Csepeli György: Egyre kevesebben vannak, akik képesek józanul gondolkodni, a kimenetel nem lehet más, mint a teljes összeomlás

Szinte minden releváns adat arra utal, hogy szöveti szinten beteg a magyar társadalom – mondta a Törésvonalnak adott videóinterjújában a szociálpszichológus. 

Mindenkit meglepett az Orbán-kormány Covid-videója, a miniszterelnök mintha kudarcot állított volna be győzelemként

Az áldozatok hozzátartozói iránti együttérzés szóba se került. Elemzőket kérdeztünk.

Magyarországon normálissá vált, ami nem normális

Magyarországon ma az tekinthető konzisztens antiszemitának, aki egyetért a zsidósággal kapcsolatos negatív állításokkal, de nem ért egyet a velük kapcsolatos pozitív állításokkal. A konzisztens antiszemiták 15 százaléknyian vannak, miközben 31 százalék a konzisztens filoszemiták, 34 pedig az inkonzisztensek aránya – mondja Csepeli György szociológus, szociálpszichológus, aki Grajczjár István és Örkény Antal társaságában felmérést végzett a hazai antiszemitizmus helyzetéről. Vizsgálatukat tavaly ősszel, az Izrael elleni palesztin terrortámadás idején kezdték, majd idén megismételték. Kiderült, nálunk a közel-keleti háború következtében nem erősödött az anticionizmus.

Ortodox zsidó Bodrogkeresztúron. Nálunk nincsenek a zsidóságot érő inzultusok

„Lélektanilag vereséget szenvedett a Fidesz”

A választás Magyar Péter szempontjából fényesen sikerült, az összes többi szereplő, akárhogyan is próbálja magyarázni, veszített – állítja Csepeli György szociálpszichológus. A magyar közélet szerinte tele van politikai értelemben vett élőhalottakkal. Interjú.

„Van egy sajátos magyar áldozati mentalitás” – Interjú Csepeli Györggyel

A közjó tökéletes megvalósítása ábránd, de olyan ábránd, amelyről nem szabad lemondanunk. Akkor se, ha egyre inkább terjednek a rossz kormányzás tünetei – mondja a szociológus. Szerinte a magyarok még rá is játszanak arra, hogy nem értik meg őket, és ők sem másokat.

Csepeli György szociológus szerint a fejlődésmodell, amelyben hittünk, válságba került

Sokan hiszik, hogy a fiatalokban kezd halványulni a holokauszt emléke, de inkább az idősebbek nem akarnak beszélni róla, a középgeneráció pedig hallgat, mint a sír

A holokauszt emlékezetét vizsgálja két magyar dokumentumfilm, mely egy társadalomtudományi kutatás vizuális dokumentációjából született. Csepeli György szociálpszichológus és Papp Richárd antropológus, illetve Surányi András filmrendező és Kiss Richárd operatőr a náci népirtás mai értelmezéseit dolgozták fel tragikus történésekhez köthető helyszíneken. A „Már csak az van, ami nincs” című film Budapesten, Kőszegen, Ricsén és Nagyváradon, míg a „Hamu alatt parázs” Miskolcon forgott. Csepeli György és Papp Richárd beszélt az öröklődő csönd megtöréséről.

Szemünk előtt zajlik egy birodalom eltűnése

Orbán Viktor foglya annak a magyar politikai kultúrának, amely nem képes megkülönböztetni a barátot az ellenségtől – állapította meg Csepeli György szociálpszichológus. Óva int attól, hogy Oroszországgal szemben a „Jaj a legyőzötteknek!” logikája diktáljon.

Csepeli György óva int attól, hogy Oroszországgal szemben a „Jaj a legyőzötteknek!” logikája diktáljon

Zászló nélküli ünnep

Nemzeti megemlékezéseinken egyre kevesebb társasházat lobogóznak fel, és mintha a kokárdaviselés sem lenne már trendi.

Sok helyen maradtak üresen a zászlótartók március 15-én

Embert próbáló idők jönnek

Máglyákon hamvadnak a holtak a Gangesz partján. E mérsékelten kegyeleti, lényegében tömegsírt jelentő szolgáltatásra sincs pénze mindenkinek, ők a folyóba temetik szerettüket. Puffadt testek úsznak a vízben. A kórházak tele vannak haldoklókkal, az oxigén már a feketepiacon is hiánycikk. De hol van az a pont, amikor a túlélés érdekében az ember felmentést ad magának az emberség és a törvények alól? Csepeli György szociálpszichológus, egyetemi tanár szerint a rend nagyon szakadékony szövet, ami fenntartja a »minden rendben van« látszatát. Pedig semmi sincs rendben. A világfaluban az „emberi” nem más, mint konvenció – és ugyanolyan törékeny, akár a rend. A vírus vissza fog térni, de a destabilizációnak csak az egyik esete a járványkatasztrófa. A világ már sosem lesz a régi. Csak a változékonyság, a bizonytalanság és a kétértelműség a biztos: egyre kevésbé tudjuk értelmezni a jeleket.

Behálózott mindennapok - A digitalizáció hatalmáról Csepeli Györgytől

A digitális valóság az emberi élet szinte minden területét uralja, a technológia fejlődésével pedig létrejöhet az új egyén – derül ki Csepeli György Ember 2.0 című könyvéből.

Utat vesztett az emberiség - interjú Csepeli György szociálpszichológussal

A pánik táptalaja a bizonytalanság okozta szorongás, amelyet csak a határozott, empatikus, kooperatív kommunikáció csillapíthat – hangsúlyozta Csepeli György szociálpszichológus.

Csepeli György, az ötletbomba

A beszélgetésekből a szellemi pályaképen túl megismerhetjük Csepeli Györgyöt, az embert, aki hibáit és erényeit, tévedéseit és sikereit felvállalva a jövő felől nézi magát – ígéri a Sors-húzó ismertetője.

„Még a halottaknak sem kegyelmeznek”

A demokrácia kemény diónak bizonyult a magyar társadalom számára – mondja Csepeli György szociálpszichológus, aki szerint se biztonság, se szabadság nincs.

Csepeli György: a társadalom ki van éhezve a sikerre

Egy negatív trend fordult vissza a magyar fociválogatott Eb-szereplésével, amelyre a magyar társadalomnak már nagy szüksége volt, hiszen ha az állam egyénenként nem tudja megadni a sikert, valaminek legalább közösségi szinten biztosítania kell a sikerélményt - véli Csepeli György. A szociálpszichológus ugyanakkor úgy látja: a rendszerváltásban, a politikai és gazdasági szabadság tereinek megnyílásában csalódott magyarok többsége visszamenekült az állam által garantált lelki biztonság csalóka menedékeibe. Ezek legújabb, s láthatólag igen hatékony változata a futballsikerek okozta nemzeti büszkeség.

,,Az Eb sikere arra tanít, hogy van eszköz az azonosulás felkeltésére” FOTÓ: NÉPSZAVA

Magyar Bálint újra a maffiaállamról írt

Imádunk áldozatok lenni - mondta Magyar Bálint A magyar maffiaállam anatómiája című könyvének bemutatóján. Az egykori miniszter, szociológus, az SZDSZ egyik alapítója és volt elnöke magyarázatképpen hozzátette, új műve nemcsak a Fidesz maffiaállamának konkrét témájáról szól, hanem egy kicsit saját magunkról is. A méltóságról, a panasz és szenvedéskultúráról, amit ő maga főleg az ellenzéki „betelefonálós” műsorok nézése közben érez.

Csepeli György, Závada Pál és Magyar Bálint FOTÓ: SZALMÁS PÉTER

A Zámoryak történetei

Bruckner Éva, Csepeli György és Csepeli Miklós A tengerszemű hölgy rejtélye - A Zámoryak történetei című könyvét mutatják be pénteken 17.30 órakor a Kossuth Kiadó Örkény István Könyvesboltjában.

Csepeli: két trauma uralja a közéletet

Ahogy időben egyre távolodunk Trianontól, lelkileg annál közelebb kerülünk a traumához - magyarázta Csepeli György szociálpszichológus a magyar szélsőjobb előretöréséről szóló előadásán. 

A szó gyógyíthat, a hallgatás visszaüt

Fekete edzőcipő piros fűzővel, hátizsák, kötött sapka - így fest a pesti estében dr. Csepeli György. Szociálpszichológus, egyetemi tanár, akadémikus, aki mostanában uniós pályázati pénzből igyekszik megteremteni a tolerancia kis köreit. Azt mondja: a deviancia mindig érdekesebb, mint a normalitás, és neki kutatóként aranybánya Magyarország.

A rezsicsökkentés kábé annyit ér, mint halottnak a csók FOTÓ: BIELIK ISTVÁN
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang