nem árulta el, hogy miért.

A várólisták növekedését, a betegek gyógyulási esélyeinek romlását okozhatja a CT-vizsgálatok váratlan államosítása

Ennek költségei akár 5-15 milliárdra is rúghatnak.

 A belügy szerint korszerű állami egészségügyi rendszer nem tartható fenn korszerű CT- és MR- diagnosztika nélkül. Kérdés, hogy eddig miért nem adtak elég pénzt az ágazatnak

Gyakorlatilag összeomlott az ellátórendszer, vizsgálják, siker volt-e a kétmilliárdos budapesti CT-MR-program

A Semmelweis Egyetem fogja értékelni ezt.

Ezreknél csak haláluk után derült ki a tüdőrákos megbetegedés

Magyarországon évente mintegy 2000-2500 ember esetében csak a halála után diagnosztizálják, hogy tüdőrákban szenvedett – derült ki egy friss felmérésből. Szűréssel sokak élete megmenthető lenne, de az alacsony dózisú CT-vizsgálat nem érhető el mindenki számára.

Mobil CT a Bajcsyban - Megszólalt a főigazgató

Shutterstock illusztráció

Kartellgyanú - Nyomoz a rendőrség CT-ügyben

A Heim Pál kórházat és az Országos Kardiológiai Intézetet is érintette az a közbeszerzés, amely során többek között CT-berendezéseket vásárolhattak a kórházak, és ami miatt a versenyhivatal kartellgyanú miatt indított vizsgálatot - írja a HírTV portálja.

Illusztráció. Fotó: Thinkstock

Döbbenet: DNS-mutációt okozhatnak a CT-vizsgálatok

DNS-károsodást okozhat a komputeres tomográfia (CT) - mutatták ki korszerű laboratóriumi eljárások alkalmazásával a Stanford Egyetem kutatói, akik eredményeiket a Journal of American College of Cardiology:Cardiovascular Imaging című szaklapban ismertették.

Illusztráció: Thinkstock
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang