Elon Musk ultimátumot adott a szövetségi hivatalok munkatársainak, de több mint 20 munkatársa felmondott, mert nem akarja szétverni az állam működését

Kezd káoszba fulladni a nagy bürokráciacsökkentési akció. 

Korábbi felvétel

Kétszeresére nőtt a kormányzati vízfej

Jövőre a minisztériumok létszáma kis híján 12 ezer főre duzzad. 2010-ben az Orbán-kabinet tárcáinál még csak 5700-an dolgoztak.

Értelmetlen bürokratikus terhekkel készül a gyászolókat sújtani a kormány

A hamvasztás szabályainak átgondolatlan módosítása több szempontból is problémás - ezek közül csak az egyik, hogy a háziorvos könnyebben rejtheti el ezután a műhibáit.

Senki sem karcsúsít úgy, mint az Orbán-kormány: 12 ezerrel nőtt a háttérintézmények létszáma

Nagyon nem jött össze a kormánynak a bürokrácia csökkentése: a minisztériumok mellett a háttérintézményekben is jóval többen dolgoznak, mint a 2010-es kormányváltáskor.

Bürokráciacsökkentés: kirúgnak 300 embert a Postától

Főként fővárosi adminisztratív munkatársaktól vesz búcsút a társaság.

A műemlékvédelem felszámolását hozta a bürokráciacsökkentés

Koncepciótlan leépítés áldozata lehetett az örökség- és műemlékvédelem, ez ugyanakkor senkit sem ért meglepetésként: egy ideje már a törvények is kifejezetten a nagyberuházásoknak kedveznek a műemlékekkel szemben.

Illusztráció - A már megszüntetett Forster Központ vállalta, hogy a Kodály köröndön 2014-ben kigyulladt ház tetőszerkezete helye

Közigazgatási robotok

Leépítés: már készül a kancellária

Illusztráció

Orbánék gondoskodásnak hívják a leépítést

Nincs magyarázat, miért küld el a kormány sok ezer államigazgatásban kipróbált szakembert, ha a feladataik nem szűnnek meg. A dolgozók nevetségesnek tartják a megmentésükre összeírt terveket.

Hétfőn jelentik be köztisztviselők tömegének kirúgását

A bürokráciacsökkentésről szóló bejelentést Gulyás Gergely a Kormányinfón tervezi megtenni.

Gulyás Gergely kancelláriaminiszter olcsóbban is megoldaná a belső ellenőrzést

Szeretsz mások helyett dolgozni? – konzultáció az állami a leépítésekről

Nemzeti konzultációt hirdetett hét érdekvédelmi tömörülés, hogy bebizonyítsák, mennyire átgondolatlan a bürokráciacsökkentés kormányzati terve.

Több ezres elbocsátás a közszférában

A szakszervezetek összehívnák az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanácsot, miután kiderült, minden ötödik embert elbocsátanának a minisztériumoktól és a háttérintézményektől.

Csak hergelik a közszférát

Sem a kormány, sem a munkaadói szervezetek nem dolgoztak ki új tervet a közszféra karcsúsítására, az országos érdekegyeztetési fórumokon nem tárgyaltak róla, a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) második félévi menetrendjében sem szerepel a kérdés.

Illusztráció

Hatalmasra duzzadt az állami bürokrácia

Rekordméretűre duzzadt a kormányzati bürokrácia - adta hírül a Hír TV Célpont című műsora, amelyben elhangzott: "idén volt olyan időszak, amikor 102 olyan ember dolgozott a kormányban, akinek miniszteri biztos, miniszterelnöki megbízottak vagy miniszterelnöki biztos címe volt. 

Dagad a kormány - Megduplázódott a minisztériumi dolgozók száma

Miközben a kormány a bürokráciacsökkentést hirdette, és több tucat kormányzati háttérintézmény szűnt meg, megduplázódott a minisztériumi dolgozók száma, ráadásul folyamatosan drágul az egyre csak dagadó állam működtetése is - írja a Világgazdaság.

A külügyminisztérium állománya például harmadával bővült, 989 főre. FOTÓ: Molnár Ádám

Kirúgások és káosz a bürokráciacsökkentés után

Negyven embert bocsátottak el, és további kereken százat pedig nem vett át az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) négy egészségügyi háttérintézmény beolvasztásakor – derült ki egy, Hadházy Ákos (LMP) írásbeli kérdésére adott parlamenti államtitkári válaszból. 

A kép illusztráció! FOTÓ: Thinkstock

Kalandpark - Államtitkár átszervezne

A Fidesz újabb alapelvet számol fel

Már vágják a centit azokban a központi hivatalokban és minisztériumi háttérintézményekben, amelyeket beolvadásra, átalakításra vagy megszüntetésre ítélt a kormány az év végével, de az átalakítás eredményei kétségesek. Mind többen gondolják úgy, az egész átszervezés csak nagy értékű ingatlanok felszabadításáról szól, amelyeket majd át lehet játszani a haverok kezére.

Mind bizonytalanabb az államigazgatás FOTÓ: NÉPSZAVA

"Teljes a káosz" - Lázár javaslatáról vitáztak a Parlamentben

Az ellenzékiek több ponton bírálták Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter javaslatát a közigazgatási bürokráciacsökkentéssel kapcsolatban az Országgyűlés szerdai ülésén. Bárándy Gergely, az MSZP egyik vezérszónoka szerint teljes a káosz a közigazgatásban, a módosítás pedig pótcselekvés. Rubovszky György, a KDNP vezérszónoka erre úgy reagált, hogy a javaslat minden, csak nem a közigazgatás leépítése, megrendítése.

Beszántják az agrárhivatalokat - Fidesz-belharc áll a háttérben?

Gyakorlatilag felszámolja a kormány az uniós területalapú és egyéb támogatásokat kezelő, kifizető ügynökséget, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalt (MVH), de nem kegyelmez a Nemzeti Földalapkezelő Szervezetnek sem (NFA). A hivatal helyett a Miniszterelnökség osztaná el az uniós agrárpénzeket, a földalapkezelőnek pedig nem sok dolga maradna az állami földek eladása után.

Az agrártámogatások kifizetése akadozhat a hivatalok átszervezése révén FOTÓ: VAJDA JÓZSEF

Lázár: elbocsátások lesznek a minisztériumokban

Lázár János  a parlamenti munka dicséretével kezdte az 54. Kormányinfót. A kancelláriaminiszter szót ejtett az elfogadott költségvetésről és az oktatásról, de a rövid értékelés után máris kitért az elmaradhatatlan menekültkérdésre, elismételve a már unásig ismert monológot, a terrorfenyegetettség növekedését összemosva a bevándorlással. A sajtótájékoztatón a bürokráciacsökkentésről elhangzott, hogy elbocsátások várhatók majd a minisztériumokban, a foci Eb-vel kapcsolatban pedig kiderült, hogy Orbán Viktor távollétében Semjén Zsolt helyettesíti a kormányfőt. A Népszava a Népszabadság tulajdonváltásáról szóló kérdésére a miniszter egész egyszerűen kijelentette, hogy a kormány nem foglalkozik a magyar sajtó sorsával.

Kovács Zoltán és Lázár János a korábbi Korményinfón. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Beteges átszervezés három hullámban

A kormány a héten bürokráciacsökkentő csomagot nyújtott be a parlamentnek, de ez csak egyes adminisztratív terhek csökkentéséről szól, nem pedig a háttérintézmények megszüntetéséről. A végleges listát – amiről állítólag hétfőn döntöttek a miniszterek -, két hónapja várják az érintettek, de egyelőre csak az biztos, hogy az átszervezés után jó ideig káosz lesz és csökken minden érintett állami szolgáltatás színvonala.

Fotó: Thinkstock

Lázár nem tartja a szavát? Keményen bírált az MSZP

Az MSZP szerint a kormány a közszférának februárban adott szavát sem tudja tartani, hiszen a korábbi ígéretekkel szemben úgy tűnik, a bürokráciacsökkentés jegyében önként távozó dolgozók mégsem kapnak több millió forintos lelépési pénzeket.

Döntöttek a megszűnő intézményekről

A kormányzati háttérintézmények kétharmadát, szám szerint 49-et megszüntet a kormány - tudta meg az Origo. 

Lázárék jobbágysorsba taszítanák a közszolgákat?

Április 5-én tárgyalna Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a közszolgák érdekképviseletével az úgynevezett bürokráciacsökkentő törvényjavaslatról – írja a Figyelő csütörtökön megjelent száma.

Háttérintézmények megszüntetéséről döntöttek

A tegnapi kormányülésen dönthettek 17 szervezet július 1-től történő megszüntetéséről - írta az Index. 

Bürokráciairtás

Lázár elszámolta magát

A kiváló gazdasági programok ellenére sem tudtuk a versenyképességünket érdemben javítani - állította Lázár János. A kancelláriaminiszter az állami televízióban a bürokráciacsökkentés szükségességét is ezzel indokolta. Szakértők szerint a versenyképesség javítása miatt fontos, de nem a leglényegesebb feltétele az állam szerepének mérséklése.

A központosítás nyilvánvaló jele a kormányhivatalok szerepének erőltetése FOTÓ: VAJDA JÓZSEF

Belekukkantana a bürokráciacsökkentés tanulmányaiba az LMP

Az LMP egyetért a kormánnyal abban, hogy hatékonyabb államra van szükség, de szeretnék látni azokat a hatástanulmányokat, amelyek alapján a bürokrácia-csökkentő programot a kormány megalkotta.

Lázár János kereszteshadjárata

Várható, hogy a jövőben a minisztériumokban kevesebb főosztály lesz, mert a bürokráciacsökkentés a tárcákat is érinti - ismerte el lapunk kérdésére a csütörtöki Kormányinfón Lázár János. A Miniszterelnökség vezetője arról beszélt, minden állami hivatalt átnéznének, a kormányhivatalok hatezer emberének elküldése csak az első lépés. A kabinet szerdai ülésén a csok-ról tárgyaltak, a miniszter ezzel kapcsolatban közölte, "a csokra jelentkezők a kormány csókjában részesülhetnek", majd a Hagyó-, és vörösiszap-ügy ítélete kapcsán még egyet odaszúrt a bíróságnak.

Kovács Zoltán szóvivő és Lázár János érkezik a Kormányinfóra. MTI Fotó: Illyés Tibor
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang