Buffon dala még nem ér véget a BL-ben

A címvédő Real Madrid mellett eddig a Liverpool, a Manchester City és a Juventus biztosította helyét a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjében.

A veterán olasz kapus védései is kellettek ahhoz, hogy a Juventus győztesen kerüljön ki a Tottenham Hotspur elleni párharcból Fo

Buffon verhetetlen

Elképesztő formában véd a Juventus 38 éves hálóőre, Gianluigi Buffon. Bár együttesének múlt pénteken megszakadt 15 mérkőzés óta tartó győzelmi sorozata, a veterán kapus, aki már életében legendává vált, nyolc meccs óta nem kapott gólt.

Buffon kapja az Aranylabdát?

Johan Cruyff, a holland labdarúgás egykori legendája úgy véli, hogy nem feltétlenül Lionel Messi kapja meg az Aranylabdát 2015-ben - függetlenül attól, hogy eddig egész évben kiválóan szerepelt - hanem a Bajnokok Ligájának döntőjében a Barca ellen 3-1-es vereséget szenvedett Juventus kapusa, Gianluigi Buffon, aki már játékoskorában igazi legendává vált.

„Megérdemelten estünk ki”

„Szomorú nap ez a csapatnak, a nemzetnek. Elbuktunk. Talán túlságosan is nagy reményeket éltettünk magunkban, miután jól kezdtük a világbajnokságot. Aztán a következő két meccsen gólt sem rúgtunk, kevés volt a csapatban az elképzelés. Megérdemelten estünk ki” – ez a szinte tényszerű értékelés Gianluigi Buffontól, az olasz csapat kapitányától hangzott el az Uruguay-Olaszország mérkőzés után. Attól a Buffontól, aki szenvedélyességéről ismert és akin az említett két vesztes mérkőzésen nem múlott semmi.

Buffon túljárt Suárez eszén, mégis az uruguay-i örülhet - egyelőre... Fotó: Gettyimages

Buffon: A negyeddöntő a minimum!

Ellentmondott szövetségi kapitányának az olaszok világklasszis kapusa és csapatkapitánya. Prandelli mesterrel ellentétben Gigi Buffon nem beszél a döntőbe jutásról, szerényen a negyeddöntőt jelöli meg minimális célként.

Buffon koncentrál - Fotó: Gettyimages
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang