Debrecen fideszes polgármestere elismerte, hogy gond van az akkugyárakban, kemény fellépést ígért

A mérgezésekről, veszélyes anyagok szabálytalan tárolásáról érkező híreket sokáig tagadták. A Tisza Párt szerint a megvilágosodás a parlamenti választás közeledtének köszönhető.

Évekig semmibe vették a tiltakozókat, de most kellenének a voksok

Фольга

Az illetékes kormányhivatal szerint nincs környezetvédelmi eljárás a CATL debreceni gyára ügyében

A hatóság állítja, tart a vizsgálat, ezért nem is írtak, írhattak veszélyes anyagokról. Két dolgozó mérgezésgyanús esetével kapcsolatban közölték, azt a munkaügyi hatóság vizsgálja, de az ott indított eljárás még folyamatban van.

A kormányhivatal elismerte, a CATL debreceni akkugyárában engedély nélkül tároltak veszélyes anyagokat

A Hajdú-Bihar megyei kormányhivatal szerint a kínai akkugyártó valóban engedély nélkül raktározott több tonnányi mérgező anyagot, ezért környezetvédelmi eljárást indítottak. Egy ilyen üzemi területen szenvedhetett mérgezést egy nő még február közepén.

Súlyosan megsérült a munkás, aki több métert zuhant a CATL debreceni akkugyárának építkezésén

A kínai cég megerősítette a történteket.

Lezuhant egy kínai munkás a CATL-gyár debreceni építkezésén, a kormányhivatal vizsgálatot indított

A helyszínre mentőhelikopter érkezett, a sérült állapotáról nem érkezett információ.

Dolgozók szerint hivatalosan építés alatt álló területen tároltak több tonna mérgező vegyi anyagot a CATL-gyárban

Egyikük közölte, legjobb tudása szerint sem a termelő területet, sem pedig a raktárakat nem lehetne még használni.

Mindössze félmillió forintos felelősségbiztosítással kapott engedélyt a debreceni CATL

A helyzet azóta változott, a gyár tájékoztatása szerint jelenleg már 5 millió eurónyi, vagyis 1,9 milliárd forintos kárig ad fedezetet a felelősségbiztosításuk.

Részletesen beszélt a mérgezéséről a debreceni akkumulátorgyár alkalmazottja

A beszámoló szerint a segítőkészséget sem vitte túlzásba a kínai cég az eset után.

Gulyás Gergely tárcája szigorú büntetést ígér, ha igaz a debreceni akkumulátorgyárban történt mérgezés

A cég is vizsgálatot indított.

Vizsgálatot indított a CATL Debrecen, miután egy videóban egy akkugyári dolgozó mérgezésről beszélt

Legalább két dolgozó szenvedett mérgezést néhány napja az egyik debreceni akkumulátorgyárban - közölte szombat reggel megjelent Facebook-posztjában a Tisza Párt országgyűlési képviselőjelöltje.

Szijjártó Péter szerint azért nem tartottak lakossági fórumot a Debrecent érintő akkuipari tervekről, mert „a helyiek vezetőit” kérdezték

Ők nyújtottak tájékoztatást – jegyezte meg a külügyminiszter.

Szijjártó Péter külügyminiszter és Vitányi István, a térség fideszes országgyűlési képviselője a kormánypártok országjárásának berettyóújfalui sajtótájékoztatóján

Ismét felfüggesztette a bíróság a CATL debreceni akkugyárának a perét

Két és fél éve hiába várják az ítéletet azok a magánszemélyek és civilek, akik még 2023 tavaszán megtámadták a kínai vállalat akkugyárának környezethasználati engedélyét.

Újabb bizonyíték került elő arról, hogy a CATL nyáron több tucat magyar dolgozóját kirúgta

A debreceni akkumulátorgyárat építő cég arra hivatkozik, hogy van náluk átmeneti fluktuáció, de a munkavállalók létszáma még nőtt is a munkaerő-kölcsönzés és a Kínából érkezők miatt. 

Épül a CATL akkumulátorgyára Debrecenben

Nemi erőszakkal gyanúsítják a CATL egyik kínai középvezetőjét, egy 16 éves debreceni lány az áldozat

Ha a nemi erőszak gyanúja bizonyságot nyer, a férfit akár tíz év börtönre ítélhetik. 

Bár az akkuüzemek rontják a Fidesz esélyeit, a kormánypárti győzelem biztosnak látszik

„Nagyon befostak” – Úgy tűnik, leállnak a magyar dolgozók kirúgásával a CATL-nél

Kellett hozzá a nyilvánosság és egy NGM-vizsgálat, és van, aki attól tart, hogy a figyelem lanyhulásával újrakezdődik az egész. 

Vizsgálatot indít Nagy Márton tárcája a debreceni akkugyárat építő CATL ellen, akár a cég engedélyeit is visszavonhatják

Felröppent ugyanis a hír, hogy kirúgják a magyar munkavállalókat és kínaiakat vesznek fel helyettük.

Nincs csoportos létszámleépítés a CATL-nél

A félreértéseket pedig maximum csak az okozhatta, hogy bár ideiglenesen érkeznek kínai szakemberek, de ők csak a betanítást végzik el. 

Donald Trump vámháborúja miatt nem bővül tovább a debreceni akkumulátorgyár

Az első, eredetileg is bejelentett üzemet mindez nem érinti, télen már a sorozatgyártás is megindulhat. 

Szijjártó Péter nem aggódik, szerinte csak hónapok választanak el attól, hogy ugrásszerűen megnőjön a magyar GDP

A BMW és a CATL termelése idén megkezdődik, a BYD-gyár építése gőzerővel halad, valamint a Mercedes második gyárának építése is lassan befordul a célegyenesbe – sorolta a külügyminiszter.

Korábbi felvétel

Akkumulátorgyárak Magyarországon: hiába a népharag, a beruházók köszönik, jól állnak

A kutya ugat, a karaván halad – nagyjából így jellemezhető, mit történik az országban épülő akkumulátorüzemek körül.

A tüntetések nem befolyásolják az építkezést. A CATL kínai akkugyár az év végén megkezdi a termelést Debrecenben

A Debrecenben gyárat építő CATL közölte, nem lesz hatással a vállalat működésére az, hogy felkerült az amerikai feketelistára

A kínai akkumulátorgyártó tudatta, proaktívan együttműködik az Egyesült Államok védelmi tárcájával és kezdeményezi a tévedés kezelését.

A kínai CATL újabb üzemet nyitna Európában, Magyarország is felmerült, mint lehetséges helyszín

Egy európai akkumulátor-újrahasznosítási központ létrehozását tervezi a CATL.  

CATL Kínai akkumulátor gyár építése Mikepércsen.

Építkeznek és toboroznak a kínai akkugyárak Debrecenben

Noha civilek bíróságon megtámadták a CATL első körben kiadott környezethasználati engedélyét, az EVE Power pedig még csak nemrég nyújtotta azt be, a debreceni a akkugyárak építését ez nem befolyásolja, s a munkaerő-toborzás is gőzerővel folyik.

Az épületek mostanra szerkezetkész állapotba kerültek, a gyártás a tervek szerint 2026-ban kezdődhet

Háromcsillagos retro hotel épül a debreceni BMW-gyár miatt

A helyszín stílszerű, 1950-es években épült Gördülőcsapágy-gyár (Göcs) egyik régi épülete, amit háromcsillagos szállodává fejlesztenek. 

A leendő szálloda látványterve

Összesen több száz milliárd forintos megrendelést kaphatott Garancsi István cége az akkugyárak építése miatt

A Garancsi István tulajdonában álló Market Zrt. kivitelezi a komáromi, az iváncsai, a debreceni és az ácsi gyárat is. 

Hulladék-nagykereskedő céget alapíthatott a Debrecenben akkugyárat építő CATL

A cég korábban azt közölte, nincs tervben ilyesmi, a jelek azonban másra utalnak.

A CATL debreceni akkugyára az egyik legnagyobb kínai beruházás hazánkban

Debrecennek két új kínai testvérvárosa lett, hátha az emberek végül megszeretik az akkugyárat

Két új kínai testvérvárosa lett a hajdú-bihari megyeszékhelynek – tudtuk meg. Az ellenzék szerint a város vezetői az épülő CATL-üzem iránti ellenérzést akarják így csökkenteni.

CATL-tervek. Mindent megtesznek, hogy jó színben tűnjenek fel az idetelepülő ázsiai beruházók

Újabb debreceni csápot növeszt a nagy kínai akkumulátorgyár

Akkumulátormodulokat is összeszerelnek majd a logisztikai célra bérelt területen – erősítette meg lapunknak a CATL. Szerintük egy eredetileg is tervezett bővítésről van szó, a civilek inkább trükkös terjeszkedést látnak.

Az akkumulátorüzem ellen küzdő civilek szerint a kínaiak a hivatalos gyáruk mellett kreatív módszerekkel megcsinálták a „CATL 2. ütemet”

Honfoglalózik még egy kicsit Debrecenben a CATL, az eddig ismertnél nagyobb területen akar akkumulátort gyártani

Noha korábban csak logisztikáról volt szó, mégis összeszerelő üzemet létesít a kínai akkumulátorgyártó cég egy debreceni állami telephelyen. Közben újraindult a bátonyterenyei bontó, a kormányhivatal szerint minden hiányosságot kijavítottak.

Még épül az üzeme, de már most terjeszkedik a kínai gyártó
  • Választás 2026
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang
  • Hirdetések
  • Hírlevél