Juhász Péter Pál általános iskolákban is vadászott gyerekekre

Érzelmi függést alakított ki vele, a gyerek pedig elhitte: mindent elveszíthet, ha nem teljesíti a férfi elvárásait. 

Részben rabok ürítik ki a Szőlő utcai javítóintézet épületét

A büntetés-végrehajtás felügyeletével.

Korábbi felvétel

KNYF: Már tizenegy gyanúsítottja van a Szőlő utcai ügynek

Azt nem tudni, hogy milyen bűncselekmény gyanúja merült fel a hatóság látókörébe került újabb két személlyel szemben. 

Demonstráció  a Szőlő utcai javítóintézet előtt 2025. december 14-én

Navracsics Tibor szerint senki nem tudja, jó megoldás volt-e bezárni a Szőlő utcai javítóintézetet, ő egy átlagos újságolvasó szintjén tájékozódik az ügyről

Van olyan ország, ahol lemondanak az ilyesmiért, de van, ahol nem – mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter.

Emlékparkot hozna létre a Szőlő utcai javítóintézet helyén Óbuda polgármestere

Álláspontja szerint az épület kiürítése és bezáratása nem teszi semissé az ott elkövetett bűnöket. 

Kígyót és trópusi pókot is tartott a Szőlő utcai javítóintézet alagsorában Juhász Péter Pál

Az intézmény bezárásával egy időben elküldött alkalmazott szerint az intézmények zártsága olyan helyzetet teremt, amelyben a falakon belül bármi megtörténhet.

„Az Orbán-kormány most évszázados, borzalmas visszalépést tett”

Mind az 59 fiatalt elszállították a Szőlő utcai javítóintézetbőintézetből, a 72 dolgozóból a 9 próbaidős munkavállaló munkaviszonya azonnal megszűnt – írta lapunknak a BVOP, cáfolva, hogy a fiatalok egy részét konténerekben szállásolták volna el. 2010-ig a magyar javítóintézeti rendszer közép-európai szinten elismert volt.

Teljes átszervezés. Egyetlen országos intézménybe kerülnek az intézetiek

Úgy siettek a Szőlő utcai javítóintézet bezárásával, hogy a bentlakó fiatalok a folyamatban lévő félévi vizsgáikat sem tudták befejezni

Végképp eltörölni.

Hatvan ember munkája szűnik meg a Szőlő utcai javítóintézet bezárása miatt

Több dolgozó is feldúltan távozott a kedd reggeli állománygyűlésről.

Magyar Péter a Szőlő utcai javítóintézet bezárásáról: nem fogják tudni ezzel eltüntetni az ott elkövetett bűnöket

Azt hiszik, ha eltüntetik az embertelenség szimbólumát, akkor a szőnyeg alá tudják söpörni az ott történt szörnyűségeket – írta a Tisza Párt elnöke.

Azonnali hatállyal bezárja a Szőlő utcai javítóintézetet az Orbán-kormány

Az erről szóló belügyminiszteri rendelet a hétfő éjszakai Magyar Közlönyben jelent meg.

A Szőlő utcai javítóintézet  december 9-én.

„Egyértelműen Juhász Péter Pál személyéről kértek információt, mert sejtettek, hallottak valamit”

Nem kereste, így nem hallgatta meg a nyomozóhatóság a fővárosi gyermekvédelmi szakszolgálat korábbi vezetőjét. Molnár László gyermekvédelmi szakember szerint igen magas körökből kellett, hogy támogassák Juhász Péter Pált abban, hogy ilyen sokáig a hivatalában és a pozíciójában maradjon. Szerinte az egész gyermekvédelmi rendszert lefedi a politikai kapcsolat, a politikai lojalitás, aki pedig betölt valamilyen funkciót, nem beszélhet. Interjú.

Molnár László szerint igen magas körökből kellett, hogy támogassák Juhász Péter Pált abban, hogy ilyen sokáig a hivatalában és a pozíciójában maradjon

Szőlő utca: vizsgálják, hogy a hatóságok részéről történt-e mulasztás

Arra az ügyészség és az ORFK sem adott választ, hogy miért nem rúgták ki a volt javítóintézeti vezetőt, ha már a rendőrség is tudta, hogy gyereket vert.

Magyar Péter: Juhász Péter Pál egy éve még ügyészekkel adott elő az MCC konferenciáján

A Tisza Párt által megosztott beszámoló szerint a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatója előadásában „bemutatta a fiatalkorú elkövetőkkel kapcsolatos saját szemléletét, illetve különösen érdekes tapasztalatait”. 

Magyar Péter a Karmelita előtt az általa szervezett gyermekvédelmi demonstráción 2025. december 13-án

Szőlő utca: Meghosszabbította a bíróság a volt igazgató és három alkalmazott letartóztatását

A BKKB szerint megnehezítenék vagy meghiúsítanák a bizonyítást.

Szőlő utcai razzia 2025. december 10-én.

Már 2025 nyarán a nyomozóknál voltak a Szőlő utcai felvételek arról, hogy Kovács-Buna Károly javítóintézetis fiúkat bántalmaz

A Nemzeti Nyomozó Irodában megvizsgálták a videókat, és arra jutottak, hogy nem tartalmaznak a nyomozás szempontjából releváns információt. A videókon látható bántalmazás büntethetősége 2025 nyarára már elévült.

A Szőlő utcai javítóintézet  december 9-én.

Úgy tűnik, az Orbán-kormány már Juhász Péter Pál letartóztatása előtt 12 évvel tudott arról, hogy a Szőlő utcai igazgató gyanús kapcsolatot tart fenn kiskorúakkal

A Balog Zoltán által vezetett egykori Emberi Erőforrások Minisztériuma 2013-ban részletes tájékoztatást kért és kapott Juhász Péter Pál aggályos viselkedésével kapcsolatban az akkori legfőbb illetékes gyermekvédelmi szervtől.

Rendőrségi razzia a Szőlő utcai javítóintézetnél december 9-én.

„Alapos személyiségvizsgálattal azonnal ki lehetett volna szűrni az alkalmatlan embereket a gyermekvédelemben, ám a Fidesznek ez nem volt célja”

Zsákutcába vitte az Orbán-kormány a magyarországi gyermekvédelmet, döntései álságosak és veszélyesek – mondta lapunknak Daubner Béla pszichiáter.

Tiltakozás december közepén a Szőlő utcai intézetnél. Sokaknál betelt a pohár

Már évekkel ezelőtt jelezte egy Szőlő utcai dolgozó, hogy milyen állapotok uralkodnak a javítóintézetben

Több bejelentés is érkezett a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatósághoz, ám  a jelek szerint ezeknek nem lett érdemi következményük.

A Szőlő utcai javítóintézet

További három hónappal meghosszabbítaná négy Szőlő utcai gyanúsított letartóztatását az ügyészség

Közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazás, és részben kiskorú veszélyeztetése, valamint könnyű testi sértés bűncselekményének megalapozott gyanúja merült fel velük szemben.

Rendőrök a Szőlő utcai javítóintézet előtt.

Folyamatosan zajlik a Szőlő utca kiürítése

Az illetékes hatóságok lényegében titkolóznak a részletekről.

A Szőlő utcai javítóintézet december 10-én.

Földön csúszó fiúk, menekülő dolgozók a Szőlő utcai javítóintézetben

­Egy 2021-es ombudsmani jelentés már feltárt visszatetsző jelenségeket az intézmény működésében.

Pintér Sándor villámgyorsan nekiállt javítani a tisztálkodás feltételein a gyermekvédelmi intézményekben és a javítóintézetekben

A Szőlő utcai javítóintézet máig tartó botránya után a kormány egyre-másra próbálja pótolni, befoltozni a gyermekvédelemben tapasztalható hiányosságokat.

Átszállítanák más javítóintézetekbe a Szőlő utcai fiatalokat

Lecsökkent a dolgozói állomány, megnehezült a működés.

Nettó 310 ezer forintért alkalmaznának gyermekfelügyelőket a Szőlő utcai javítóintézetben

A káosz fenyeget, az ellátás is veszélybe kerülhet, a hatalmas munkaerőhiányt ennyiért képtelenség pótolni.

Dobrev Klára: A legfőbb ügyész válaszoljon, kik szerepelnek a Zsolti bácsi-listán, azaz kik voltak a Szőlő utcai prostitúciós hálózat ügyfelei

A Demokratikus Koalíció parlamenti képviselője, Arató Gergely írásbeli kérdést nyújtott be, hogy nyilvánosságra kerüljenek akár magas rangú állami- és rendőri vezetők nevei.

Korábbi felvétel

Már kilenc gyanúsítottja van a Szőlő utcai nyomozásnak

Nemrégiben az egyik rendész bántalmazhatta az egyik növendéket.

Meglepő újdonságok is szerepelnek Juhász Péter Pál most előkerült önéletrajzaiban

A dokumentumok szerint az első és a második Orbán-kormány több minisztériumának is dolgozott mellékállásban vagy megbízási szerződés alapján.

Razzia a Szőlő utcai javítóintézetben december 9-én

Megvágva, de visszakerült a Szőlő utcai Kékfény-anyag a kormányközeli portálra

Átalakították, hogy idomuljon az Orbán-kormány üzenetéhez. 

A Szőlő utcai javítóintézet

Egy Szőlő utcában készült felvétellel segítené az ügyészség nyomozását a Demokratikus Koalíció

A párt képviselője szerint ez segítheti a hatóságokat abban, hogy milyen tárgyakat keressenek, amik eltűnhettek a titkos, igazgatói szobából.

Razzia a Szőlő utcai javítóintézetben december 9-én
  • Választás 2026
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang
  • Hirdetések
  • Hírlevél