„Nagyon szomorú ez a klubnak, az országnak” – Meccs után, élő bejelentkezésben mondott le a Trabzonspor vezetőedzője, de a klubvezetés visszautasította

Az idegenbeli 1-0-s győzelem után az FTC az Üllői úton 4-0-ra múlta felül a török Trabzonspor az Európa-liga-selejtező utolsó fordulójának visszavágóján, így kettős győzelemmel, 5-0-s összesítéssel jutott a sorozat főtáblájára. A kiesés után a török edzőpercekkel a lefújás utáni televíziós nyilatkozatában közölte, veszi a sátorfáját, a lemondását a Trabzonspor igazgatótanácsa azonban nem fogadta el.

Fatih Tekke

Szalah új klubja ellen játszhat a Ferencváros, ha túljut a Górnik Zabrze csapatán

A Ferencváros ma este 20.15 órától (tv: M4 Sport) a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének harmadik fordulójában a lengyel Górnik Zabrze együttesét fogadja. A párharc továbbjutója azzal a Trabzonsporral játszhat a főtábláért, amely ma bejelentette a Liverpooltól távozó Mohamed Szalah érkezését. A párharc vesztese átkerül a Konferencia-ligába, ahol a Monacóval kell megmérkőznie a ligaszakaszban való részvételért.

A Ferencváros a Twentén már túljutott

Az ETO FC jelentette be, hogy edzőjük a Ferencváros edzője lesz

Ami érdekes, hogy a budapesti zöld-fehérek a győriek bejelentése után órákkal sem közöltek semmit hivatalosan. Az egyik fő szurkolói oldaluk is csak az ETO közleményét ismertette, gúnyos komment kíséretében.

Borbély Balázs a győri aranyéremmel
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang